Lesenceistvándi szállásunkon ködbe burkolózott táj fogadott minket, ahogy reggel kiléptünk az ajtón. Kora délutántól nagyobb mennyiségű csapadékra is számítani kellett, így az aznapi túra kurtának ígérkezett.
A köd kicsit elkedvtelenített minket, mert semmit sem láttunk az amúgy pazar kilátásból, ugyanakkor hálás fotótémát szolgáltatott: életemben ennyi vízcseppes pókhálót nem fotóztam, mint most. A táj egyébként így is gyönyörű volt, néha mintha egy fekete-fehér filmet néztem volna.
Elindultunk hát Lesenceistvánd ködös útjain (itt már előző este szereztünk pecsétet a kocsmában, mert a reggeli indulásnál még nem volt nyitva). Egy elkerített udvarban kecskékkel barátkoztunk, és barátságos, takaros házak mellett haladtunk el. A szőlők közt présházak néztek ránk vaksin. A Máté-kútnál megálltunk kicsit. A forrás vize kitartóan csörgedezett, merítettünk belőle. Az erdőbe érve szelídgesztenye fák között kanyargott az út, cinege kutatott élelem után ágról ágra ugrálva. Egy nem várt emelkedőn szuszakoltuk fel magunkat. A fákat elnyelte a köd és ahogy felnéztünk a ritkuló lombok között az ég felé, a más-más magasságban lévő ágak levelei más és más tónusú szürkébe öltöztek. Majd elkezdett fújni a szél és a táncoló falevelek áttörték a ködburkot, így kicsit megszínezték a környéket. Egy tisztáson vadászház bukkant elő, majd egy elhagyatott présház mellett haladtunk el. A növényzeten még mindig gyöngysorokként lógtak a pókfonalak, a fakó réteken néhány színes virág idézte fel a nyarat egy pillanatra.
Tábla jelezte, hogy elértük a Kő orrát. Naspolya, és színes bogyókkal teli bokrok szegélyezték utunkat a házak közt. Kökénybokrok fürödtek a párában, kék bogyóikon vízcseppek ragyogtak. Ismét erdős szakaszon haladtunk keresztül, az avarban gombák kalapjai csillogtak és kicsit szemerkélt az eső.
Vállus határában sárgálló repcemező mellett mentünk egy darabig, a tavaszi virágillat betöltötte a levegőt. Érdekes látvány volt az őszi vetésű, de tavaszt idéző sárga és fehér virágok tömege a rőtes színekbe öltözött fák előterében. A temetőnél értünk be Vállusra. A falucska templománál időztünk egy kicsit és a közelben található, már bezárt vegyesboltnál pecsételtünk. Repceföldek mellett értünk be ismét az erdőbe. Ekkor már kora délután volt, és ahogy azt megjósolták, elkezdett esni az eső. Először csak szelíden, majd egyre kitartóbban, így el is csomagoltam a fényképezőgépet. Egy megszűnt bánya mellett siettünk el és bevártuk egymást a Nagy-mezőnél. Gyenesdiáson be kellett állnunk a fedett buszmegállóba. Úgy döntöttünk, nem megyünk tovább. Sebaj, visszajövünk, Keszthely amúgy is megér egy misét, ráadásul még Tapolcát is fel kell fedezni!
Harmatcseppes pókhálók húzódnak a naspolyák között.
Pókhálót lenget a reggeli szél.
Gilisztaűző varádics.
Seprence.
Kecskeszemle.
Köd a szőlőben.
Gyöngyhálók.
Máté-kút.
Szelídgesztenyés.
Széncinege.
Ködös erdő.
Rétegek.
Lombhullás.
Vadles.
Fák a ködben.
Elhagyatott présház.
Gyöngysüveg.
A Kő orrán.
Kökény.
Pitypang.
Kecskerágó.
Színpompás lombok az esőben.
Gombák.
Repcemező Vállus határában.
Mintha újra tavasz lenne.
Tulipános-szíves festett pad Válluson.
A régen megszűnt vegyesbolt, ami mellett a pecsétet találjuk; Szent István szobra.
A templom.
Krizantémok a templomnál.
Három kislány.
Vadles a kukoricás mellett.
2017. október
