A Kéktúrák alkalmából már többször jártam Vácon, de mindig a továbbutazás volt a cél, nem az ottani nézelődés. Most erre is sor került, igaz csak röpke néhány óra erejéig. Amit ezalatt láttam, már az is nagyon tetszett, amit pedig nem, amiatt mindenképpen vissza kell jönni ide. A karácsonyi hangulatú Főtér és a Duna part mellett a bájos utcácskákat jártuk, és persze néhány nevezetes épületet is körbejártunk.
A Március 15. tér ( Főtér) részlete.
Karácsonyi hangulat.
A Kékház vagy Elefántos ház.
A Tragor Ignác Múzeum - Memento mori Kiállítóhely ad otthont a Domonkos templom helyreállítási munkálatai során feltárt kriptában talált 18-19. századi díszített koporsóknak és mumifikálódott váci polgárok testeinek.
XVIII. századi barokk stílusban épült polgári ház.
A Fehérek temploma (Domonkos templom).
A templom ajtaját cirádás vasalatok díszítik.
Szent Anna piarista templom és rendház a Szentháromság-szoborral.
Lámpás Söröző és Grillterasz.
Ajtórészletek.
Görög templom.
Duna part.
Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása a Szent Erzsébet sétányon.
Zenepavilon.
Még nyílik a rózsa.
Püspöki palota.
A Nagyboldogasszony-székesegyház.
Copf stílusú műemlék jellegű épületek az 1780-as évekből.
A Vörösház, mely egykor magtárként is funkcionált.
Forrás:
2020. december