Visszatértünk a Bakonyba, hogy ezúttal a Kéktúra 8. számú túrájának Borzavártól Bakonybélig tartó szakaszát járjuk be. Gyönyörű, tavaszi nap elé néztünk, a kéklő ég felé frissen kibomlott lombjukkal nyúltak a fák. Minden élénk zöldben ragyogott, beindult a tavaszi zsongás.
Kora reggel volt még, mikor kigördült a busz a népligeti buszpályaudvarról, ami egészen Zircig vitt el bennünket. Az apátság tornyai csábítóak voltak, de most nem volt idő tüzetesen megnézni a várost. Sebaj, jövünk mi még erre! Hamarosan tovább utaztunk Borzavár felé, ahol a kocsmánál pecsétet szereztünk és megkezdtük túránkat.
Virágba borult kökénybokrok és ringlófák szegélyezték utunkat, előttünk a Kőris-hegy vonulata magasodott, melynek tetején a repülésirányító radarállomás gömbje fehérlett. Hamarosan elértük a nagy múltú majorságot, Szépalmát. A zöldellő legelőkön és a gazdasági épületek körül szürke marhák sütkéreztek. Fejünk felett héjapár keringett. Közeledtünk a Kőris-hegy felé, és kezdetben zöldülő gyertyánok és bükkök közt kezdtünk felkapaszkodni rá. Amikor visszanéztünk, a dimbes-dombos tájban még látszottak Szépalma épületei.
Az épp kibomló lombozat nem vetett még árnyékot, így az erdő alját most ezernyi, színpompás tavaszi virág színesítette. A pettyegetett tüdőfű, kónya vicsorgó, illatos ibolya, madársóska, a tavaszi lednek és a ritka babérlevelű boroszlán mellett lila és fehér sávokat alkotva virítottak a keltikék. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtunk, úgy változott meg a növényzet. Egy szint felett a fák még csupaszon álltak, de már látszottak a tavasz jelei.
Az emelkedő után örültünk, amikor megláttuk a Vajda Péter-kilátó sziluettjét és lihegve bár, de felmásztunk a lépcsőkön. A kilátás csodaszép volt, a zöldellő tájat a Kab-hegy és jellegzetes adótornyai keretezték. Megszereztük az újabb pecsétet és megkezdtük az ereszkedést. Persze ki nem hagytuk volna a tájszemlét a radarállomásnál található kilátótól sem, így még ott is sikerült készíteni néhány képet. Ismét üde, madárdaltól hangos, harsogó zöld erdőn keresztül bandukoltunk. Az út közepén lábatlan gyík sütkérezett, majdnem ráléptem, annyira belesimult környezetébe. Az egyik odvas fánál fekete harkályt próbáltam fotózni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Hamarosan megérkeztünk Bakonybélbe, ahol a Vadszőlő Szálló és Étterem épületénél megszereztük az utolsó pecsétet. Most már más dolgunk nem maradt, mint kifújni magunkat egy sör vagy fagyi társaságában és elsétálni a buszmegállóba, ahová hamarosan befutott a busz és már vitt is minket hazafelé.
Pillantás a zirci apátságra.
Borzavár.
Virágba borult kökénybokor.
Fehér-kék.
Szürke marhák Szépalmán.
Cseresznyevirágok.
Fehérség.
Tessék betérni Szépalma felé!
Keringő.
Friss lombok.
Tavaszi virágkavalkád madársóskával, kónya vicsorgóval, tavaszi lednekkel, babérlevelű boroszlánnal és pettyegetett tüdőfűvel.
Visszatekintés a hegyoldalból.
Rügyfakadás.
Keltikemezők.
Megérkeztünk a Vajda Péter -kilátóhoz.
Még alvó bükkfa rügyek.
A radarállomás gömbje.
Aranyos veselke.
Üde zöld erdő harsogó zöldje.
Ibolyák.
Koros fák alatt.
Lábatlan gyík.
Összebújó bogláros szellőrózsák.
Kukuccs! Avagy fekete harkály.
2018. április
