A Gerecse bejárása után átnyargaltunk a Vértesbe, hogy megtegyük a 10. számú túra Várgesztes-Szárliget szakaszát. A kora nyári izzasztó meleget záporok csitították, még változatosabbá téve az amúgy is látnivalókban gazdag terepszakaszt.
Reggel érkeztünk Várgesztesre, ahol a tervezetthez képest pont az ellenkező irányba indultunk el, hogy bemelegítésképpen megnézhessük a gesztesi vár romjait. A házak előtt pünkösdi rózsa és bodza nyílt, a május utolsó mementójaként. Betértünk az erdőbe, ahol a várhoz vezető meredek út kezdetén találtuk a pecsétet (egy másik a faluban található). A pecsétszerzés utáni kaptatásban jól le is izzadtunk, de kár lett volna kihagyni ezt a látnivalót. A vár maga sajnos zárva van, évek óta felújítják, így csak körbejártuk és már indultunk is tovább, hogy most már irányba állva elindítsuk túránkat.
Végigsétáltunk a településen, majd letérve az útról egy csendes tavacskához érkeztünk. Innen az út ismét emelkedett, közeledtünk a Zsigmond-kő szikláihoz. Az erdő alján még hunyorok idézték a tavaszt, bár már nem virágos formában bújtak meg az avarban. A hatalmasra nőtt fák közt előbukkantak a sávos színezetű sziklafalak, melyeket birtokba vettek a sziklamászók. A teraszos tetőn csodás kilátás kárpótolt a fáradozásért, mert nem csupán Várgesztes házait és templomát, hanem a várat is megpillanthattuk, távolabb pedig feltűnt Majkpuszta, mely Kamalduli remeteségéről híres. A sziklák közt pozsgások bújtak meg, árvalányhajak lengedeztek, és fürge gyíkocskák iszkoltak el lépteink elől.
Vaskos törzsű, megtermett bükkfák közt folytattuk utunkat, melyeknek kérgébe az idők során számos mintát és feliratot véstek az erre járók. Láthatunk itt egyszerű "itt jártam" firkákat és neveket, a bányászatra utaló jelképeket, mint bányászkalapácsot és bányászéket, vagy Glück auf! azaz Jószerencsét! feliratokat, vagy akár a Szent Koronát, de az egyik fa törzséről maga Zsigmond király néz vissza ránk. Némelyik "tetoválás" egész friss, de akadnak jó régiek is. Szegény fák mindenesetre próbálják gyógyítani magukat, és beforrasztani a sérüléseket.
Hamarosan megérkeztünk az 1970-ben foglalt Mátyás-kúthoz, ahol a padokon pihenőt tartottunk, majd újabb forráshoz, az 1930-ban foglalt Szarvas-kúthoz érkeztünk. Ekkor már sötét felhők érkeztek fölénk és meg-megdörrent az ég. Épp egy nyíltabb terepszakaszon kezdett el esni az eső, így gyorsan előkerültek az esőkabátok. Mire a Rockenbauer Pál arcképét viselő emlékfához értünk, már eléggé esett, így a lábunk elé kellett nézni a rögös talajon, és én majdnem elmentem a fa mellett, mely díszeitől megfosztva eléggé jellegtelenül simult bele környezetébe.
Szerencsére csak futó záporok áztattak minket, így Vitányvár romjaihoz hol esőben, hol napsütésben másztunk fel. A vár feltárás alatt van, így csak részben lehet bejárni, a kilátás sem olyan jó. Az elvonuló viharfelhők miatt viszont jó kis fényjáték adott alkalmat remek fotók készítésére.
Közeledtünk Körtvélyespuszta felé, melynek régi, az erdő mélyén megbúvó temetője igazán megkapó hely. A kihelyezett tábla szerint erről az 1800-as évektől tesznek említést, és a körtvélyesieken kívül esetenként ide temették Csákányos-, Szent Tamás- és Kapberekpuszta német- és magyarajkú lakóit is.
A túra következő, és egyben leglátványosabb állomása a Mária-szakadék volt. Felső bejáratát egy bükkfába vésett Szűz Mária arckép jelezte. A fehér mészkőszikla fal egy kis üreget rejtett, lábainál bükkfák vertek gyökeret és simultak neki a köveknek, míg a szakadék sziklatömbjei egy hajdanvolt vad folyó kiszáradt medrére emlékeztettek. Nem messze vöröses talajú meredély látszott.
Kiérve a szakadékból, már Csákányospusztán találtuk magunkat. Régészeti ásatások során találták meg az egykori Csákányegyházát is templomával és temetőjével, ami látogatható. Egy "ezeréves" fűzfa mellett, betonhídon mentünk tovább, mellettünk tehenek legeltek, a fű pedig kakukkfűtől illatozott.
A régi 1-es műutat keresztezve érkeztünk meg végül Szárligetre. A központban fénykép készült a templomról és a művelődési házról, mely előtt az 1950-ig működő Vértes-Gerecse kisvasút emlékhely látható. A vasútállomás felé vettük az irányt, szépen faragott székelykapu mellett mentünk fel a felüljárón, majd az állomásépületnél álló nagy diófa alatti padra huppantunk. Nem bántuk, hogy várnunk kellet a vonatra, nem is bírtunk volna a vágányhoz szaladni.
Elhagyott porta bodzavirágokkal Várgesztesen.
Mária a kis Jézussal és egy gyönyörű pünkösdi rózsa.
Kilátás Várgesztesre a Zsigmond-kőről.
A távolban látszik Majkpuszta apátsága.
Kövirózsák.
Lengedező árvalányhaj.
A gesztesi vár.
Tavacska.
Illatozó jezsámenek.
Csíkos sziklafal.
Tetovált fák.
Zsigmond király arcképe.
A Mátyás-kút és egy nem szokványos jelzés.
Szarvas-kút.
Rockenbauer Pál emlékfája.
Ázott harangvirágok.
Vitányvár romjai.
Szamóca.
Számozott farakás.
A körtvélyespusztai erdei temető.
A Mária-szakadék sziklái.
Szűz Mária arcképe a szakadék bejáratánál.
Sziklafal beépülő fákkal.
A Szent Korona kéregbe vésett képe sokszor felbukkant.
Vadles Csákányospusztánál.
Fűzfa matuzsálem.
A Csákányegyháza tábla a rég elpusztult falura emlékezik.
Illatos kakukkfű mezők virítottak az út mentén.
Eső után már nem kell köpönyeg.
Gyöngyházlepke.
Szárliget művelődési háza.
Az egykori kisvasút emlékhelye.
Szárliget római katolikus temploma.
2020. június
