Legutóbb március elején jártunk Kondorfán, akkor még igazán ébredezett a táj, a fák pedig halványzöld rügyekkel várták a tavaszt. A tervek szerint májusban folytattuk volna a DDK 2. számú szakaszát, ám a vírushelyzet közbeszólt, így nyár derekán sikerült csak visszatérni ide. Kicsit aggasztó volt a napi túra kimenetele, mert egész úton odafelé szakadt az eső, így Kondorfán parkolás után egyből mindenki esőkabátot, bakancsot és kamáslit húzott. A védőfelszerelés hatása nem tartott ki sokáig, a kitartó eső jól eláztatott minket, bár ez nem szegte kedvünket. Nem volt hideg, és ugyan sokszor fejet leszegve, tócsákat kerülgetve haladtunk, azért értékeltük a táj szépségét.
De mitől is olyan különleges az Őrség? A szó eredete onnan fakad, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide, az ország nyugati határvidékének védelmére. A védelem részét képezte a sajátos településszerkezet, a "szerek" kialakulása. A szer a dombvidék dombhátaira épült, néhány ház és gazdasági épület együttese. Egy település több ilyen kicsiny szerből áll össze. Szalafőn számos népi értéket láthatunk és a több száz éves településszerkezetet is tanulmányozhatjuk a pityerszeri Őrségi Népi Műemlékegyüttes meglátogatásával. Az itt álló épületek java eredetileg is a helyén állt, bár például a 8. számot viselő Füstösház a közeli Papszerről származik, ahol lebontották, majd a múzeum területén újból felépítették. Ez a háztípus amúgy a legősibb, hiszen még nem rendelkezik kéménnyel, a füst csupán egy lyukon és az ablakokon, ajtón keresztül távozik. Jellegzetes épület a 11. számú emeletes kástu, mely hazánk területén az egyetlen, ami ma is az eredeti helyén áll. A portákhoz egykor egy-egy kicsiny esővízgyűjtő tó, vagy tóka tartozott, ide jártak vízért a lányok, asszonyok, de lent, kendert is áztattak bennük. Az épületek közé szilva-, alma,- és körtefákat, szőlőket telepítettek. A múzeum területén igyekeztek megőrizni az ősi fajtákat, melyeket táblákkal jelöltek. Így akadtam rá egy Kormin nevű szőlőfajtára.
A kitérő után visszatértünk a Kék útvonalára, mely Szalafő focipályájánál becsatlakozott a Szala menti tanösvényre. A Szala a Zala leánykori neve, ugyanis a folyó innen ered, erről árulkodik Szalafő elnevezése is. A girbegurba, néhol zöld, másutt kékes vizű patakocska sárga kavicsos partjai mentén kanyargott a vadregényes völgyben.
Gombákkal teli erdőkben és virágos mezők közt közelítettük meg Őriszentpétert, és szerencsére már a nap is ragyogott. Fazekasok kínálták portékáikat, pitesütők és tálak mosolyogtak a polcokon. Utunk a templomszeri Árpád-kori templomhoz vezetett, ahol csodájára jártunk a falak feliratainak és kicsit megpihentünk a padokon. Őriszentpéter központjában fejeztük be a túrát, ahol a Centrum étteremben pecsétet szereztünk. Autókkal még tettünk egy kitérőt Ispánk felé, ahol az Ízrestaurátor - Kézműves Csokoládé Műhelyben finom bonbonokat vásárolhattunk.
Innen már csak a szállásra, Szattára autóztunk, ahol rózsaszín bárányfelhők alatt tündököltek a kert gyümölcstől roskadozó körtefái.
Kiindulópont Kondorfán.
Az erdők esőben is gyönyörűek, a csillogó lombok alatt óriási hangyabolyok emelkedtek.
Kettő a sok közül, tele volt az erdő gombákkal. Csiga siet valahová a levelek közt.
Kihívások mindenütt.
Érik a szeder.
Virágos rét vadászlessel.
Csigatalálkozó.
Muskátlis porta.
Most merre tovább? Tanácstalan meztelencsiga.
A pityerszeri Őrségi Népi Műemlékegyüttes.
Gazdasági épület.
Mosolygó körték.
Muskátlis ablak.
Szobabelső.
Esővízgyűjtő tavacska, azaz tóka.
Emeletes kástu.
A műemlékegyüttes legősibb háztípusa a füstösház.
Még zöld a szőlő.
Esőben ázó erdő.
A Zala itt még csak Szala-patak néven kanyarog az erdő alján.
Néhol saras a víz.
Kimosott gyökerek árulkodnak a szeszélyes vízállásról.
Nyílik a völgycsillag.
Virágparádé nyár derekán.
Napraforgók.
Őriszentpéter, Templomszer, Árpád-kori templom.
A feliratok mosolyra derítenek.
Kerámia portékák.
Őriszentpéter református temploma.
Ízrestaurátor csokiműhely.
Üdvözlet a szállásadóktól.
Források:
2020. július
