Éjjel megint vihar volt, dörgött-villámlott és az eső is kitartóan szakadt. Most viszont nem kellett nagyon izgulnunk a másnapi program esetleges elmaradása miatt, mert nem túrázni indultunk. Eljött az ideje, hogy megismerjük Murau városát. És ha ezt esőben tesszük...nos, az sem olyan nagy baj.
A reggeli induláskor már sütött a nap, de Murau felé az úton mindvégig láttuk a vihar nyomait. Önkéntes tűzoltók szabadították ki a parkoló autókat a vízből, kidőlt fákat szállítottak el az útból, néhol útlezárásra kényszerültek.
Első állomásunk a Schöder falucska mellett található Günstner vízesés volt. A hirtelen lezúduló eső miatt jól megáradt, így a kiépített fahidakon csak egy kis szakaszt tudtunk bejárni, hogy megcsodálhassuk a hömpölygő vizet, ami most elemi erővel robogott útján a sziklák között. Innen egyenesen Murau városába autóztunk.
A várost már 1250-ben oklevél említi. Virágkorát a Wasserleonburg dinasztiából származó Anna Neumann idejében élte, a 16. század végén. Ekkor házasodott be az úrnő a Schwarzenberg dinasztiába, ami székhelyéül Muraut választotta. A 82 éves Anna Neumann von Wasserleonburg és a 31 éves Georg Ludwig Graf zu Schwarzenberg házassága nyilván politikai és gazdasági döntés volt, melynek eredményeképp Anna Neumann a város történelmének legnagyobb alakjává vált. Nőként olyan változtatásokat eszközölt, melyek előrevitték a város fejlődését.
Ennek a különös házasságnak a 400. évfordulója alkalmából a város programsorozattal és kiállításokkal készült, hogy megismerhessük Murau múltját és jövőjét egyaránt. A belvárosban kijelölt kulturális útvonalat járhat végig az érdeklődő, érintve a történelmi helyszíneket. Mi is így tettünk. Sajnos vasárnapi nap jártunk itt, így minden zárva volt, de még a komor idő ellenére is szép napot töltöttünk itt.
A megáradt Günstner vízesés hömpölygő vize.
Ezt a képet az autóból kattintottam, mikor egy terelés miatt lassítanunk kellett. Látszik, hogy ugyan gyorsan levonult a lezúduló víz, mégis milyen vastag iszapréteget hagyott maga után az erdő fái közt.
Murau - belvárosi sétaútvonal Anna Neumann és a Schwarzenbergek történelmének megismerésére.
Festés a ház falán.
Kapucinus templom, itt található Anna Neumann sírja.
Nepomuki Szent János és a Macskaarcú nő szobra, ami Anna Neumann egyik allegóriája.
A régi épületek mellett megfér a modern, így a Közigazgatási Hivatal is.
A Schwarzenbergek családfája.
A Mura folyó Murna, a folyóistennő szobrával.
Patak ömlik a folyóba.
Kisvárosi csendéletek szökőkúttal és a régi tanácsháza őrtornyával.
Átjáró.
Raffaltplatzi részlet.
Látvány-sörfőzde.
Kilátás a kastély felé menet: a Szent Leonhard templom és az egykori Grünfels vár.
A kastély, hivatalos nevén Schloss Obermurau.
Címer.
A Raffaltplatz házai a kastélytól nézve.
Mátyás templom. Gótikus plébánia templom, Szent Mátyásnak, a vámosok védőszentjének áldozták.
Utcarészlet.
Városkép a Mura hídjáról.
Szemerkélt az eső az úton a Szent Leonhard templomhoz.
St Leonhart templom. Sajnos zárva volt, csak a kulcslyukon befotózva tudtam képet készíteni a belsejéről.
Látkép lefelé jövet a Szent Leonhard templomtól.
Muraui részlet.
A régi városháza tornya. Sokáig őrtoronyként és fegyverraktárként szolgált.
Ablak toronnyal.
2017. augusztus