Először azt mondták, ne menjek oda, mert ott lőnek. Meg mert az már jócskán a Balkán. Végül sikerült kicsit megnyugtatni a családot azzal, hogy ha nagyon veszélyes hely lenne, akkor nem indulnának oda menetrend szerinti, közvetlen repülőjáratok. Amikor a telihold fényénél leszálltunk Koszovó fővárosában, először kicsit én is megijedtem, amikor megláttam a fuvarozni vágyó taxisok hadát, és némi alkudozás után a KRESZ-t szabadosan értelmező sofőr száguldozva indult el velünk a szállásunk felé. Végül szerencsésen megérkeztünk, ahol hamar szembesültünk szállásadóink rendkívüli kedvességével.
Három napot töltöttünk itt a húsvéti hosszú hétvégén, és a kezdeti taxis ijedtség ellenére az első benyomásaim Pristináról kedvezőek voltak, még akkor is, amikor az ismerősök azt tanácsolták, ne igyunk a csapból, az utcai árusoknál dobozszám lehetett venni a kétes kinézetű cigit, a szedett-vedett városképhez hozzátartoztak a villanypóznákra ragasztott gyászjelentések és a szobai kilátáshoz szeméthegyek látványa társult.
Rádöbbentem, hogy valójában itt találkoztam először az iszlámmal. Persze láttam már az egri minaretet vagy a pécsi dzsámit, de az élő vallással most kerültem ténylegesen testközelbe, amikor lépten-nyomon mecsetekbe botlottam, és amikor hajnalban énekszóra ébredtem, először nagyon füleltem, mi lehet ez. A többi napon már vártam a hajnali imára hívást és hallgattam a müezzin énekét.
Az első nap reggelén a tervek szerint a Pristinától mindössze 11 km-re fekvő gračanicai (vagy graçanicai) kolostorhoz szerettünk volna eljutni, ami az UNESCO világörökség része, így vétek lett volna kihagyni. Megkértük a szállásadónkat, segítsen nekünk taxit szerezni, ő mégis jobban tisztában van a viteldíjakkal. A kedves lány hívott is nekünk egyet a ház elé, ami hármunkat összesen 8 euróért vitt el a kolostor bejáratáig, és a készséges sofőrrel meg tudtuk beszélni a visszautat is, időpont egyeztetéssel, ugyanennyiért. (A reptértől a szállásig a kezdeti 20-ról 15 euróra lealkudott összeget kértek el tőlünk, szóval úgy gondolom, jól jártunk).
A hepehupás utakon hajmeresztő stílusban vezető sofőr az itt teljesen megszokott dudálások közepette vitt minket a kolostorhoz a vidékies tájon át, a távolban az Albán-Alpok havas hegyvonulatainak csúcsai hasítottak bele az ég kékjébe. A kolostor bejáratánál megbeszéltük a visszautat és beléptünk a vaskos kapun. Elénk tárult a robusztus épület a zöldellő park közepén. Sajnos bent nem szabadott fotózni, de a képek nem is tudták volna visszaadni a látványt. Az egész épület belsejét freskók borították, még a kupolák mélyéből is szentek sokasága és maga Jézus tekintett le ránk. A kapu melletti szuvenírboltban vásároltam egy könyvet a kolostorról, hogy az élmény még sokáig kitartson. Maradt egy kis időnk a taxi érkezéséig, így betértünk egy pékségbe burekért. A kelt tésztás finomság sajtos és húsos változatban kellette magát a pultban, és joghurttal volt az igazi. A taxi visszavitt minket a szállásra, innentől már csak a városnézés maradt hátra.
Az elkövetkező két napban felfedeztük Pristina új- és óvárosát, az emblematikus épületeket és a helyi konyhát. Ebben kezdetben segítségünkre volt a szép idő, mely később esős komorságba fordult, de az utolsó napra ismét ragyogott a nap. A szirmait bontó fák szép keretet biztosítottak az amúgy mogorva, stílustalan épületekről készült képeknek. Az újváros ugyanis röviden úgy jellemezhető, hogy rendszer nemigen van, kissé kaotikus és szemetes, mégis tele van építkezésekkel, sorra húzzák fel a színvonalas lakótömböket és daruk ágaskodnak az ég elé, amerre a szem ellát. Sétáltunk a Teréz anya sétányon, mely a város egyik ütőere, kávézókkal és éttermekkel megspékelve. Itt található a színház és Teréz anya szobra is. Nem messze a kormányzati épületek csoportja és a városképet meghatározó Ifjúsági és Sportcsarnok állt. A Parlament kerítésénél az eltűnt személyek fotói emlékeztetnek a háborúra. A legemblematikusabb látnivaló a Newborn (Újszülött) felirat, mely mindig valamilyen aktuálpolitikai helyzetre reflektál. Most épp a 10-es szám dominált a feliratban, mely Koszovó függetlenségének tizedik évfordulóját jelképezte. Az út túlfelén a Hősnők emlékműve áll, melyet a háborúban meggyalázott és a borzalmakat tűrni kényszerülő nők emlékére emeltek. Elsétáltunk a Bill Klinton (bizony, így K-val) sugárútra, ahol a korábbi elnök szobra áll egy paneltömb sarkán. Sajnálatomra a Nemzeti Múzeum épülete zárva volt, de a sokkupolás és elég ronda Nemzeti Könyvtárat is csak kívülről néztük meg. Mellette elhagyatott ortodox templom félig kész épülete rogyadozott. Innen azonban szépen látszott a Teréz anya nevét viselő katolikus templom.
A mecsetekkel tűzdelt óvárosban található a bazársor, ami a bazárokhoz képest itt elég szerény. Innen sétáltunk tovább a Mehmet Fatih szultán mecsethez. Kapuján vaskos lakat és a kertben tevékenykedő idősödő úr mordulása jelezte, hogy zárva van. Szerencsénkre épp jött egy török turistacsoport és az idegenvezetőjük kinyittatta a kaput, így mi is be tudtunk osonni. Számomra megkapó élmény volt a puha szőnyegen sétálni (mert ugyebár a cipőt a bejáratnál le kell venni) és a lecsüngő, óriási csillár alól bámulni az épület pazar díszítését. A mecsettől nem messze áll az óratorony, mely szintúgy megér egy pillantást.
A mecsetlátogatás mellett a pristinai látogatás másik csúcspontja a helyi konyha kipróbálása volt. A Lonely Planet ajánlásán felbuzdulva kerestük fel a Liburnia éttermet, ahol a számunkra érthető nyelvű étlap híján a pincér segített nekünk a választásban. Kérésünkre tradicionális ételeket ajánlott és amikor félve megkérdeztük, mennyibe fog kerülni az ebéd, megnyugtatott minket, hogy fejenként tíz eurónál nem kerül majd többe. Amíg az ételre vártunk, megcsodáltuk az étterem berendezését. Az épület kívülről nem volt túl bizalomgerjesztő, de amikor beléptünk, egy teljesen másik világba csöppentünk. Egy hölgy épp begóniákat ültetett cserepekbe, és díszítette velük az ablakokat. Kaspókból burjánzó növények indái csüngtek, mellettük kalitka függött, benne egy énekes madárral. Az asztalok terítése egyszerre idézte Provance-ot és az angol vidék rózsákkal tűzdelt báját. A konyha mellett kemence állt, égett benne a tűz. Finom illatok szálltak. Mikor kihozták az előételt, elkerekedett a szemünk. Ezt a pincér is látta és kedvesen csak annyit mondott, nem kell sietnünk, élvezzük csak ki az étkezés pillanatait. A megpakolt tálakon ugyanis egy nagy adag saláta, gombaragu, burekhalom és kétféle szósz kínálta magát. Eztán jött a szintén nagy adag, marhahúsos fogásokból álló főétel, majd a cseréptálban sült tejberizs. Olyan finom volt az ebéd, hogy alig győztük dicsérni. Megígértük a pincérnek, hogy hírét visszük az étteremnek, én ennek az ígéretnek most eleget is teszek.
Éjjel érkeztünk haza Budapestre, és nekem már hiányzott Pristina. De megvan a következő repülőjegy szeptemberre.
Koszovó UNESCO világörökségeinek leírása ebben a bejegyzésben található.
Reggeli kilátás a szobámból.
A gračanicai kolostor.
Délutáni fények.
Építkezés mindenütt.
Utcakép.
A város jelképe a Newborn (újszülött) felirat. Most épp Koszovó függetlenségének tizedik évfordulója alkalmából egy 10-essel díszítve. A háttérben ágaskodik az Ifjúsági és Sportcsarnok fura épülete.
Virágzó díszcseresznye.
Városkép daruval és a Nemzeti Könyvtár sokkupolás épületével.
Faragott díszítéssel ellátott minaret.
A Testvériség és Egység emlékműve.
Látlak téged! Avagy utcaművészet.
Tükröződés minarettel.
Városkép zászlóval mecsettel és Ibrahim Rugova egykori elnök és irodalomtudós szobrával.
Pillanatkép a sétálóutca (Teréz anya sétány) elején.
Séta eső után.
Teréz anya szobra.
A Nemzeti Könyvtár épülete.
Félbehagyott ortodox templom.
A könyvtártól szépen rálátni a Teréz anya nevét viselő katolikus templomra.
Kontraszt.
Bill Klinton sétány a korábbi elnök szobrával.
Az 1461-ben épült Mehmet Fatih szultán mecset.
A mecset belülről.
Az óratorony.
A háború során eltűntek képei a parlament kerítésénél.
Szkander bég szobra a róla elnevezett téren.
A medálokból felépített Hősnők emlékműve.
A Teréz anyáról elnevezett katolikus templom.
Begóniák és egyéb gyönyörűségek a Liburnia étteremben.
Helyi étkek tárháza - előétel.
Főétel és desszert.
Úton a repülőtér felé.
2018. március-április
