Ennek a túrának a lebonyolítása majdnem egy évet váratott magára. Egy szombati napon, tavaly nyáron vágtunk bele a 17. számú túra Törökmezői turistaház - Nagymaros szakasznak, melyet Kóspallagról indítottunk. (Kóspallagtól már nincs messze a Kisinóci turistaház, de ezt a pecsétet csak most sikerült beszerezni). Terveink szerint másnap folytattuk volna tovább az utat, de elromlott az idő, és már nem volt alkalom a befejezésére. Idén aztán végre sikerült összehozni, és ezzel pontot tenni a 17. túra végére. Ezúttal Nógrádról indultunk, és haladtunk a Nagy-Hideg-hegy felé a Kisinóci turistaházig, majd Kóspallagig, ahol buszra szállva utaztunk Vácra, majd Budapestre. No de kezdjük a legelején...
A kis piros bedöcögött Nógrádra és mi lepattantunk róla. A vasútállomáson pecsétet szereztünk és elindultunk a község központja felé. A Csurgó forrásánál nagy volt a forgalom, a helyiek egymást után tartották flaskáikat a vízsugárhoz. Lassan eltávolodtunk a településtől, magunk mögött hagytuk a várhegyet a vár jellegzetes alakú romjaival és már csak az erdő madárdalát hallottuk. A lepkék még komótosan libegtek virágról virágra, mintha még aludnának, rózsaszín szirmait bontotta a vadrózsa. Egy feszületet elhagyva régi zsidó temető mellett haladtunk el, majd nyílt terepre léptünk ki a fák közül. A smaragdzöld rétek csillogtak a reggeli párától, és a hátunk mögött még mindig látszott a nógrádi várhegy.
Újra erdőben haladtunk előre és az úttól beljebb mozgást hallottunk. Egy őzgida pillantott meg minket és tovainalt, de egy idő után megtorpant és figyelt minket. Az út szélén madárfészek orchideák és szegfűk virítottak, egy nagyobb tócsában pedig ebihalak úszkáltak. A Cseresnyés-patak völgyébe értünk, ahol bükkfa leveleken sütött keresztül a nap, majd felkapaszkodtunk a Saj-kút-bérc oldalán. Döcögve haladtunk csak felfelé, nagyon meleg is volt, de végül feljutottunk a Fultán-kereszthez, ahol a pihenőhely padjain kicsit leültünk. A fűben madársisak orchideák fehérlettek, és sok-sok szöcske és bogár tüsténkedett. A vakítóan kék égen ekkor már fehér, néhol szürkés gomolyfelhők úsztak és a távolban megdörrent az ég. Egy magas fán két holló feleselt vissza rá.
Mi is felpattantunk, hogy még az esetleges zivatar előtt felérjünk a Csóványosra és megszaporáztuk lépteinket, de hiába. A vihar előtti fényekben erős kontrasztokkal játszva ragyogott az erdő. Az ég kékje, a felhők szürkéje és a lombok zöldje különös összhangot teremtett a bükkfák ezüstös törzsével. Mintha egy mesekönyvbe léptünk volna. A kilátás is pazar volt, a távolban a Duna egy szeletkéje látszott a kéklő hegyek között. Egyszer csak hirtelen zajt hallottunk, egy nagy szarvasbika csörtetett ki a sűrűből és vágtatott át előttünk az úton, majd eltűnt a domboldalban. Lépteinek dübörgése még sokáig hallatszott.
Elkezdett csepegni az eső, majd a csepegés kiadós záporrá fejlődött. Előkerült az esővédő felszerelés. Már nem voltunk messze a Csóványos (938 m) geodéziai mérőtornyától, mely most már kilátóul szolgál, de igencsak sietnünk kellett, egyre hangosabban dörgött az ég. Szerencsére nem áztunk el, a sűrű lombok felfogták az eső javát. Siettünk a kilátó tetejére, hátha látunk szivárványt a körpanorámás kilátásnak köszönhetően, de be kellett érnünk a Nagy-Hideg-hegy irányába elvonuló felhőkkel. Mivel mi is arra szándékoztunk továbbmenni, csak remélni tudtuk, hogy a felhő gyorsan továbbáll, mire mi odaérünk. Nézelődtünk még egy kicsit a kilátóban, míg el nem állt az eső. Ahhoz képest, hogy az út a Csóványosig milyen megerőltető (bár mit sem számít a Nagy-Getéhez képest!), itt nincs kéktúra pecsét. Pedig ha már eddig felküzdi magát az ember, igazán lehetne. Csalódott voltam, de el kellett fogadnom ezt a tényt.
Az út innentől lejtett. Elhaladtunk a Béke-emlékmű és a Vilma-pihenő mellett, majd a Szabó-kövek szikláin gyalogoltunk. Visszanéztünk és láttuk, ahogy a távolodó Csóványos erdejéből kibukkan a kilátó. A leveleken és színes virágokon vízcseppek csillogtak, de hamarosan újra kisütött a nap. A szint megint emelkedett, most a Nagy-hideg-heggyel kellett megbirkózni, de ezt az akadályt is legyőztük és kisvártatva a Rakodó rétjére érkeztünk. Kis apollólepkék repkedtek egyik virágról a másikra, a kökörcsinek tollas bugája pedig vízcseppektől fénylett. Végre megérkeztünk a turistaházhoz és pecsétszerzés után megpihentünk a padokon.
Már csak lefelé kellett menni, mára nem jutott több kapaszkodó. Üde erdőn haladtunk keresztül és hirtelen egy nagy termetű madár libbent át az egyik fáról a másikra. Egy szürke bagoly volt, mint később szakértő túratársak közölték, uráli bagoly. Ritka madár, errefelé költ egy pár, nekünk a hímet sikerült lencsevégre kapni. Egy őz, egy elrobogó szarvas és most egy bagoly...micsoda nap!
Az Inóci-vágásba érve az út folyamatosan lejtett, végül elértük a Kisinóci turistaházat, ahol bekerült a stempli, a tavaly elmaradt túra emlékére is. Egy fagyi a büfében gyorsan feledtette a nagy szintemelkedéseket és az ebből adódó küzdelmeket, ám még el kellett jutni Kóspallagig. A buszig bőven volt még idő, így nem kellett rohanni, szépen, kényelmesen csorogtunk be a faluba. A templomnál pünkösdi rózsa virított és a távolból rigófütty üdvözölt minket. A busz Vácig vitt, majd a vonat Budapestig, de a ritka bagoly látványának híre még tovább szállt.
Nógrád, vasútállomás.
Cinkedalos reggel.
Szunnyadó lepkék.
Vadrózsák.
Kápolna az erdő szélén.
Régi zsidó temető.
Nyílt terepen hagyjuk el Nógrádot.
A nógrádi várhegy.
Madárfészek orchidea.
Rejtőzködő őz.
Ebihalak egy tócsában.
Pókháló feszül a fák közt.
Sűrűsödő lomb.
Kék-fehér-zöld.
Madársisak orchideák.
A Fultán-kereszt.
Vihar előtti táj bükkfákkal.
Madársisak orchidea gyönyörű példánya.
Kilátás a Dunára.
Zölderdő.
Kilátás a Csóványosról.
Felhőtánc.
A drégelyi vár is látszik.
Merengő.
Csigalépcső.
A geodéziai mérőtornyot 1978-ban építették.
A kilátóvá avanzsált torony.
Béke-emlékmű.
Csodabogár.
Vilma-pihenő.
Sziklatömb a fák közt.
Visszatekintés a Csóványosra.
Lefelé tart az út.
Eső után.
Kökörcsin tollbugája.
Elnyílóban a galagonya.
A nagy-hideg-hegyi turistaszálló.
Kilátás a Naszályra.
Lepketánc.
Uráli bagoly.
Üde erdő.
Szöcske.
Találkozások.
Még utoljára visszasandítottam.
Kisinóci turistaház.
A kóspallagi templom.
2018. május
