A reggeli órákban érkeztünk Gércére, hogy megtegyük a 2. számú túra egy újabb szakaszát. Az első napon a Gérce és Sárvár közötti, a második napon a Gérce és Káld közötti szakaszt gyalogoltuk le friss, tavaszi időben. Szálláshelyünk Sárváron volt, így be tudtuk járni a kisvárost.
Gércén az evangélikus templomnál parkoltunk le, majd benyomtuk a pecsétet a füzetekbe a szemközti presszó kerthelyiségében és Sárvár irányába indultunk el. Felhagyott parcellák, kertek és nyaralók mentén értük el Sitkét, ahol egy kis, fehéren ragyogó kápolna állt a kék ég alatt, majd megérkeztünk az 1871-ben, neogótikus stílusban épült kálváriakápolnához. A szépen felújított épület sajnos zárva volt, de azért körbejártuk. Az előtte húzódó támfalnál sorakozó fehér törzsű platánok alatt pihenőhely várta a megfáradt vándorokat. Innen még szebb rálátás nyílt a kápolnára, ahogy a fehér ágak közül előbukkant.
Utunk során kereszteztük a Sitke és Sárvár közötti országutat, majd szántóföldek mellett mentünk és betértünk az erdőbe, mely a tavaszi ébredés első jeleit mutatta, citromlepkék kergetőztek a bokrok közt és az avarból hóvirágok csoportjai kandikáltak ki. Kiérve az erdőből ismét műút mellett kellett haladnunk, de egyben sikerült elérni a Sárvárhoz tartozó Hegyközséget, majd Sárvár határát. Átkeltünk a Rába hídján és hamarosan megérkeztünk a szállásunkra, a belvárosba, így volt még idő körbenézni a Nádasdy várban, szereztünk pecsétet, majd az arborétumban folytattuk a napot. Az 1812-től kezdődően kialakított angolparkban óriási fenyők és fehérlő platánok alatt, bimbós rododendronok, barkákkal tűzdelt mogyoróbokrok és zöldellő bambuszerdő mellett sétáltunk el. A park kis taván kacsák úsztak, a fák kimosódott gyökerei görcsösen kapaszkodtak a talajba. A sétaút mentén hóvirágszőnyeg fehérlett és a délutáni fényben ragyogtak a virágok szirmai, a fotósok nagy örömére. Profi felszerelés, objektívek hada került bevetésre a művészi fotók elkészítésének érdekében, és gyanítom, a siker nem maradt el.
Sötétedés előtt még elsétáltunk a sétautakkal, hidakkal, pihenőkkel tarkított Csónakázó-tó tórendszeréhez, ahol a facsoportok gyönyörűen tükröződtek a vízben.
Másnap reggel ismét Gércéről indultunk, de most Káld felé vettük az irányt. Dűlőúton hagytuk el a falut, majd bitumen út vezetett a Farkas-erdőbe, ahol a rózsáskerti erdészháznál bélyegeztünk. Kis ösvény térített le minket a Kéktúra útvonaláról, mely egy tisztásra vezetett minket, ahol Scherg Lőrinc főerdőmester és felesége nyugszik a tölgyfák alatt. A hajdani Habsburg tulajdonú, gondosan karban tartott Farkas-erdő ugyanis hatalmas tölgyeiről volt híres, melyekre mára csak néhányuk kidőlt, korhadó törzse emlékeztet. Ilyen elpusztult matuzsálemek az 1995-ben kidőlt 300 éves Banya-fák is, melyek tisztáson kialakított pihenőhelyen, padok társaságában látványosságként megőrizve fekszenek. Az erdő ma a Kemeneshát egyik legkiterjedtebb erdősége.
A hidegkúti vadászháznál is találkoztunk az ősöreg tölgyekkel, majd pecsétszerzés után a pihenőhelyen időztünk egy kicsit, mielőtt tovább indultunk volna. Eddig az erdőt átszelő bitumen úton mentünk, most letértünk róla és némi szintemelkedés után elértük az 1944-ben légiharcban itt hősi halált halt Molnár László repülőhadnagy emlékkeresztjét. (Sírhelye a sopronbánfalvi hősi temetőben található, erről itt írtam.) A terep eztán kissé hullámossá vált, ami nem esett túl jól, de jutalmul elénk tárult a kemenesaljai és kemenesháti táj és a Ság-hegy vulkanikus tömbje a Scherg Lőrinc kilátóból. Némi girbegurba után visszatértünk a kék jelzésre és az út mellett ismét egy óriási tölgy kidőlt törzsével találkoztunk. A tábla szerint a fa 250 éves, és 1995-ben dőlt ki. Hamarosan elértük a Lajos-bükkösi kirándulóhely faházikóját is, majd utunk végén kiértünk a Farkas-erdőből, megérkeztünk Káldra. Az úton fekete cincérszerű bogár futkosott, a magas fákon tengelicek énekeltek. A faluban egyre másra kedves, szépen felújított porták mellett sétáltunk el és a Keresztelő Szent János-templomnál végre megpihentünk.
Hazaindulás előtt azért akadt még látnivaló, így megcéloztuk a Ság hegyet, de mielőtt elértük volna, kis templomocskára figyeltünk fel az út szélén Mesteriben. Mint ahogy az információs tábla szövegéből kiderült, kincsre bukkantunk, ugyanis a Szent Mihály arkangyalról elnevezett templom egy vaskori halomsírra épült a XIII. században. Sajnos bemenni nem tudtunk.
A Ság hegy vulkanikus tanúhegy, ahol bazaltot bányásztak 1957-ig. Legmagasabb pontján trianoni emlékmű áll. Tájvédelmi körzet és egyben geológiai bemutatóhely, ahol tanösvényeken lehet körbejárni a területet, így lemehetünk akár a kráterbe is. A törmelékes, sárgás-vöröses hegyormokra érdemes felkapaszkodni, onnan lenézve olyan érzésünk lehet, mintha egy marsbéli tájba csöppentünk volna. A hegy lábánál található a Kemenes Vulkánpark, amit most még zárva találtunk.
Lassan magunk mögött hagytuk ezt a tájat is, de még egy kis szakasz hiányzik, úgyhogy járunk még erre!
A gércei evangélikus templom.
Gércei okker-fehér porta.
Kápolna Sitkén.
A sitkei neogótikus kálváriakápolna.
Szívecske.
Széncinege fütyülte a tavasz első szólamait.
Citromlepke.
Hóvirág csoport bújik elő az avarból.
Átkelés a Rábán.
A sárvári arborétum egyik mamutfenyője.
Platánok.
Hóvirággal hintett ösvény.
Kimosott gyökerek a tóparton.
Vízparti csendélet.
Bambusz szárai és levelei.
Egy tavaszi pillanat.
A sárvári Nádasdy vár.
A Csónakázó-tó egy részlete.
Napnyugtai fények.
Rózsáskerti erdészház.
Fakitermelés a Farkas-erdőben.
Egy a Banya-fák közül.
Hidegkúti erdészház.
A Scherg Lőrinc kilátó.
C-betűs lepke.
Lajos-bükkösi kirándulóhely.
Bogárka futkározott az úton.
Tengelic.
Kiértünk a Farkas-erdőből.
Káld bájos portái.
A káldi Keresztelő Szent János-templom.
A mesteri templom.
A Ság hegy vöröses sziklái.
Föld a Marsnak!
Alattunk a kráter.
Trianoni emlékmű a bazaltsziklákon.
2019. február
