A sikeres útvonalbejárás után eljött az éles bevetés ideje és reggel a csapat már izgatottan készülődött a Bahnwanderweg szóban forgó szakaszának leküzdésére. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, szikrázott a nap és a ragyogást csak néhány kóbor felhő zavarta meg csupán néhány pillanatra.
Ahogy a múltkor is, Klammnál tettük le az autókat, és vonattal utaztunk Semmering városáig, ahol fakitermelés miatt változott az útvonal, de minden szépen ki volt táblázva. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy így a villasor felé kellett mennünk és a csudába is, megcsodálhattuk a szebbnél szebb, századfordulós épületeket. A városból sajnos ezúttal sem láttunk többet, mert haladni kellett, de erre is majd sor kerül.
A terelés miatt a Wolfsbergkogel megálló valójában kimaradt, és egyből a "20-Schilling-Blick"-nél találtuk magunkat. Az árnyas erdőben fenyőgyanta és a már előbújó ciklámenek illata szállt. A kilátás most sem okozott csalódást, jó volt rálátni a tulajdonképpeni útvonalunkra, ami most a lábaink előtt hevert.
A Golfhaus Geigert elhagyva most nyitva találtuk a közeli hüttét, ahol a vendégeknek épp kivitték a gyöngyöző sört. A nagy melegben jólesett volna itt kicsit időzni, de sajnos tovább kellett mennünk, az út java még előttünk állt. Az Adlitzgraben viadukt most is monstrumként magasodott felettünk, ahogy a kilátóból már oly' ismerős Kalte-Rinne emeletes viaduktja is. A Ghega múzeumnál egy gyászlepke billegette szárnyait és az erdő fái közt néhány gomba bújt meg. A Kalte Rinnén túl, az út melletti kicsit sportpályánál megpihentünk.
Breitenstein falucska még virágosabban fogadott bennünket és az út mellett csörgedező patakot őrszemnek szegődött medvebocs és manócska figurák vigyázták. A falut elhagyva végtelen rétek közt haladtunk, mellettünk marhacsorda bóbiskolt a fűben a tikkasztó hőségben.
Elérkeztünk az ominózus útelágazáshoz. Mivel legutóbb a jelzés egyértelmű iránymutatása alapján a fenti ágon mentünk, pedig a lentin akartunk volna, most a lentit választottam. Mint utólag kiderült, ezen a szakaszon viaduktot rekonstruálnak, így az iránymutatás nem volt véletlen vagy hibás. Így végül tévútra tértünk, bozótot jártunk és műúton érkeztünk meg Klammba. A tanulság: mindig minden táblát olvass végig még akkor is, ha az németül van!
Klamm felé közeledve már előttünk magasodott a templom tornya és Schottwien vára. A zöldellő réteken őznek gondolt lények legeltek, csak itthon derült ki a nagyításkor, hogy zergecsaládot láttunk. Ekkorra már teljesen kitikkadtunk, de még volt egy hely, ahová el akartuk jutni. A gloggnitzi Lindt csokigyár boltjába.
Ahogy megérkeztünk az autókhoz, gyorsan összeszedtük magunkat, pótoltuk a röpke 1-2 (vagy még több) liter vízveszteséget és már indultunk is, hogy odaérjünk a 18 óráig nyitva tartó Mekkába. A boltban jutalomfalatokként kóstolhattunk a különféle bonbonokból és vásárolhattunk a finomabbnál finomabb nyalánkságokból, melyek hegyekben álltak előttünk. Jól megpakolt táskákkal léptünk ki az ajtón, a nap méltó zárásaként.
A következő napon Sopron és környékét jártuk be, ami számomra kifogyhatatlan ihletforrás, mindig van olyan látnivaló, amit érdemes felkeresni. De erről a következő részben lesz szó.
Plakátok a semmeringi vasútállomás épületében található múzeumból.
Kilátás útban a villasor felé.
A kilátás innen is ígéretes.
Kerti törpe, mint a környék uralkodó giccsfajtája.
Südbahn Hotel Semmering.
Az Alpenheim és Bittner villa.
Villa mázas tetőcserepekkel.
A klasszikus kilátás, most tiszta időben. A háttérben húzódik a Rax.
Vidámság.
Nyílnak a ciklámenek.
Házikó a nyár virágaival.
Adlitzgraben viadukt.
Pici skanzen a viadukt lábánál.
Lassacskán gombaszezon is van.
Kalte-Rinne viadukt.
Gyászlepke a kavicsok közt.
A Kalte-Rinne alatt.
Visszatekintés.
Breitenstein egyik virágpompás háza.
Egy fenyő, semmi több, mi árnyékot adjon.
Bamba boci.
Bíbor nebáncsvirág.
Virág és vendége.
Schottwien vára - célegyenesben vagyunk.
Zerge és gidája.
Végre megérkeztünk Klammba.
A jól megérdemelt csoki lelőhelye.
2019. augusztus
