Reggel fehér, tejködszerű felhők csordogáltak le a hegyek oldaláról, néhányuk körbefonta a monostor két tornyát. Az előző esti vihar elvonult, borongós eget és hűvös levegőt hagyva maga után, az eső se esett többet. Nem is volt baj, hogy nem tűzött a nap, ugyanis 2474 méter magas Greimre készültünk, melynek kopár szikláin nem védett volna minket semmilyen árnyék. Autókkal utaztunk az Alacsony-Tauern vonulatához tartozó, St. Peter am Kammersberg község területéhez tartozó hegy lábához, ahol a Greimhütte (1680 m) nevű házikó ásítozott a sápadt reggeli fényben. A hegyoldalt hegyi patak fehér vize szelte ketté, a távolban legelésző tehenek kolompja hallatszott. Innen indultunk útnak a már ilyen távolságból is látszó csúcs felé, melynek csúcskeresztjét hol elnyelték a felhők, hol hagyták, hogy az a szemünk elé kerüljön.
Az út kezdetben kényelmesen, különösebb kaptatók nélkül kanyargott az árnyas, üde erdőben. A fenyőkön zuzmók hosszú szakálla lengedezett, a tisztásokon megannyi virág virított és a talajt mohák, lila virágú csarabok és áfonyabokrocskák takarták, melyek tele voltak gyümölccsel. Így nehézkesen haladtunk előre, a bogyók mindig egy kis legelészésre csábítottak minket.
Egyszer csak megritkultak a fák, és előtűnt a horizont a megannyi alacsonyabban fekvő hegycsúccsal, melyek között fehér felhők nyája bukdácsolt keresztül. Kisvártatva elértük a hegyi patakot, vize áthömpölygött a meder szikláin. Egymást segítve keltünk át rajta, majd folytattuk utunkat. Egy kilátópontnál pihenőt tartottunk, ittunk az itt kialakított forrás hűs vizéből és gyönyörködtünk az alattunk elterülő tájban. Most látszott csak igazán, hogy milyen magasan vagyunk.
Innentől komoly emelkedő következett, nekivágtunk a nehezének. Az erdő eltűnt, már csak sziklacsoportok és alacsony aljnövényzet jellemezte a tájat. Egy idő után elvesztettük a turistajelzést és néha már négykézláb haladva feszültünk neki a hegyoldalnak, de így jobban szemügyre tudtuk venni a mély lila színű harangvirágokat, valamint a megannyi fajtájú és különlegesebbnél különlegesebb zuzmó és mohafajtát, melyek között haladtunk. A távolban tarka lovak kis ménese legelészett, magasabban tehenek bandukoltak, a távolban pedig ködfátyolba burkolózva rejtőzött a hegycsúcs.
Egy idő után megtaláltuk a jelzést, amin haladva a csúcs alá érkeztünk. Szemerkélt az eső, a felhők masszívan takarták el előlünk a környéket, visszanézve azonban azt láttuk, hogy ott, ahonnan jöttünk, süt a nap. Egy kis pihenő után rászántuk magunkat, és nekiveselkedtünk a csúcshoz vezető út kaptatójának. A felhő miatt nehezen tudtuk bemérni, mennyi lehet még a célig, de itt már nem szabadott feladni. És lám, egyszer csak előtűnt a semmiből a kereszt és hallottuk az előttünk megérkező túratársak örömkiáltásait.
Arra sajnos esély se volt, hogy kitisztuljon az ég és szép kilátásban legyen részünk, de így is nagy élmény volt ott lenni. Nem időztünk sokat, mert hűvös volt a levegő, így egy nagyobb pihenő után elindultunk visszafelé. Az út a gerincen vezetett végig, meredek sziklafal mellett, így óvatosnak kellett lennünk. Ahogy ereszkedtünk lefelé, úgy oszlott el körülöttünk a felhő és tűnt elő a napsütötte táj. Sziklás, kövecses úton haladtunk lefelé, és vissza-visszanéztünk a csúcsra. Néha hosszú percekig látszott, aztán újra felhőbe burkolózott.
A hütténél a csapat tagjai összevárták egymást, majd elindultunk St. Lambrecht felé. Már várt minket a jól megérdemelt vacsora.
A Greimhütte. A jobb oldali, távoli csúcs a Greim.
Ide másztunk fel.
Felhők fölött.
Csarab.
Nefelejcsek a patakparton.
Átkelés.
A hegyi patak sziklákon átbukdácsolva zubogott lefelé.
Erdőrészlet.
Áfonya.
Mintha füstölne a hegy.
Zuzmóval borított fák.
Csendélet harangvirággal.
Szívek.
Felhőpamacsok.
Alpesi virágok: leánykökörcsin és varjúköröm.
Csarab, zuzmók és más talajtakaró növények.
Meredek az út.
Legelésző lovak.
Mindig csak felfelé.
Búú!
Szférák.
A 'bambán távolba nézés' világbajnokai.
Mikrokozmosz.
Már csak néhány lépés a célig!
A csúcskereszt.
A sziklák mögött szakadék rejlik.
A hegygerincen haladva ereszkedtünk lefelé.
Harangvirág csokor.
Távlatok.
A lábunk előtt elterülő táj.
Visszatekintés a felhőbe burkolózó Greimre.
Már majdnem lent vagyunk.
Jelzés.
Faházikó.
Kegyhely a Greimhütténél.
2017. augusztus
