A reggeli készülődés után útitervet készítettünk. Bled bejárása után beterveztük a Škocjan-barlangrendszer meglátogatását is. Ez utóbbi UNESCO világörökség, így kár lett volna kihagyni, viszont itt is - akár csak a postojnai barlangnál - csak meghatározott időpontokban lehetett részt venni a vezetett túrákon. Ezért, és mert amúgy is nyirkos, borús, kirándulásra alkalmatlan idő volt, úgy határoztunk, Bledet csak érintőlegesen fedezzük fel, és délután útnak indulunk Škocjan felé.

Gondolhatnánk, hogy Bledben ilyenkor, télen minden nyugodtabb és nincs turistaáradat, ami igaz is. Ugyanakkor a város cseppet sem kihalt és ottjártunkkor is lüktetett benne az élet. A lüktetés és a kedvesség egyébként mindenhol jelen volt ott, ahol jártunk. Van is egy mottójuk, amivel úton, útfélen találkozhat a turista: I FEEL SLOVENIA. És valóban, a szlovének nagy hangsúlyt fektetnek a turizmusra, és ez meg is látszik annak színvonalán. A látványosságoknál és az üzletekben pedig egyaránt kedves kiszolgálást kaptunk, több helyen is feltették a kérdést, hogy honnan jöttünk és örültek a válasznak.

Bledben a szállásunk a központban volt, így hamar a látnivalók közelében találtuk magunkat. A Szent Márton plébániatemplomban elidőztünk kicsit, gyönyörködtünk a freskókban és az üvegablakokban, majd a tó felé vettük az irányt. A parkot ugyan hó borította és csípős idő volt, mégis sokan sétálgattak, ráadásul épp futóverseny zajlott a tó körül, és a résztvevők lelkesen rótták a köröket. A vízben kacsák, hattyúk és szárcsák úszkáltak, miközben gyerekek etették őket a partról, messzebb kormoránok csapata szárítgatta tollait. Egy kis mólón óriási, fenyővel befont szív várta a szelfizőket, a háttérben a tóból kiemelkedő szigettel. A móló korlátjain lógó lakatok sokasága pedig azt mutatta, hogy sok szerelmespár járt már itt.

A szállodasornál egyre többször találkoztunk a híres bledi krémest hirdető plakátokkal és feliratokkal, de egyelőre nem engedtünk a kísértésnek és tovább sétáltunk a tó partján, mind jobban megközelítve a szigetet, melynek temploma egyre részletgazdagabban bontakozott ki a párás levegőből. Pont szemben, a túlparton látszott a Szent Márton plébániatemplom és a szikla tetején terpeszkedő vár. A tó közepén madarak úszkáltak, de nem a megszokott fajták közül. Ahogy lefotóztam őket és felnagyítottam a képet, akkor láttam, hogy egy csapat vöcsökkel találkoztam.

Végül nem mentünk el teljesen a szigetig, és át se hajóztunk rá. Kimaradt a túrázás is a környező hegyekben. Ezeket egy másik alkalomra tartogatjuk, amikor az időjárás erre alkalmasabb. Most szorított minket az idő, és a krémesnek bele kellett férnie. A Park Hotel cukrászdájában aztán rendeltünk is belőle. Jó volt falatozgatni a habos-krémes finomságot, miközben az ablakon át ráláttunk a város szépségeire és a tó vizére.

A Škocjan-barlangrendszerhez kb. egy órányi utazás szükségeltetett, végül csalódnunk kellett, mert a kinézett időpontban nem indult aznap csoport. Ami viszont vigasztalt minket az az, hogy télen amúgy is rövidített túrák vannak, szóval most már tényleg beért az újabb szlovén utazás gondolata. Az információs pultnál lévő hölgy csalódottságunkat enyhítendő, ajánlotta nekünk a látogatóközponttól nem messze található kilátópont felkeresését. Kiépített tanösvény vezetett a sziklaoromhoz, ahonnan leláttunk a kanyonra és a Reka-folyóra, mely még ma is szakadatlanul ostromolja az útjába kerülő sziklákat. Ez a barlangrendszer ugyanis azért különleges, mert itt található a világ legszélesebb, folyó által kivájt földalatti kanyonja. Nem mellesleg kb. 5000 éve már laktak itt emberek és vallási rituálékat folytattak a barlangokban. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg a beígért nyalókát.

A barlangtúra tehát kimaradt, így maradt még időnk a hazaindulásig. És ha már Szlovéniában járunk, miért ne nézhetnénk meg a fővárost, Ljubljanát? Itt csupán néhány órát töltöttünk el, sétáltunk a Ljubljanica folyó menti forgatagban, megnéztük az Óváros teret a Szent Miklós katedrálissal, a Robba-kúttal és a Városháza kéklő tornyával, a Hármas hidat és a Prešeren-teret a Ferences-templommal, miközben mindvégig fölénk magasodott a vár. Úton-útfélen találkoztunk a város jelképeivel, a sárkányokkal, és néhány meglepő és vicces dekorációval, mely egy-egy kedves ajándékboltocskához tartozott.

Hogy mi a tanulság? Érdemes év elején érkezni Szlovéniába, mert látnivaló ebben a nyugodtabb időszakban is akad bőven, de számolni kell a rövidített nyitvatartásokkal és ritkább látogathatósággal, már ami a barlangokat illeti. Bled pedig szebb a kék ég alatt, így személy szerint nem bánom, hogy most nem tettük meg a kötelező köröket. A kedvesség, a színvonalas turizmus és a számos látnivaló miatt pedig én is csak annyit mondok: I FEEL SLOVENIA.

Bled, régi plébánia.

A Szent Márton plébániatemplom.

Templomrészletek.

Séta a tó körül, rálátás a szállodákra és a sípályára.

Szárítkozó kormoránok.

Szárcsák és kacsák.

A szerelmesek fotózkodó helye lakatokkal.

Rálátás a várra és a Szent Márton plébániatemplomra.

A bledi sziget templomával.

Hattyú.

Egy búbos vöcsök pár.

A bledi sziget közelebbről.

A híres-neves bledi krémes a Park Hotel cukrászdájából.

A Škocjan-barlangrendszerből most csak ennyi jutott. Majd legközelebb.

Információs tábla a bejárható útvonalakról.

Hunyorok az ösvény mellett a kilátópont közelében.

Kilátópont.

A barlangrendszer felszíne és a hömpölygő Reka-folyó.

Ljubljana, Cipészek hídja.

A folyó fölött.

Sárkányok.

Kedves kis szuvenírbolt meglepő dekorációval.

Két lépésnyi ciklámen.

Az Óváros tér a Robba-kúttal és a Szent Miklós katedrálissal.

Tanácsháza.

Porcelánbolt.

A Szent Miklós katedrális belül.

Kék kapu.

A Prešeren-tér a Hármas híddal és a Ferences templommal.

France Prešeren szlovén költő szobra. Pohárköszöntő című alkotása lett Szlovénia himnusza. A graffiti cica csak ráadás.

Most merre?

Ljubljana vára, alatta a Szlovén Filharmónia épülete.

A Ljubljanai Egyetem épülete.

Egy csipet tavasz a nagy hidegben.

Színes utca.

2018. február