Már akkor éreztük, hogy forró napunk lesz, amikor kiszálltunk az autókból Boldogkő várának parkolójában. Ezúttal a Kéktúra 25. túráját folytattuk Boldogkőváraljától egészen Fancsalig, ami elég nagy erőpróba volt a nyár végi kánikulában.
A napot várnézéssel kezdtük. A kapunál korhű jelmezbe öltözött lányok köszöntöttek minket, majd invitáltak felfedező útra és lovagi tornára. A termekben hadtörténeti, pénztörténeti, zászló- és címerkiállítás várt, de megnézhettük a malmot, kovácsműhelyet és börtönt is. Még egy, a környéken gyűjtött opálokból álló ásványkiállítás is helyet kapott. A vár különlegessége a Közép-Európában legnagyobbnak számító ólomkatona kiállítás, mely részletesen mutatja be a magyar történelem híres csatáit. A toronyból pazar kilátás tárult elénk, az Oroszlánszikláról beláttuk a Hernád völgyét és a nyár végi, már kissé színesedő tájat.
A vár aljában, a fenyők tűlevelei közt, a földön óriási hernyó mászott. Furcsa, hogy egyáltalán még vannak ilyenkor hernyók.
A túrát Boldogkőváralján kezdtük. Megszereztük a pecsétet, visszanéztünk a várra, majd nekiindultunk a vasútállomásnak, melyet az országút mentén értünk el. Innentől kukorica- és napraforgóföldek, majd bodzaültetvények kísértek minket, miközben egy kis árnyék sem akadt. Hamar előkerültek a napszemüvegek és napellenzős sapkák, gyorsan fogyott a kulacsokból a víz. Kitikkadva értünk be Alsócécére (Hernádcéce Alsócécéből és Felsőcécéből áll) és a düledező kerítésnél pecsételtünk. Szerencsére tudtunk vizet szerezni egy nyomós kútnál, így egy kicsit felfrissülve, hideg vízzel felszerelkezve mehettünk tovább.
Az út most sem volt jobb, a tűző napon gyalogoltunk tovább a kukoricás mentén. Jobb kéz felől zöldellő rét és üde fák csoportjai húzódtak, melyek mögött valószínű, hogy a Hernád vize folydogált medrében. Egy imádkozó sáska ágaskodott fel a kövek között, ahogy elhaladtunk mellette, majd mikor rájött, hogy nincs veszély, továbbállt. Az út porából mézszínű kövek tűntek elő, opálok lehettek, mert hasonlítottak a várban lévő ásványkiállítás darabjaira.
Gibárt előtt a temetőnél ismét kicsit pihentünk, majd az elhagyatott zsidó parcella mentén leereszkedtünk a faluba. Elénk tárult a Hernád és egy hídja, melyen átkelve értük el a vízierőművet, ahol pecsétet szereztünk. A folyóban alig csordogált a víz, a part csupaszon fehérlett. A töltés mentén almafa kínálta felénk potyogó gyümölcseit, és ismét vételezhettünk kútvizet.
Ám a legegyhangúbb és ebből adódóan legfárasztóbb szakasz még csak most következett. A főút mentén, aszott napraforgók és sárga takarmánytökök társaságában, forróságban-alig árnyékban meneteltünk Encsig, majd végig a város főutcáján, így lett a nap fénypontja és egyben az oázis a pusztaságunkban az a cukrászda, amit megtaláltunk és megszálltunk. Soha olyan jól nem esett citromos fagyi, és hideg üdítő, mint itt és most.
A túra utolsó szakaszát csakazértis lenyomtuk, bár a lelkesedés már nem volt az igazi. Abaújdevecseren kedves házikók és színes virágos kertek mellett haladtunk el, a völgybe visszanézve, a háttérben ott emelkedett Boldogkő vára. Olyan közelinek tűnt, mintha egész nap alig mentünk volna valamennyit, és ennyi kínlódás után ez nem volt túl jó érzés. Learatott szántókon és fakózöld réteken vitt keresztül az út, majd elértük a Berti-kutat. Legalább volt némi támpont, merre tovább, mert jelzés nem volt sok, és ami akadt, az a csipkebokrok és kökények közt, elrejtőzve kéklett. A dombtetőről visszanézve már két várat is láthattunk, a boldogkői mellett a horizont bal felén a regéci vár is feltűnt.
Végül csak beértünk Fancsalra. A református templom tornya már az alkonyodó eget karcolta, és narancsba hajolt az ég, mire a kocsmához, az utolsó bélyegzőhelyhez érkeztünk. Nyár elején, amikor erre jártunk, az út menti fákról szedtük a cseresznyét. Most egy meggyes sör volt a kezemben, és bizony ez is nagyon jól esett.
Fancsalról Abaújszántóra autóztunk, ahol a szállásunk volt, de még gyorsan megnéztük a falu pincesorát, ami egyébként az UNESCO világörökség részét képező tokaji borvidék pincéihez tartozik. De ez már egy másik történet lesz.
Boldogkő vára.
Kilátás a várból.
Ólomkatonákból álló maketthadsereg az egyik vitrinben.
Ásványkiállítás.
Szenderhernyó a tűlevelek közt.
A vár a főútról.
Szamárkenyerek.
Kandikáló kukoricacső.
Kukoricaföldek mellett gyalogoltunk. A háttérben, középtájt Boldogkő vára.
Kender a kukoricásban.
Bodzaültetvény.
Szomorú napraforgók perzselődnek a napon.
Pirosodnak a csipkebogyók.
Alsócéce templomai.
Imádkozó sáska állta utunkat, majd továbbiszkolt.
Kékül a kökény.
Elhagyott zsidó temető.
Híd a Hernádon.
Átkelés.
A Hernád zöld vize csupán néhány cm mély volt ezen a szakaszon.
Érik a vadszőlő is.
A gibárti vízierőmű.
Tökföldek mellett poroszkáltunk.
A tököt napraforgó váltotta.
Visszatekintés Abaújdevecsernél, a háttérben a Boldogkői vár.
A falu kedves házacskái.
Út a semmibe - a Berti-kút völgyteknője.
A vár még mindig látszik, mintha semmit sem haladtunk volna.
A kép jobb szélén lévő fehér folt Boldogkő vára, míg a bal oldalon a regéci vár tűnt fel.
Fancsal evangélikus temploma.
Az UNESCO világörökség részét képező tokaji borvidékhez tartozó pincék Abaújszántón.
2018. szeptember
