A következő nap kerítettünk sort két másik UNESCO világörökség, az egymástól mindössze 12 km-re fekvő Peć és Dečani monostorának felkeresésére, így az ország nyugati szegletét céloztuk meg. Először Dečani monostorát terveztük megnézni. Mint az ország többi világörökségi temploma, ez is az ENSZ KFOR missziójának őrizete alatt áll, így nem volt meglepő, hogy az odafelé vezető úton piros-fehér tankcsapdák és egy katonai ellenőrző pont mellett haladtunk el. A bejáratnál le kellett adnunk az útlevelünket, addig nem léphettünk be a vaskos kőfalak mögé.

Bent elképesztő látvány fogadott minket. A falak védelmében, gondozott park közepén emelkedett a márványból épített monostor, faragott kapuival és kőszobraival. A templombelső is ámulatba ejtett, a falak minden négyzetcentiméterét freskók borították. A monostort 1330-ban III. István Decsanszki (vagy szerbül Dečani) alapította, aki a rákövetkező évben meghalt, hamvait pedig a monostorban temették el, ami innentől fogva szent helynek tekintettek. Jelenleg 25 szerzetes és papnövendék otthona, akik a vallási szertartások levezetése mellett kertészkednek, fát faragnak, szerkesztik a monostor honlapját, sajtot, bort, kenyeret készítenek, vagy épp ikonokat festenek. A bejárattól nem messze található ajándékboltban is az ő termékeik kaphatóak. A szentképek, gyertyák és dísztárgyak mellett érdemes vásárolni az épületről szóló részletes, gazdag képanyaggal illusztrált kiadványokból, ha már a monostorban csak sutyiban, telefonnal szabad fotózni.

A nap másik csodája a Rugova-völgy bejáratánál található elrejtett ékszerdoboz, Peć patriarchális monostora volt. Az útról alig lehetett észrevenni az épülethez vezető utacskát, de az őrbódé azért segített a felismerésben. Itt csupán ellenőrizték útleveleinket, majd mosolyogva továbbengedtek minket. Ahogy beléptünk a főkapun, megütötte fülünket a csend. A monostor kertje maga volt a paradicsom rózsatöveivel, virágágyásaival és gyümölcsfáival, melyek mentén kis patak csörgedezett. Itt állt az a hétszázötven éves eperfa is, amit a hagyomány szerint Szent Száva ültetett, és a mai napig termést hoz.

A monostori látogatás után bevettük magunkat a Rugova-völgybe, ami Európa egyik leghosszabb és legmélyebb kanyonja. A Bistrica folyó szeli ketté, melynek egyik mellékfolyója a Fehér-Drin. A völgyben nagy parkoló és egy saját pisztrángneveldével rendelkező étterem várta a turistákat, akik lelkesen rótták a völgy fő attrakciójához, a Fehér-Drin (vagy ahogy itt általában angolul nevezik: White Drin) vízeséshez vezető utat. Mi is így tettünk és jól esett a séta az árnyas erdők közt kanyargó ösvényen. Ciklámen illat szállt a levegőben és rögtön megpillantottam egyet a lila virágok közül, majd döbbenten vettem észre, hogy az erdő alját szőnyegként borítják.

Ahogy közeledtünk a vízeséshez, úgy nőtt az álmélkodó turisták száma. Mindenki lelkesen fotózta a 25 méteres magasságból a türkizkék vízbe fehéren zubogó víztömeget, mely megtörve a vöröses és zöld mohával benőtt sziklákon kisebb zubogók formájában patakzott tovább a vadregényes tájban. A vízesés felett található a néhány euró ellenében vezetéssel látogatható Radaci-barlang, mely sziklaformáiról és cseppköveiről nevezetes. A barlangtól visszasétáltunk az étteremhez, ahol sült pisztrángot ettünk, ezzel stílusosan lezárva völgybéli látogatásunkat.

Már alkonyodott, amikor két óra autózás után közelítettünk Priština felé, azonban maradt még két látványosság, amit semmiképp sem akartunk kihagyni, így Gračanica városa felé vettük az irányt. Itt található a negyedik UNESCO világörökség, Gračanica kolostora, aminek felkeresésével végül sikerült megismernünk az összes koszovói világörökséget, bár itt nem töltöttünk sok időt, mert az apácák esti imájukra készülődtek, és nem akartunk zavarni. Ahogy a kolostorkert kapujából visszanéztünk az épületre, a nap már égő narancsszínbe vonta a falakat, az ablakok pedig szikráztak az alkonyi fényekben. Odabent gyertyák gyúltak és imák szálltak a festett falak közt.

Bepattantunk az autóba, hogy még sötétedés előtt meg tudjuk nézni az Ulpiana Régészeti Parkot. Ugyan vannak kint táblák, merre kell menni, mégis sikerült elvéteni az utat, a tájékozatlan turisták pedig nem is sejthetik, milyen egyedülálló régészeti leletegyüttes lapul a városkától nem messze, a kukoricaföldek között. Ulpianát, az egykorvolt várost Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, ám 518-ban egy hatalmas földrengés majdnem egészében elpusztította a települést, melyet I. Justinianus építtetett újjá, majd át is keresztelte Justiniana Secundára.  A Régészeti Park területén még most is feltáró munka folyik, ám a leletegyüttes így is látványos. Találkozhatunk itt víztározó és csatorna, kora keresztény bazilika, pogány templom és fürdőépület maradványaival, de faragott sírkövekkel is. A hely különös hangulatot árasztott magából, ahogy az épp lebukkanó nap utolsó sugarai színezte ég alatt sétáltunk a romok között.

A bejegyzésből cikk is készült, megjelent a Hegyisport, túravilág, életmódmagazin XIV. évfolyamának 2018/5. számában Világörökség-vadászat - Koszovói kaland címmel.

Koszovó UNESCO világörökségeinek leírása ebben a bejegyzésben található.

Úton.

Katonai ellenőrzőpont Dečani monostoránál.

Dečani monostora.

Freskókkal borított falak.

Belépünk Peć monostorának kertjébe.

A monostor.

A 750 éves eperfa.

Ciklámenek erdeje a Rugova-völgyben.

A Fehér-Drin (White Drin) vízesés.

Színes kavicsok az átlátszó vízben.

Zubogó.

A sziklákból is források fakadtak.

Csend.

Kisebb vízesések sora.

Türkizkék víz.

Fodrozódás.

Csendélet százféle zölddel.

A Radaci-barlangban.

A híres 'két ujjal lefelé mutató kéz' alakú cseppkő még kivilágítást is kapott.

A barlang egy lakója.

Pisztrángok az étterem medencéjében.

Ki itt belépsz...Gračanica monostorának bejáratánál.

Alkonyi fényben.

Aranyló falak.

Faltöredék az Ulpiana Régészeti Parkban.

Vízgyűjtő medence.

Kilátás naplementével.

Kora keresztény bazilika maradványai.

Fürdő.

Mozaikok a fürdőben.

Szarkofágok.

Faragott sírkő.

Lassan lebukik a nap a még fel nem tárt parcella mögött.

2018. szeptember