A gépünk este szállt le Pristina nemzetközi repülőterén, ahol átvettük az előzőleg az interneten lefoglalt bérautót és már száguldottunk is a belváros kellős közepébe, közvetlenül az ország függetlenségét jelképező NEWBORN (újszülött) feliratnál található szállásunkra. Először próbáltuk túlélni az első utazást, mert nem voltunk hozzászokva a hamisítatlanul balkáni, dudálós-jobbról előzgetős közlekedéshez, de semmi sem állhatott utunkba, hogy ezúttal a lehető legjobban felfedezzük az ország szépségeit az itt töltött napok során.
Másnap reggel már mi is pimaszabbul furikáztunk az autópályán, és alig vártuk, hogy megérkezzünk első úti célunkhoz, Prizren városába. A Šar-hegység lábánál fekvő város még kissé álmatag volt, mikor elindultunk, hogy felfedezzük kincseit. A boltosok épp pakolták ki portékáikat, a helyiek pedig piciny asztalkáknál iszogatták kávéjukat az utcák fái alatt, melyeknek törzsét horgolt terítőkkel díszítették. A várost átszelő Bisztrica-folyó felett hidak íveltek át, melyek közül a kőhíd a leghíresebb, egy másikon pedig szerelmesek lakatjai csillogtak a napsütésben.
Szinán pasa, a „Nagy Építész” (?1489-1588) mecsete a folyóparton emelkedett. A bejáratnál levettük cipőnket, majd az odakészített állványra raktuk őket, kendőt borítottam a fejemre. Ahogy beléptünk, feltárult előttünk a mecset csodálatosan gazdag díszítése, a kupola közepéből pedig díszes csillár csüngött alá. Rajtunk kívül egy turista sem volt itt épp, és a nagy csendben a puha szőnyeg nyelte el lépteink zaját.
A zsibongó város utcácskáin sétálva kerestük fel a Ljeviši Miasszonyunk templomot, Koszóvó négy, veszélyeztetett UNESCO világörökségének egyikét. Az elhanyagolt épületet drótkerítés védi és KFOR katonák, valamint rendőrök vigyázzák, nehogy ismét gyújtogatás áldozatává váljon, mint a zavargások idején, 2004-ben. Sajnos egy csoport programja miatt épp nem tudtunk bemenni, így amikor az egyik rendőr látta elkeseredettségünket, mesélni kezdett a 14. századi templomról, mely a bizánci ortodox és a nyugati román stílus ötvözetének szép példája. Az Oszmán Birodalom idején mecsetté építették át – ennek tanúbizonysága a török nyelvű felirat az épület falán –, azonban a huszadik század elején visszaalakították keresztény templommá.
A templomtól néhány lépésre található a Régészeti Múzeum, sajnos szintúgy zárva volt.
A Szent Megváltó temploma, Prizren másik hányattatott sorsú műemléke a város fölé emelkedő hegy oldalában található. A történelem során többször is tűzvész áldozatává vált, freskói javarészt elpusztultak. A restaurálás már folyamatban van, remélhetően a templom a jövőben ismét eredeti pompájában tündökölhet.
A templomtól tovább emelkedő út vitt az innen már nem messze található Kalajai erődhöz, ahonnan csodás kilátás nyílt a városra mecseteivel, háztetőivel és a zöldes folyóval. Keletről szürke viharfelhők jöttek és egyre sűrűbben hallatszott mennydörgés, mely belevegyült a felzendülő müezzinek imára hívó énekébe. A várban nem sok időt töltöttünk, mert a villámok egyre közelebb csapkodtak le, de érdemes volt gyorsan körbepillantani a középkori falmaradványokon.
Este érkeztünk vissza a fővárosba és elkezdtünk útitervet kovácsolni a következő napra.
A bejegyzésből cikk is készült, megjelent a Hegyisport, túravilág, életmódmagazin XIV. évfolyamának 2018/5. számában Világörökség-vadászat - Koszovói kaland címmel.
Koszovó UNESCO világörökségeinek leírása ebben a bejegyzésben található.
Úton Prizren felé a kéklő hegyek között.
Tradicionális, ám felújított házak a főtéren.
Kicsiny templom.
Üzletsor.
Szinán pasa mecsetjének gazdag díszítése.
Kőhíd a folyó felett.
Lakatok hídja.
A Szent Megváltó temploma.
Szinán pasa mecsetje.
A Ljeviši Miasszonyunk templom.
Drótkerítés védi az épületet.
Ennyit sikerült megpillantani a freskókból.
A Régészeti Múzeum tornya.
Utcakép.
Prizren mecsettel, erőddel és kőhíddal.
Kék ház az erőd alatti utcácskán.
Panoráma.
A Kalajai erőd.
A Szent Megváltó templomának megmaradt freskói.
Téglafalak.
Vihar közeleg.
A Bisztrica-folyó hídjaival.
Az erődben.
2018. szeptember
