Ismét visszatértünk a Zempléni-hegységbe, ezúttal három napot töltöttünk el itt, hogy pótoljuk a 26. számú túra egy kimaradt szakaszát. Igaz hogy a táv kb. 30 km-es csupán, de a Kéktúra útvonaláról letérve számos más érdekességet is megcsodálhattunk, mint a Zemplén jellegzetes, fagy formálta szikláit vagy a megyer-hegyi tengerszemet, de Tokajban is körbenézhettünk egy röpke városnézés és egy finom harcsa halászlé erejéig.

Szállásunk az UNESCO Világörökség részét képező Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj területén fekvő Erdőhorvátiban volt, így nem hogy a szállásunk házigazdáinak finom borait ízlelhettük meg, hanem a község híres "horváti perecét" is. A falu két temploma mellett pincesora is érdekes.

Első napi túránkat Háromhután kezdtük, innen tértünk rá a Kéktúra útvonalára és az aranyló erdőn át hamarosan el is értük az Eszkála erdészlakot, ahol pecsétet szereztünk. Eztán a kék háromszög jelzésen értük el a csodás kilátással és meglepetésünkre rengeteg érdeklődő turistával rendelkező Kerek-kő riolit szikláit.

A következő állomás a már kéken lévő Mlaka-rét volt, de ismét letértünk és újabb sziklaformációt céloztunk meg, a vadregényes Sólyom-követ vagy Sólyom-bércet. A csodás kilátás - többek között a regéci várra -  és a mohos andezitsziklák bizarr formái miatt megérte ellátogatni ide. Innen visszakanyarodtunk a Mlaka-rétre, és az őszi színekben pompázó erdő fái közt megbúvó további sziklaformák kíséretében visszatértünk Háromhutára.

A második nap reggelén kicsit körbenéztünk Erdőhorvátiban, és a felújított parasztházak mellett a pincesorról is készítettem néhány fotót. Hamarosan útnak indultunk megint, ismét Háromhutáról kezdtünk, innen haladtunk a Zsidó-rét felé, mely számos növényritkaság élőhelye. Utunk során számos gombával találkoztunk, és majdnem eltapostunk egy az avarból épp előbújó gyapjas tintagomba csapatot. A Cifra-kútnál óriási szerencsénkre épp belebotlottunk egy foltos szalamandrába. Miután számtalan fotót készítettünk róla, pihenőt tartottunk és megettük elemózsiánkat. Ezalatt a kis kétéltű bemászott a kútkáva alá és végleg eltűnt a szemünk elől.

Az aranybarna avar tengerében megérkeztünk végül Makkoshotykára, ahol bélyegeztünk. Szépen felújított porták mellett haladtunk el, a kerítéseken liláspirosan rikítottak a vadszőlő levelei. Megnéztük a Tájházat és a ma iskolának otthont adó egyik Meczner-kastélyt kívülről és autóba ültünk. A fő attrakció eztán következett, a megyer-hegyi tengerszem.

A hegy aljában hagytuk az autót és az aranyló szőlőtőkék szegélyezte murvás úton kapaszkodtunk fel a tetőre. Csipke- és galagonyabokrok színesítették a tájat. A borús ég hirtelen tisztulni kezdett és felragyogott a nap, arany pászmákat szórva a tőkék közé. Mögöttünk Sárospatak tornyai merengtek fel, míg a Megyer-hegytől jobbra a Sátoros-hegyek tűntek fel. A napsütésben egészen melegünk lett és kitikkadva értünk fel a tengerszemhez, mely még leapadt vizével is felejthetetlen látvány volt. A hegy kemény, kovás riolittufa anyaga alkalmas volt malomkövek készítésére. Ezek kifejtése és kifaragása kézi erővel, szerszámok segítségével történt. A bánya gödrében idővel megállt a csapadékvíz, kialakítva ezzel a ma is látható tavat.

A harmadik nap reggelén Regécről indítottuk a túrát. A várat ezúttal nem néztük meg, már a múltkor úgyis bejártuk, így nekiveselkedtünk a kőmező borította erdőnek. A nagyobb sziklák fagy általi aprózódása következtében ugyanis ezek a kisebb szikladarabok borítják itt a környéket. De hogy vad sziklaformákból a mai napra is jusson, ellátogattunk a Kavicsbánya-réttől nem messze található Pengő kő andezitszikláihoz, majd a Nagy-Péter-mennykő sziklapereméhez, mely a nyáron itt gyakori villámcsapásokról kapta nevét. Innen csodás kilátás tárult elénk a mozaikszerűen más-és más színben ragyogó lombú fákra és a távolban fehérlő füzéri várra.

Fokozottan védett nyíresen át vezetett az út az István-kúti erdészházhoz, ahol kis tó bújt meg a fák alatt. A tőle kissé távolabb lévő István-kútnál és kulcsos háznál bélyegeztünk és megpihentünk kicsit. Az Eszkála felé közelítettük meg Makkoshotykát, ahol autóink várakoztak és ezzel a három napos túra véget is ért.

A napba még belefért egy villámlátogatás Tokajba. Sétáltunk egyet a belvárosban, megvizslattuk a borkínálatot és a belőlük készített portékákat. (Ajánlom az Olvasó figyelmébe a borpralinét!) A hídról megnéztük a Tisza és a Bodrog összefolyását és a kuttyogató, harcsára leselkedő halászokat, majd ennek örömére betértünk egy isteni halászlére.

Még nem teljes a Kéktúra zempléni szakasza, a Nagy-nyugodó és Vágáshuta közti részt pótolnom kell, így még visszatérek erre a vidékre, és akkor talán több idő marad Tokajra is. Már alig várom!

Felújított porta Háromhután.

Kék katáng az avarban.

Pihenő az Eszkála erdészlaknál.

Az erdészlak épülete.

A pecsétet rejtő fa.

Rőt lombú fák közt.

Bükkfalombok.

Késő őszi halódás.

A Kerek-kőhöz kapaszkodtunk fel, amikor ez a látkép tárult elénk.

Még légyölő galócákat is találtunk.

A Kerek-kő sziklái.

Kilátás.

A sziklák alulnézetből, turisták nélkül.

A Zemplénre oly jellemző sziklaképződmények, melyek olykor bizarr formákat öltenek.

Kilátás a Sólyom-kőről(-bércről), a kép jobb széle felé látható a regéci vár sziluettje.

A regéci vár közelebbről.

A Mlaka-réti esőbeálló.

Újabb sziklaformák. Ennek mintha arca lenne.

Ez inkább lávaömlésre hasonlít, habár a fagyás általi erózió alakította.

Visszaértünk Háromhutára, ahol mindegyik ház egy kisebb csoda.

Reggeli pincemustra Erdőhorvátiban.

Lépcső vezet fel a református templomhoz és haranglábhoz a régi pincék mellett.

A második napi túra kezdetén, elhagyva Háromhutát.

Vízcseppek.

Kék jelzés a taplók felett.

A Zsidó-rét.

Gyapjas tintagomba.

Foltos szalamandra a Cifra-kútnál.

Falusi idill Makkoshotykán.

Tájház.

Az egyik Meczner-kastély ma iskola.

A Megyer-hegy.

Visszatekintés, a távolban Sárospatak.

Galagonya.

Sárospatak tornyai.

Fénypászmák.

A megyer-hegyi tengerszem.

A bányatavat körbe lehet járni és még a vízhez is le lehet menni.

Fodrozódó víz.

Sziklavájat.

A víznél.

Délutáni fények.

Szőlőtőkék a hegyoldalban.

Egy otthagyott fürt.

A harmadik nap reggelén Regéc utcáján fotóztam ezt a bájos házat.

És ezt a másikat is.

Rogyadozó épület sárga kerítéssel.

Bükkfa gyökerek.

Árnyékot vető fák.

Lombbal és anélkül.

Mohos kövek a Pengő kőnél.

Bükkfák sora.

A távolban ismét feltűnt a regéci vár.

Sütkérező Atalanta lepke.

Őszi erdő.

A Nagy-Péter-mennykő sziklaperemén.

Kilátás a sziklaperemről. Itt most nem, de amúgy látszik innen a füzéri vár.

Mozaik.

István-kúti kulcsos ház.

Aranyló lombok.

Fejünk felett a fák.

Bükkfalombok.

Tokaj belvárosa - a Szent István szobor.

Városháza.

Boros hangulatok.

Rákóczi lovasszobra.

Macskák a Hegyalja Galéria párkányán.

A Bodrog és a Tisza összetalálkozása.

Szüret.

Az Ismeretlen borivó szobra.

2018. október