Tavaly annyira szezonnyitás előtt jártunk a Škocjan-barlangrendszerben, hogy már nem volt idegenvezetés, így nem tudtunk bejutni, ezért be kellett érnünk a felszíni tanösvény látnivalóival, ami persze lenyűgöző volt. Az igazi ámulat azonban tényleg a föld alatt van!
A következő napon így az ország délnyugati szegletébe vitt minket az utunk, ahol meglátogattuk az 1986 óta az UNESCO világörökség részét képező barlangrendszert, mely valójában a Reka folyó által kivájt hatalmas, földalatti kanyon. A különböző útvonalakon vezetett túrákon követhetjük a folyó útját és garantált, hogy elámulunk majd annak gigászi munkáján. Az óriási csarnokok kivilágított és kiépített útjain haladva tudjuk csak érzékelni, milyen aprócskák és sebezhetőek is vagyunk valójában a természeti erőkkel szemben. Felettünk az elérhetetlen és szinte láthatatlan boltozat, mélyen alattunk pedig a dübörgő folyó érzékelteti az elképesztő arányokat. A barlangrendszer legnagyobb terme a Martel-terem, mennyezetének a Reka medre fölötti legmagasabb pontja 146 m! A barlangi túra végeztével érdemes körbenézni a környéken, mert a karsztképződmények felszíne is sok csodát tartogat. A barlangok felett szintén vezet az általunk már korábban felkeresett, ingyenesen látogatható tanösvény, melyen nem csupán védett és ritka növényfajokkal találkozhatunk, hanem a kilátópontja is arra adott lehetőséget, hogy megcsodálhassuk a folyót egy beomlott dolina mélyén zubogva. Ellátogathatunk Škocjan faluba is, ahol a templomocska mellett kis skanzen fogad.
A délutáni célállomás az Adria partján fekvő ékszerdoboz, Piran volt. A borongós idő ellenére is lehetett érezni, hogy merőben más vidékre érkeztünk. Megváltozott a növényzet, a megszokott, dús erdők helyett mandulafenyők és ciprusok szegélyezték az utakat, a kertekben pedig babér és mandarin nőtt, meg persze néhány zömök pálmafa. Az útszéli bódék ládáiban friss gyümölcsök piroslottak, az eper mellett már cseresznyét is lehetett vásárolni.
Ahogy megközelítettük Pirant, rögtön parkolók álltak rendelkezésre, így a cseppnyi félszigeten elterülő városkát gyalogosan, a parti sétány mentén értük el. A sziklák közül néhányat megfaragtak, hol női fej, hol más forma bukkant elő. A tenger kicsit mogorván, sötétkéken tajtékzott, de egy-két vitorlás azért dacolt a széllel. Épp egy teherhajó közelített a part felé, mögötte az Alpok vad, hófödte hegycsúcsain csillant meg a nap. Sirályok röpködtek felettünk néhány jó falat reményében, de csalódniuk kellett. A város színes házaival, a tenger színeit idéző spalettáival, szűk sikátoraival, kövezett utcáival akár Olaszországban vagy Horvátországban is lehetne, ami nem véletlen. A térséghez hasonlóan Piran is több száz évig velencei fennhatóság alá tartozott, ami meg is látszik stílusán. A Főtér vagy Tartini helyén egykor kikötő volt, amit a város terjeszkedése miatt a XIX. században betemettek. A tér Giuseppe Tartini (1692-1770) híres hegedűművészről, a város szülöttéről kapta nevét. Tartininek szobrot is állítottak itt, továbbá a főtér házai közt található a Tartini ház, melyben ma a művészről szóló kiállítás található. A Városháza épülete 1877-ben épült neoreneszánsz stílusban, a Tengerészeti Múzeum Piran múltjáról mesél, a kicsiny, de annál érdekesebb, a csigák varázslatos világát bemutató múzeum pedig kötelező látványosság annak, aki érdeklődik az Adria élővilága iránt.
A Főtér házai mögül kimagaslik az 1272-ben épült Szent György templom tornya. A szűk utcácskákon át juthatunk fel, és gyönyörű panorámában lehet részünk. Leláthatunk a házak kuszaságára és a hegyek övezte tengerre. A másik legjobb kilátópont az erődített városfal, ahonnan az egész félsziget látszik. Már a VII. századtól fal védte a várost, mely bővítésre szorult, amikor a XIII. század végére Piran Velence fennhatósága alá került, majd a fejlődés következtében növekedésnek indult. Ma csak az eredeti falak láthatóak és belépti díj ellenében be is járhatóak.
Ha beteltünk a sok látnivalóval és a sós, tengeri levegővel, ideje kicsit a hasunkra is gondolni és a nap végén érdemes ellátogatni a számos kis étterem egyikébe, ahol válogathatunk a tengeri herkentyűs helyi fogások közül. A halételek mellett választhatunk kagylót vagy polipot, mi a tintahal mellett döntöttünk, amit töltve, grillezve vagy akár panírozva, a mellé való szószt pedig stílusosan kagylóhéjban szolgáltak fel.
Hamarosan véget ért a kaland és a következő reggelen már hazafelé készülődtünk, de mielőtt sietősen átléptük volna a határt, még meglátogattuk Celje és Lendva városát.
Szlovénia harmadik legnagyobb városa, Celje, mely a Savinja völgyben terül el, a Savinja, Ložnica és Voglajna folyók találkozásánál. A kelta időkben Kelea, míg a Római Birodalomban Civitas Celeia néven említik. A cillei grófok székhelye volt. A Hunyadiakkal folytatott viszály következtében Cillei Ulrikot Hunyadi László hívei megölték, így férfiágon kihalt vele a Cillei család, a vagyon pedig a Habsburgokra szállt.
A város fölé magasodó, teljes körű felújításon áteső várban jelenleg kiállítások várják a látogatókat, így például belepillanthatunk egy írnok életébe, mustrálhatunk korhű fegyvereket, megismerkedhetünk a vár és a Cilleiek történetével, miközben családfájukat böngésszük, majd végigmehetünk a gyilokjárón és páratlan kilátásban gyönyörködhetünk a Frigyes-toronyból. A torony aljában jelenleg egy kínzókamra található. A szögekkel kivert szék és a vasszűz nem volt túl szívderítő látvány, az iszonyatot pedig a vörös fény és a hátborzongató háttérzaj fokozta.
A városban tett sétánk során felkerestük többek között a Szent Dániel-székesegyházat, a Cillei-palotát, és a reneszánsz stílusban épült Stara Grofiját vagy Grófi palotát, mely ma múzeumnak ad otthont, majd a folyóparti nézelődés után korzóztunk a sétálóutca délutáni forgatagában.
A határ menti Lendván, mint a Muravidék központi településén már csak kicsit időztünk. Az eredetileg XII. századi lendvai vár mai barokkos formáját a XVIII. század elején nyerte el. Ekkor adományozta I. Lipót király Esterházy Pál nádornak, aki egyből át is építette azt, köszönetképpen „L” alakúra, a király keresztneve után. Az épület 1973 óta ad otthont a Lendvai Galéria és Múzeum intézményének, így történeti, néprajzi vagy képzőművészeti kiállításokon keresztül ismerkedhetünk a Lendva-vidék örökségével. A folyosón kőtárat rendeztek be, ahol láthatóak az egykori várfal darabkái a termekben pedig betekintést nyerhetünk a hetési népi textilkultúrába, vagy megismerkedhetünk az Alsólendván született Zala György szobrászművész munkásságával. Gálics István festőművész és grafikus emlékszobájában nem csak a művész grafikáit csodálhatjuk meg, hanem az ihletet adó lepkegyűjteményét is. Ott jártunkkor a múzeum udvarán Robert Jurak Hegesztett világ című kortárs szobrászati kiállításának extravagáns, különböző fémtárgyakból összeillesztett darabjait is megnézhettük.
Ennyi volt hát a szlovén kaland. Annak ellenére, hogy milyen pici az ország, jó sok látnivalót kínál, csak győzzünk betelni vele!
Rálátás Škocjan falu házaira és templomára.
A beszakadt dolinában tombol a Reka folyó.
Bazsarózsa a tanösvényen.
Madársisak orchidea.
Íriszek dacolnak a széllel.
A furcsa heg a fákon a fenyőgyanta kinyerésének módjáról tanúskodik.
Legelészés.
A hömpölygő folyó.
Arányok.
Kitekintés.
A skanzen egyik pajtaépülete.
Škocjan falu házai.
Újabb pajta.
Part menti térkép Piranhoz.
Sétány.
Megcsillan a hó az olasz Alpok egy csúcsán.
Kikötő.
Tetődíszek.
Érik a füge.
Fügelugas a ház előtt.
Sellő a parton.
Látkép.
Virágkompozíciók csónakban.
Világítótorony.
Sirálytánc.
Tartini szobra a róla elnevezett téren avagy a Főtéren.
Kőcsiga.
Idill.
Ablakok.
Érdekes megoldás vízelvezetésre sirály felügyelettel.
A háttérben ágaskodnak a városfal bástyái.
Kilátás.
Hazatérés.
Cédrus.
A falak.
Lelátás a városra.
Mandarinfa.
Itt biztosan egy művészlélek lakik.
Töltött tintahal vacsorára.
Celje vára.
A kínzókamrában.
Mária-oszlop.
Celje és vára.
A Grófi palota.
Lendva vára ma múzeum.
A tárlat részletei.
2019. május
