Az Alpok keleti nyúlványának harmadik tagja a Schneeberg és a Rax után a Semmering, mely felfedezésért kiáltott, hiszen alpesi kirándulásaink során nem egyszer a Semmeringi vasút műemlék viaduktjai alatt autóztunk el.

A Semmeringi-hágón át már Krisztus születése körül is egy gyakran használt ösvény húzódott. 1160-ban Stájerország őrgrófja, III. Ottokár vendégfogadót építtetett a hágón, amihez köves út dukált.

A Semmeringi vasútvonal első felmérési munkálatai már 1839-ben elkezdődtek Matthias Ritter von Schönerer vezetésével. 1844-ben a velencei születésű Carl Ritter von Ghega kapta feladatul a Gloggnitz és Mürzzuschlag közötti hegyi vasúti szakasz megtervezését, és olyan különleges teljesítményű mozdonyok felkutatását, melyek  a sajátos terepviszonyokból adódó 469 méteres szintkülönbséget le tudják küzdeni. 1849-ben I. Ferenc József császár engedélyezte az építkezést. Ghega a tervezőmunkáért megkapta a császártól a „Vaskorona” érdemérmet, mely főnemesi címre emelte. Az iszonyú teljesítményt jelentő építkezésen 6 éven át 20000 fő dolgozott, köztük sok nő. 1853-ban Andreas Baumgartner miniszter végigutazott a teljes vasútszakaszon, ezzel nem hivatalosan, de megnyitotta azt. A császár a hivatalos megnyitást nem engedélyezte, de 1854-ben ő is megtekintette a teljes szakaszt, mely 1854-től már a teherforgalom számára is rendelkezésre állt.

1997-ben a Műemlékvédelmi Hivatal határozata alapján a Semmeringi vasutat műemléknek minősítették, 1998-ban pedig az UNESCO felvette a világörökségi listára, mint Európa első hegyi vasútját az azt övező természeti környezetével együtt.

A vasút 14 alagúton, 16 viadukton, több mint 100 kőhídon és 11 vashídon halad át, a leghosszabb alagút 1431 méteres.

Képgaléria:

Forrás: a Semmeringi vasút saját kiadványa

2019