A balkáni országokba mindig különleges élmény ellátogatni, mert a különböző kultúrák keveredése mindig tartogat meglepetéseket, legyen az egy város atmoszférája, egy épület sokfélesége, vagy egy étel jellegzetessége. Koszovó után ezúttal Bosznia-Hercegovinát, majd Horvátországot látogattuk meg néhány nap erejéig, mégis sikerült feltöltekezni a balkáni varázzsal.
Első állomásunk Szarajevó és környéke volt. A 24 éve még romokban heverő város ma már nyüzsgő, fiatalos várossá nőtte ki magát, ahol mindegyik vallás képviselteti magát és hol egy zsinagóga, hol egy mecset, hol pedig egy templom mellett sétálunk el, ahogy a kövezett utcácskákat rójuk. Mielőtt azonban felfedeztük volna a belváros látnivalóit, a közeli Igman-hegyhez látogattunk el, mely az 1984-es téli olimpia egyik helyszínéül szolgált, és ahol a síugró sáncok álltak. A siralmas állapotban lévő létesítményeket a délszláv háború idején lőtték, mert mesterlövészek fészkelték be ide magukat. Mára a romokat benőtte a gaz, a falakat graffitik csúfítják. Az olimpiai öt karika lefittyenve helyéről, félig lelógva csüng. A felvonó színesre mázolt ülései sem mozdulnak többé, elhagyatottan, egymásnak háttal fordulva kérdezik: Vajon hogy történhetett meg mindez?
Sajnos a háború máson is rajta hagyta a nyomát. Ilyen szomorú mementó a 800 méter hosszú Remény alagútja, mely a Szarajevó szomszédságában található Butmirtól húzódik a repülőtérig, ami az ENSZ ellenőrzése alatt állt. Kiindulópontja a Kolar család háza és annak pincéje, ahol ma egy kiállítás állít emléket annak szörnyű időszaknak, mikor is a Jugoszláv Néphadsereg 1992 tavaszán körbezárta Szarajevót, elvágva azt a külvilágtól. Elzárták a víz-, villany- és gázellátást, blokád alá vonták a fontosabb útvonalakat. Lehetetlenné vált a hozzáférés az élelmiszerhez és gyógyszerhez. A több, mint három évig folyamatosan tűz alatt tartott városban naponta átlagosan 329 akna csapódott be. Az alagút jelentette az egyetlen megoldást, amin keresztül sikerült az alapvető élelmezési cikkek mellett fegyvereket is szerezni.
A múzeum udvarának kövén vörös, virágszerű képződménnyel is találkozhatunk. Ezt hívják Szarajevó rózsájának, ami tulajdonképpen a kilőtt akna becsapódási helye, melyet a háború után vörös festékkel vagy műgyantával öntöttek ki, jelképezve a közelében meghalt emberek vérét. Szarajevóban közel száz ilyet láthatunk még, bár az építkezések során sorra tűnnek el.
Szarajevó elővárosában Ilidžaban egy csodaszép parkba látogattunk el Bosznia névadójához, a Bosna-folyó forrásához (Vrelo Bosne). A gyönyörű, Monarchia korabeli villaépületek arra emlékeztettek, hogy korábban is kedvelt üdülőhely volt, most is sokan sétáltak a kis ösvényeken a lombos fák alatt, piknikeztek a fűben, vagy kávéztak a kis büfékben. A folyó egy szikla alól bukik ki, és széles, sekély vizű mederben csordogál tovább. A víz kristálytiszta és smaragd vagy türkiz színekben pompázik. Kacsák és hattyúk tollászkodtak a parton és az egész olyan volt, mintha festmény lenne egy mesekönyv lapjain.
Szarajevóban épp a Szarajevói Filmfesztivál idején jártuk, így a városon végigsepert a fesztiválhangulat. A sétálóutcák tele voltak vidám fiatalokkal, turistákkal és helyiekkel egyaránt. A Dinári-hegység koszorúzta várost a Miljacka-folyó szeli ketté. Óvárosa maga a történelem, utcáin egymást érik a kulturális hatások.
Ahogy leparkoltunk az autóval a folyó partján, megpillantottuk az Inat Kuća nevű épület. Az Ellenállás házának is becézik, mert mikor a Nemzeti Könyvtár épült, a helyén álló kis ház az építkezés útjában volt. A tulaj nem engedte, hogy lebontsák a házát, de hosszas huzavona után egyezség született, miszerint csak akkor engedélyezi a bontást, ha a házat pontosan ugyanúgy építik fel a folyó másik partján. Így vált a ház a bosnyák makacsság jelképévé. Ma gyönyörűen berendezett, tradicionális étterem-kávézó. Az Inat Kućaval szemben pedig ott áll a Nemzeti Könyvtár (Vječnica) mór jellegű, díszes épülete, mely korábban a városháza szerepét töltötte be.
Szarajevó legfontosabb, történelmi jelentőségű helyszíne a Latin-híd. A hídfőnél üveglapos emlékmű áll, hogy megemlékezhessünk a szarajevói merényletről. Gavrilo Princip szerb diák ugyanis itt lőtte le az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget és hitvesét Chotek Zsófiát, közvetetten kirobbantva ezzel az első világháborút. A hídfővel szemben lévő sarokház ma a merénylő nevét viselő múzeum, aki itt nemzeti hős. A korábbi, kőből készült emlékművet elbontották.
Hogy erőt gyűjtsünk az óváros (Baščaršija) kultúrsokkjához, egy kis kávéház utcai asztalához ültünk le egy jó erős török teára, melyhez cukrot és lokumot (török édesség) szolgáltak fel. Innen pár lépésre volt a Gazi Husrev bégről elnevezett mecset, melynek udvarán gyorsan körbenéztünk, majd belevetettük magunkat a bazári forgatagba. A kis utcák üzletei roskadoztak a rézből készült portékáktól, legyen az dzsezva (hosszú nyelű edény a török kávé kiöntéséhez) hozzá illő pohárkészlettel, könyvjelző vagy díszes kiskanál. De válogathattunk a finom kelmékben, fürdőköntösökben, szőnyegekben, ezüstholmikban és lőszerekből készült szuvenírokban egyaránt. Egymást érték az éttermek, pékségek és kávézók, ahol óriási adag saláták, sültek, csevapok vagy burekek landoltak a vendég előtt az asztalon.
A Sebiljen vagy ahogy gyakran nevezik, a "galambok terén" található a város egyik legismertebb jelképe, az 1913-ban épített városkút, mely a muzulmán városokra jellemző díszes közkút. A legenda szerint aki iszik vizéből, visszatér a városba. A víz mellett azonban van még valami, amivel szomjat illik oltani errefelé, ami pedig a sör.
Az 1864-ben alapított Sarajevska Pivara sörgyárnak nagy szerepe volt a háború idején. Az üzem alatt források fakadnak, így saját vízkészlettel rendelkezett a sörkészítéshez. Azonban amikor a város körüli ostromgyűrű 1992-ben bezárult, már nem volt vízszolgáltatás a városban, és vízért menni a Miljacka-folyóhoz életveszélyes volt az orvlövészek miatt. Ekkor vált a sörgyár létfontosságúvá, mint első számú ivóvízforrás. A gyár ma is kiváló söröket készít, és az épületben a sörgyár történetét bemutató múzeum is helyet kapott. Válasszuk a sörkóstolóval egybekötött belépőjegyet, és a múzeumlátogatás után menjünk be a gyár különleges hangulatú éttermébe, ahol leguríthatunk egy korsó igazi szarajevói sört!
Ha már unjuk a bazári hangulatot, a folyó mentén felfelé haladva már egészen más hangulat vár minket. Engem kicsit Ljubljanára emlékeztetett, de akár egy osztrák városban is lehettem volna. Az épületek európai jelleget öltöttek, mindenhol a filmfesztivál plakátjai lógtak, a szelfipontoknál diákok serege lőtte a képeket és egyszer csak előttünk állt egy katolikus templom, a Jézus Szíve Székesegyház, előtte pedig a 2014-ben felállított II. János Pál pápa szobor. Megnéztük a világháborús örökmécsest és a feldíszített sétálóutcán visszaindultunk az autóhoz.
A városnézést lezárandó felautóztunk a Fehér erődhöz, ahonnan csodás kilátás tárult elénk az ezerarcú Szarajevóra és ezüstös folyójára. Majd elkezdtünk hangolódni a mediterrán tájakra, Mostarra és a tengeri fürdőzésre.
Az olimpia helyszínén - díjkiosztó pódium.
A felvonó és a síugró sáncok.
Graffiti és az öt karika.
A felvonó ülései.
A Remény alagútja a Kolar háznál Butmirban.
A Bosna-folyó forrása.
Mesebeli táj.
Hattyú siklik a vízen.
Kacsák a smaragdszínű vízben.
Kövirigó búvárkodás után.
Szarajevót a Miljacka-folyó szeli ketté.
A régi Városháza épülete ma a Nemzeti Könyvtárnak ad helyet.
Inat Kuća - az Ellenállás háza, tradicionális vendéglő-kávézó.
Belül olyan, mintha egy múzeumban lennénk.
Zenepavilon, ma kávézó.
A Miljacka-folyó a Latin-híddal.
A Latin-híd és a Gavrilo Princip Múzeum.
A szarajevói merénylet helyszíne. A korábbi emlékművet elbontották.
Jellegzetesen helyi étterem a külvárosban.
Díszített ház a belvárosban.
Reggel, macska, török tea és lokum (török édesség).
A mór jellegű Sebilj vagy Városkút. Úgy tartja a mondás, hogy minden utazó, aki iszik a kút vizéből, egyszer még visszatér Szarajevóba.
A Gazi Husrev bégről elnevezett mecset udvarán lévő kút.
Teás- és kávéskészlet.
Rézből készült szuvenírek, szőnyegek és egyéb csecsebecsék óriási választéka.
Díszes kiskanalak és csodalámpások.
Tradicionális mintázatú szőnyegek.
A Sarajevska Pivara sörgyár.
Festmény, amin jól látszik, milyen hatalmas épületről van szó.
Plakátok a múzeumban.
Az étterem.
Minaret és óratorony.
A kis adag csevap bőven elég volt nekem ebédre.
Jézus Szíve Székesegyház.
A feldíszített sétálóutca.
Háborús örökmécses.
Szarajevó rózsája. Közepén még ma is látszik a gránát.
Kilátás a Fehér erődről.
Források:
Inat Kuća a Spottedbylocals.com-on
2019. augusztus
