Kora reggel indultunk Szarajevóból, és bár lenyűgözött a város hangulata és a bazár színorgiája, útnak indultunk Mostar, majd a horvát tengerpart felé. Az autó falta a kilométereket és hamarosan megjelent az óriási sziklafalak közé ékelt, sötétzöldben pompázó Neretva folyó.

Mostarba érkezve leparkoltunk, majd elindultunk az óváros felé. Elmentünk egy iszonyatosan magas tornyú templom, az ún. Békeharang tornya mellett, mely a kiírt tábla szerint 107,2 méter magas,  és  tornyába 370 lépcső vezet. Tikkasztó meleg volt, és a növényzet is mutatta, hogy bizony jócskán délebbre vagyunk. A kertekben és az utcákon feltűntek a leanderek, ciprusok, pálmafák és gránátalmafák, a bougenvillea és a selyemmirtusz pedig élénk pink virágaival élénkítette az összhatást.

Ahogy leereszkedtünk a lépcsőkön a folyóvölgy irányába, elénk tárult az UNESCO világörökségi listán is szereplő óváros mecseteivel és jellegzetes házaival. Lépten-nyomon árusok kínálták portékáikat és a Neretvába ömlő kis patakon az Öreg-híd kicsiny mása ívelt át. A füsttel együtt finom illatok szálltak a levegőben egy-egy étterem környékén - biztosan bárányt sütöttek valahol -, és pultból kínálták a gyümölcsökkel megrakott fagyit. Megérkeztünk az Öreg-hídhoz, de a tömeg továbbsodort minket, épp csak néhány képet sikerült lőni róla és a lábánál híresen mély vízről, ahonnan a fiatalok előszeretettel (és némi honorárium fejében) ugranak le. Végigsétáltunk a megannyi szuvenírrel megpakolt bazársoron. Itt is a már ismert csecsebecsék fogadtak minket, kiegészülve a gránátalma motívummal, mely hol egy festményen, hol szelence formájában tűnt fel, mint a termékenység és örök fiatalság szimbóluma. Mostarban egy órácskát töltöttünk, majd beirányoztuk a tengert. Szikrázott a nap és már nagyon vártuk a strandolást.

Délután megérkeztünk a Biokovo-hegység lábánál elterülő Makarskára. A Közép-Dalmáciában, az úgynevezett Makarskai riviéra központjában elterülő város az Osejava-fok, és a Szent Péter-félsziget által közrefogott öbölben fekszik. A szállásunk a hegyoldalban volt, alig egy km-re a parttól, így pazar kilátás fogadott minket. Kabócadalban, fenyőillatú utacskán, bougenvilleák és leanderek közt vonultunk le a parti sétányra és belevetettük magunkat az önfeledt nyaralásba.

Először a magas pálmafákkal szegélyezett kikötői sétányon korzóztunk és néztük a ringatózó hajókat. A kötelekre és láncokra tengeri rózsák és kagylók telepedtek, a part menti sávban pedig különféle halrajok cikáztak némi elemózsiában reménykedve. A sétányon egymást érték a fagyizók, palacsintázók és tengeri herkentyűket kínáló éttermek, a tengerszagú levegőbe így mindig valami finomság illata is belevegyült. A fák alatt néha fura szobrok tűntek fel, az egyik például a turistáknak, míg egy másik a fürdőzőnek állított emléket. A városi múzeum zászlókkal tűzdelt épülete előtt egy 1767-ből származó, Velence jelképével, Szent Márk oroszlánjával díszített zászlórúd állt.

A szűk utcácskákon apró boltok és galériák bújtak meg, míg a fejünk felett kifeszített dróthálóról selyemvirágok csüngtek alá. Rábukkantunk a főtérre, ahol a Szent Márk székesegyház magasodott, mellette állt a tér névadója, Andrija Kačić Miošić ferences szerzetes és költő szobra. Itt található az 1755-ben készült késő barokk ivókút is, melyen Makarska legrégebbi címerpajzsa látható. Egy finom vacsora és egy jó délutáni pihenés után a szállásunkról néztük meg a tüzes naplementét, majd visszamentünk a partra, ahol pezsgett az éjszakai élet. Olvastam, hogy a város ferences templomában egy nagy kagylógyűjtemény található, azonban az egyik kis utcában is rábukkantunk egyre. A tárlatvezető srác lelkesen, szeretetteljesen beszélt a helyiek és többek között a saját nagyapja által létrehozott gyűjteményről, mely főleg rákokból, kagylókból, halakból, tengeri csillagokból állt, de láthattunk itt néhány kitömött cápát, római kori amfórát, tengeri teknőst és korallt is, melyek közül néhányat ajándékba kaptak. A csekély belépti díj miatt is megéri ide betérni, és persze szabad fotózni, ami a templombeli kiállításról nem mondható el.

A Szűz Mária tiszteletére szentelt régi ferences templom feltehetően a 14. században épült, míg kolostora, könyvtára és levéltára 1502-ben. A kagylómúzeumot a kolostorban találjuk, 1963-ban dr. Jure Radić atya teológiai és természettudományi professzor alapította. A gyűjtemény a világ minden részéről származó darabokból áll, és akadnak köztük egészen különleges példányok is a vitrinekben. Az egyik délutánt szántuk a múzeum meglátogatására, mely a városközponttól kicsit kijjebb fekszik ugyan, de még nem túl távol. A pénztáros hölgy néhány mondatban - horvátul - mesélt a gyűjteményről, ami valóban gyönyörű és igényes, a belépő azonban borsos, és tilos a fotózás. Erre a számtalan kamera is lépten-nyomon emlékeztetett. Aki tehát szereti a kagylókat, ajánlom a kicsi, de rendkívül barátságos városi múzeumot, aki azonban komolyabban érdeklődik a tenger pillangói iránt, annak ez a gyűjtemény kihagyhatatlan.

Már nagyon vágytunk a tengerhez, így reggel lementünk a fenyők övezte, apró, fehér kavicsos városi strandra. A víz kellemes volt, szelíd hullámok nyaldostak minket. A nagy tömeg ellenére néha feltűnt egy-egy halraj a sekélyebb vízben, de gyorsan el is tűnt. A partról ráláttunk a hegyekre és a Szent Péter-félsziget világítótornyára, amiben egyébként egy kis apartman üzemel. Aki a nyugodt pihenést szereti, az ne ezt a strandot válassza, mert lépten-nyomon kukoricát vagy fánkot kiabálva kínáló árusokkal találkozhat. A legnagyobb show pedig a gyümölcsárus hajó, minek személyzete partot érés után jégbe hűtött, dús szőlőfürtöket, pikkpakk felvágott dinnyéket vagy barackot árult. Így történt az, hogy eztán az Osejava-fok sziklás partját választottuk a fürdőzéshez. Itt kisebb volt a tömeg és bár a víz egyből mélyült, valamint a parti szikláknál nagyobb volt az esély a tengeri sünökkel való találkozásnak, sokkal jobban éreztük magunkat.

Az egyik esti sétánk során már ellátogattunk a Szent Péter-félszigetre, felmásztunk a sziklaormon álló Szent Péter szobrához, és gyönyörködtünk az óriásira nőtt agavék sziluettje mögött fényárban úszó városban, azonban nappal is meg akartuk nézni ezt a vadregényes földnyelvet. Iszonyú forrón tűzött a nap, így ásványvízzel megpakolva indultunk neki a poros, sziklás ösvénynek, mely a félsziget közepén található, 14. századi Szent Péter templomhoz vezetett. Innen a sziklás partfal mentén haladtunk, és csodaszép látványban volt részünk.  A tájat a fenyők mellett agavék uralták ezüstös, szúrós levélkoronáikkal, melyekből hosszúra nyúlt virágzataik az ég felé meredtek. A sziklák közül kaktuszok és sótűrő növények törtek elő és alattuk csillogott a türkizben, zöldben, kobalt- és égkékben ragyogó tenger, melynek vizét motorcsónakok és jet skik hasították. A Szent Péter szoborhoz érve a láncos védőkorláton szerelemlakatok lógtak, és a szobor tekintete büszkén nézett a városra, mögötte a nemzeti lobogót tépte a szél. A félsziget után az Osejava-fok ösvényén is mentünk egy darabig, innen a félszigetre és világítótornyára láttunk rá, és persze a hegy lábánál elterülő városra és sziklás partjainak strandjára.

Mi másról is írhatnék még végezetül, ha a szemünk már kigyönyörködte magát, ha nem a finom ételekről, ami megkoronázta ezt a néhány csodás napot? A kikötői korzón és a strand mentén is remek helyek vannak, nekünk egy kis strand menti étterem lett a kedvencünk, mely mint a minket kiszolgáló hölgy lelkes meséléséből kiderült, évtizedek óta, családi vállalkozásban üzemel. A választék bőséges volt, és aki szereti a tengeri herkentyűket, annak maga a kánaán. A sült és grillezett hal, a töltött vagy rántott tintahal mindig jó választás. a Hab a tortán, hogy innen a legszebb a naplemente, mi is rohantunk a partra, hogy elkapjuk a legszebb pillanatokat.

Kora reggel indultunk útnak, elhagyva Makarskát, a pálmafákat, a kabócákat és a kopár hegyek mögül még ugyan néha előbukkant a tenger kékje, hamarosan másféle tájak mutatták, hogy hazafelé közeledünk. Ami ennyi élménnyel telve sosem baj.

Úton Mostar felé a Neretva völgyében.

A 107,2 m magas Békeharang tornya.

Selyemmirtusz.

Az Öreg-híd.

Kilátás a hídról a smaragdszínű folyóra.

Bazársor ékszerekkel, kelmékkel és szőnyegekkel.

Bazár az egyik mecset mellett.

Minden a gránátalmáról szól.

Kaviccsal kirakott út.

Kilátás a szállásunkról.

A nagy kékség felett.

Bougenvillea.

Alattunk terült el a város.

A Biokovo-hegység uralta a tájat.

Makarska parti sétánya.

Pálma.

A part menti vízben halrajok úszkáltak.

És minden falatnak nagyon örültek.

A hajóköteleken és láncokon pedig kagylók telepedtek meg.

A pálmafák mögött torony bújik meg.

Szobor a turistákról.

A Szent Márk székesegyház és Andrija Kačić Miošić ferences szerzetes és költő szobra, jobbra tőle az ivókúttal.

A barokk ivókút. Jobb oldali címerpajzsa a város legrégebbi darabja.

Cica nézelődik a lépcsőn.

A Szent Márk székesegyház.

Dalmát ház, spalettákkal.

Alkotás egy galéria előtt.

Virágos mennyezet.

Délutáni fények.

Városrészlet, háttérben a Biokovo-hegység.

Vásárfia kerámia halak.

Az elmaradhatatlan naplemente fotózás.

A Szent Péter-félsziget világítótornya.

Makarska esti fényei a kikötőből, tengeri sünökkel.

A Szent Péter templom a Szent Péter-félszigeten.

A szikla menti rálátás a tengerre.

Fenyők és agavék.

Agavé hadsereg.

Korlát szerelemlakatokkal.

Rálátás a városra Szent Péter szobrától.

Szent Péter szobra.

Kicsi világítótorony.

Kilátás az Osejava-fokról.

Jelzőbója.

Kaktuszfarm.

A part menti strand és fenyői.

Úton a városi strand felé.

A strand kicsit túlzsúfolt.

Kavicsos part.

A kicsiny kagylómúzeum értékes darabjai, melyeket a helyiek gyűjtöttek össze.

A ferences templom gyűjteménye is gyönyörű, de sajnos nem szabad bent fotózni.

Sajttal töltött tintahal vacsorára.

Viszlát, tenger!

Forrás: Makarska a Wikipédián

2019. augusztus