Annak ellenére, hogy néhányunknak még az Országos Kéktúra sincs meg teljes egészében, a kis csapat belecsapott a lecsóba, és nekiindult, hogy meghódítsa Dél-Magyarországot a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra vonalán. A DDK-t a 11-edik szakasszal kezdtük, két napot szántunk a Mórágy-Szekszárd közötti távolság megtételére.
Mórágyon a falu központjában vártuk össze egymást, addig is volt egy kis idő körbenézni, kócos kiscicát kerülgetni és bámulni az októberben még töretlenül virágzó ágyásokat a buszmegállónál. Elsétáltunk a kicsiny katolikus templomhoz és a Helytörténeti gyűjteménynek helyet adó egykori hengermalomhoz. Mórágy híres a határában található Mórágyi-rögről, mely Magyarország egyik legrégibb kőzete.
Nekiindultunk, és a felhőfolyammal tarkított kék ég alatt másztuk meg a löszfalakkal tarkított Pince-hegyet. Alattunk temető terült el, melyet részben kitakart a református templom tornya.
Szőlőbirtokokon áthaladva, a Radnai-magaslat után értük el a Szálka határában csillogó, 5,7 hektáros mesterséges Szálkai-víztározót. Vize szelíden hullámzott, nádasa kacsákat rejtett és egy szürke gém halászott a sekély vízben. Szálkán pecsétet szereztünk a Trófea Fogadónál, kicsit megpihentünk és körbejártuk a falu egyik szimbólumát, a szarvasszobrot, mely annak az 1891-ben itt elejtett kapitális szarvasbikának állít emléket, mely 60 évig vezette a világranglistát. Szálka szépen rendezett, felkapott üdülőfalu, tele igényesen felújított sváb parasztházakkal, mindegyik kertjében idillikus hangulattal.
Szelíd lankák közt érkeztünk meg Grábóc büszkeségéhez, a szerb ortodox templomhoz és kolostorához, melyet Szent Mihály arkangyal tiszteletére emeltek. Az egyik apáca készségesen rendelkezésünkre állt és beengedett minket (csoportoknak be kell jelentkezni a kifüggesztett telefonszámon), pecsétszerzés után még énekelt is nekünk.
Több mint 400 évig férfi szerzetesek éltek itt, az elsők Dalmáciából, a törökök elől észak felé menekülve kerültek erre a területre 1580-ban. Az itt élő szerbek mutatták meg nekik annak a korábbi bizánci monostornak a romjait, amely az északi, dombos területen állott. Az első kis fatemplomukat 1580-ban a régi romos templom közelében építették, amit továbbfejlesztettek és átépítettek, ezúttal már kőből és márványból. Szerzetesi cellákat, gazdasági épületeket emeltek, szőlőt és gyümölcsöst telepítettek. 1667-ben a törökök a monostort feldúlták, a templomot lerombolták és több mint 60 szerzetest lemészároltak. Ekkor kis vert falú templomot építettek, amely azonban a szerzetesek számának növekedésével hamar kicsinek bizonyult, így 1736-ban a régi kis templom köré építették a mai templomot. Az építkezés két évig tartott, a szerzetesek maguk gyártották az építkezéshez szükséges téglákat. Az ikonosztázt egy szerb festő Vaszilij Osztoity festette. A templom a háborúk során nem sérült meg, átfogó restaurálása 1980-tól majdnem 1990-ig tartott. Az itt élő utolsó szerzetes 1974-ben halt meg, ezután a monostor húsz évig zárva volt. 1994-ben püspöki rendelkezésre újra megnyílt, de ekkor már női monostorként.
Magyarország szerte 40 szerb templom áll, melyek közül hét Szentendrén található. Ezek közül a grábóci az egyik legdíszesebb, építészetileg pedig abban különleges, hogy egyedül ennek van kupolája. A mai napig itt őrzik Szent Borbála, a tüzérek és bányászok védőszentjének homlokcsont darabkáját.
A templom körbejárása után még felkapaszkodtunk a Mária-kilátóba, majd lementünk a faluba, ahonnan a bonyhádi szállásunkra utazás előtt még ellátogattunk Fekedre. Két éve már jártam itt, és akkor is megigézett a takaros falucska, díszes, színes ablaküveges házaival, 150 éves hársfájával. Végigsétáltunk a csendes utcákon, kigyönyörködtük magunkat, ezzel az első túranap véget is ért.
Reggel utunkat Grábócról folytattuk. A falut elhagyva tanyák mellett mentünk el, álmos macska sunyított a fakorláton és megvetően nézett le ránk. Harmatos volt a reggel, a fűben az őszi kikericsek utolsó példányai fénylettek. A Haramia-forrásnál megpihentünk, majd átértünk a Sötét-völgybe, itt pihenőhelyekkel és játszótérrel felszerelt rét terült el, majd az erdőket mezők és szőlőbirtokok váltották. Elértük a Szarvas-szurdikot, mely egy szűk, kis szurdok vagy vízmosás, és a kimosott gyökerű fák alatt mentünk tovább. A Bati-kereszttől nem messze kilátó állt, ahonnan szép kilátás nyílt Paksra, Szekszárdra és az egész térségre.
Présházak közt, a Bocskai, majd a Babits utcán érkeztünk meg Szekszárdra. Elhaladtunk Mészöly Miklós és Babits Mihály szülőháza mellett, körbejártuk a szépen felújított Fő teret és fehértörzsű platánsoron át érkeztünk meg a vasútállomásra, hogy bélyegezzünk. A mérleg egy túraszakasz vége és az egész DDK kezdete, folytatása következik.
A faluközpont egyik pincéje Mórágyon.
Katolikus templom.
Az egykori hengermalom ma helytörténeti gyűjteménynek ad otthont.
Temető és a református templom tornya.
Felhőfoltos ég.
Löszfalba vájt pince.
Októberi táj.
Érnek a termések, bogyók.
Egy C-betűs lepke pihen az akáclevélen.
Kéneslepke cikázott az utolsó virágok között.
Októberi virágválogatás.
Tuskók a Szálkai-víztározó vizében.
Halászó szürke gém.
Csend.
Tópart.
Szálka határában.
Szálka címere.
Utcanévtábla.
A kapitális szarvasbika szobra.
Kék ablakok a faluban.
A grábóci szerb ortodox templom és kolostor.
Belül.
Az ikonosztáz.
Kupola alatt.
Szent kút.
Kidőlő kerítés.
Mária-kilátó.
Kilátás Grábócra.
Kitérés Fekedre.
Díszes homlokzatú ház.
Díszítés a falon.
Fekedi templom.
A 150 esztendős hársfa.
Oszlopos folyosó.
Házrészletek.
Kissé karibi hangulat.
Házgyűjtemény.
A második nap reggelén Grábócról indultunk tovább.
Álmos cica.
Reggeli táj.
Elhagytuk a falut.
Nőnek a gombák.
Szúrós csodabogyó.
Haramia-forrás.
Vadászles.
Erdei kincsek.
Egy lelassult, talán beteg nappali pávaszem.
Szőlőbirtok.
Szarvas-szurdik.
Bati-kereszt-kilátó.
Beérkezés Szekszárdra.
Mészöly Miklós Emlékház.
Babits Mihály szülőháza.
Polgármesteri Hivatal.
Fő tér.
Sajnos zárva volt.
Címer.
Platánsor.
Az utolsó pecsét a vasútállomáson.
Források: A szerb ortodox templom saját ismertetője
2019. október
