Ez a november eleji túra jócskán próbára tette a tűrőképességünket. A 10. számú túra Mórágy és Óbánya közötti szakaszán volt részünk napsütésben és esőben egyaránt, gyalogoltunk aranyló erdőkben és marasztaló sárban dámvadak társaságában és eldugott, kedves falvakat ismerhettünk meg.

A korábbi túránk alkalmával már jártunk Mórágyon, ahonnan most is indítottuk a túrát, de sikerült az autóval rossz helyen elkanyarodni, így Véménden kötöttünk ki. Sebaj, mert ahogy végigsuhantunk a falun, sikerült lefotóznom Szent Vendel szobrát és az oroszlánokkal díszített Tájházat.

Mórágy központjában még mindig virítottak a rózsák és a krizantémok. Elhagytuk a kis templomot és az egykori hengermalom épületét, mely ma a hagyományszerető Glöckner házaspár jóvoltából helytörténeti gyűjteménynek ad otthont.

Beértünk a sárguló lombú erdőbe és körbevett minket a csend, csak a hulló levelek neszeztek. Apró gombák bújtak meg az avarban, pink terméseivel rikított a kecskerágó és egy megkésett, szőrös hernyó sietett a kövek közt, hogy mielőbb menedékre leljen. Néhány virág még tartotta magát, sárga és fehér szirmaikkal keltek versenyre a falevelekkel. A fák alatt az errefelé előforduló szúrós csodabogyó cserjéi zöldelltek, piros, gömbölyű bogyók bújtak meg a kemény, hegyes levelek alatt.

A Henrik-forrásnák kicsit megálltunk szusszanni, majd meg sem álltunk Bátaapátiig, ahol az 1840-es években épült Apponyi-kúria épületénél pecsételtünk. A kedves kis falu központjában előkerültek a szendvicsek és fotózkodtunk a kerítéshez kirakott hatalmas tökökkel. Már elhagytuk a házakat és szántóföldek mellett haladtunk, amikor kezdett beborulni az ég. Egy  tágas rétre érve dámvadakat láttunk, amik villámgyorsan el is tűntek a szemünk elől. Hamarosan elértük a Harsányi-keresztet, mely egy szerencsés kimenetelű balesetnek állít emléket. A kereszt melletti információs tábla szerint az 1930-40-es években egy vaddisznóhajtás során vitéz Harsányi János vadászbalesetet okozott. Miután komolyabb baj nem történt, Harsányi hálából, Isten dicsőségére keresztet állíttatott, és mindörökre felhagyott a vadászattal.

Az idő ekkor már végleg elromlott, először csak szemerkélt, majd esett az eső. Hamar előkerültek az esőkabátok és esővédő felszerelések, az eddig is nyirkos talaj hamar sártengerré változott. A Hét-hárs pihenőnél már igazán morcosak voltunk, a Hesz-keresztig már csak a kemény mag ment el, a többiek inkább elindultak az úton lefelé Ófalu irányába. Ekkor már szerencsére nem esett, de sötétedett, ködfoltokkal tarkított tisztáson keresztül ereszkedtünk le a csúszós úton Ófaluig, majd innen autókkal Óbányára utaztunk, ahol a csapat egyik fele a Pisztrángos Vendégházban, míg a másik a Szent Vendel Vendégházban melegedhetett át. Ez utóbbi sváb stílusban, kedves tárgyakkal berendezett, barátságos szálláshely volt, mely mindannyiunk kedvence lett.

Másnap a túrát Óbányáról folytattuk. Megcsodáltuk a szépen felújított házakat, melyek jó része vendégházként üzemel, pecsételtünk a kocsmánál, ahol sült pisztrángot lehet kapni, majd a falu végén az út nekifutott a Templom-hegynek. A hegy oldalában bújik meg Réka-vár, melynek építését a tudósok a 13. századra datálják. Nagy sárban, dagonyázva araszoltunk Apátvarasd-telep irányába, és a megannyi patanyomból arra következtettünk, hogy számos vad is ugyanezt az utat használja. Sőt, többször is kisebb csapat szarvas vagy dámvad szaladt át előttünk, persze kellően tisztes távolságban és megfelelő gyorsasággal ahhoz, hogy ne tudjam lefotózni őket. Néha ködbe borult a táj és a fák sejtelmesen belevesztek, az eső persze kitartóan áztatott bennünket. Apátvarasd-telepen bélyegeztünk, majd nekiveselkedtünk az utolsó útszakasznak, és végre ismét elértük a Hesz-keresztet, mely amúgy egy szomorú eseménynek állít emléket, rablók ölték meg és temették el itt Hesz András erdészt. Végre elállt az eső, és derengett a nap, a kereszttől végül egy másik erdei úton értük el Ófalu másik végét, így végigsétáltunk a kedves falucska sváb házas utcáin a templomig.

A rossz idő miatt nem tudtunk túl sokat nézelődni a környéken, így a közeli Belátó-kilátóra sem mentünk fel. Jó volt a vizes gúnyát levetni és a meleg autóban hazafelé venni az irányt.

Úton Mórágyra. Véméndnél kicsit elkeveredtünk, de cserébe láttuk Szent Vendel szobrát és az oroszlános Tájházat.

Mórágyon a faluközpontban még mindig gyönyörű virágok virítottak.

Elhagytuk a katolikus templomot.

Elhaladtunk a régi hengermalom épülete mellett.

Őszi lombok közt.

Pici gomba kalapja.

Vízcseppek.

Kecskerágó.

Henrik-forrás.

Egy szőrös hernyó iszkolt át az úton.

Megtévedt szedervirág.

Narancsos lombok.

Szúrós csodabogyó.

Darázs egy vadmurkon.

A sárga árnyalatai.

Reggeli felhőjáték.

Erdőszél.

Bátaapáti kápolnája.

Az Apponyi kúriánál található a pecsét.

Bátaapáti utcarészlet.

Pincék.

Erdei pinty.

Égő csipkebogyók.

Zöldellő vetés.

Suhanó dámvadak a távolban.

Eleredt az eső.

Harkály tintagomba.

Hesz-kereszt.

Ködfoltok borították a tájat.

Már sötétedett, amikor megérkeztünk Ófaluba.

A Szent Vendel Vendégház hangulatos szobája Óbányán.

A vendégház reggel.

Odorárium Illatosház Apartman.

Pecsételőhely Óbányán.

Nap és Hold.

Mini arborétum a faluban.

Esőben indultunk neki az útnak Óbányáról.

Esős reggeli hangulat.

Lőgyakorlat is van itt néha.

Az esős idő szépségei.

Patakpart.

Néha köd szállt az erdőre.

Őszi csend.

Csillogó levelek.

Nagy a forgalom errefelé.

Vadászles Apátvarasd-telepnél.

Cseppek.

Apátvarasd-telep, pecsételőhely.

Maksz-kereszt.

Rőt erdőszél.

Ezúttal Ófalu másik végén értünk ki az erdőből.

Német Nemzetiségi Tájház.

Kukorica.

Csendélet biciklikkel.

Kút, háttérben kálváriával.

Felújított ház.

Források: Mórágyi Helytörténeti Gyűjtemény

Kihelyezett információs táblák a DDK mentén

2019. november