Ismét a Gerecsében jártunk, a 11. számú túrából még jócskán akad bejárnivaló. Vonattal érkeztünk Dorogra, majd busszal Őrisápig, ahonnan aszfaltúton érkeztünk Péliföldszentkeresztre (pecsételőhely). A kerítés menték kecskék szemrevételeztek minket, nagy szemekkel nézve próbáltak elemózsiát kunyerálni. Rőt színű szántóföld mentén értük el az erdősávot. A novemberi erdő még tartogatott színeket, de kezdett fakulni.
A Maróti-hegy oldaláról ereszkedtünk le, majd megérkeztünk Pusztamarótra, ahol egy lucfenyő törzsében találtuk a pecsétet, megnéztük a kicsi, régi és elhagyatott temetőt, majd a padokon megpihentünk kicsit. Körbejártuk a 2003-ban emelt történelmi emlékhelyet, mely szomorú eseményre emlékeztet. A mohácsi csatavesztés után a menekülő magyar hadak és a lakosság Pusztamarót környékén szekérvárat alakított ki, ahonnan támadhatták a törököket, de az ellentámadás elsöpörte őket. 25000 menekülő vesztette életét, köztük sok nő és gyermek. A legenda szerint ekkor következett be Dobozy Mihály tragédiája. Dobozy a törökök elöli menekülés során lovára kapta asszonyát és inkább leszúrta, minthogy az egy török hárembe kerüljön. Eztán ő maga is elesett.
A Nagy-Pisznice és a Gerecse közötti nyeregben, a Vízválasztón mentünk a vöröslombú bükkfaerdőben, majd a Kis-Gerecse köves, mohával bevont fehér mészkőtömbökkel hintett oldalában. Az egyik sziklafalban kegyhely várta a vándort. Eleredt az eső, így nem sokat tudtunk gyönyörködni ebben a vadregényes tájban, kopogtak az esőcseppek a leveleken.A Serédi-kastély kerítésén megtaláltuk a bélyegzőt (A Gerecse-üdülő feliratút).
Elkezdtük az ereszkedést, egy pillanatra felbukkant a Duna egy piciny szeletkéje. Tardos templomának cserépfedésű tornya már messziről csalogatott. Mellette állt Fekete Lajos turkológus szülőháza, mely ma néprajzi kiállításnak ad helyet. Mellette buszmegálló adott menedéket a szemerkélő eső ellen. Itt vártuk buszunkra, ami Tatáig vitt minket, majd vonattal érkeztünk haza Budapestre.
Kiindulópontunk Dorog.
Izzó kecskerágó.
Kereszt, háttérben az Öreg-kő.
Péliföldszentkereszt temploma.
Kíváncsi kecske.
Rőt föld.
Tölgyerdőben.
Színes lombok.
Útirányok.
Ködbe borult táj.
Régi temető sírkövei Pusztamaróton.
A pusztamaróti történelmi emlékhely.
Pecsét Pusztamaróton.
Itt lakik Micimackó.
Gombacsalád.
Sziklavidék a KIs-Gerecsén.
Kegyhely egy kis imádkozáshoz.
Mohakert.
A Serédi-kastély.
Tócsás út.
Bükkerdő.
Erdőrészlet jelzéssel.
Rőt avar.
Esőcseppes iszalag.
Színesedő bükklombok.
Fekete Lajos Emlékház Tardoson.
Tardos temploma.
2019. november