Beköszöntött november utolsó hétvégéje, ami átcsúszott a decemberbe, és vele együtt az első komolyabb deres reggelbe. Folytattuk utunkat, a 10. és a 11. szakasznak megfelelően Óbányáról, és egészen a Büdös-kúti erdészházig jutottunk a két nap alatt.
Ezúttal eső és sár helyett csodaszép napsütéses idő köszöntött minket Óbányán. Most jobban szemügyre vehettük a takaros portákat és gondozott udvarokat, ahogy végigsétáltunk a főutcán. A Pisztrángos Vendégház előtt lekvároktól és szörpöktől roskadozó, becsületkasszás asztalka várta a vándort, már csak azt kellett eldönteni, vajon a málna vagy a naspolya lekvár lehet a finomabb.
Elhagytuk a falut és nekivágtunk a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet legvadregényesebb és leglátványosabb szakaszának, mely Kisújbányáig a Kéktúra mellett az Üvegesek útja is egyben, ami arra hivatott, hogy a környékre egykor jellemző üveggyártást információs táblákon mutassa be.
A fák között kicsiny pisztrángnevelő tavak csillogtak, majd patakmederben, sziklákon ugrálva haladtunk tovább. Hamarosan elérkeztünk a Csepegő-sziklához, melynek különlegessége abban rejlik, hogy üreges, és a víz itt-ott csepeg vagy éppenséggel folyik belőle. A jelenség télen igazán látványos, amikor a víz kis vízesésekké fagy.
A több forrásból táplálkozó patak eztán ferde sziklavetődéseken és aranybarna avarszigeteken bukdácsolt le a falu irányába, a kis zúgók és a mohás kövek igazi tündérjárta vidékké varázsolták a tájat. Megérkeztünk a fő attrakcióhoz, a Ferde-vízeséshez, melynek elnevezése abból fakad, hogy a mészkő- és márgarétegei a tektonikai hatások miatt kibillentek. Bükkerdők alján vezetett az út, a nap sávokat rajzolt az avarba, ahogy sugarai áttörtek a fatörzsek közt. Csipkebogyó vöröslött a csupasz ágakon és taplógombák sorakoztak a tuskókon.
Következő állomásunk Kisújbánya (Neuglasshütte) volt, melynek német neve mesél a falu beszédes múltjáról. A bájos házikók közül az egyiken - mely ma a Faluház, de régen üvegcsűrként funkcionált - emléktábla függött. A felirat szerint a települést Cseh-Morvaországból érkezett németajkú üveghutások alapították. Vezetőjük a hutamester Josef Adler volt. Az üvegfúvók és a többi hutamunkás a korabeli Baranya-vármegye legjelentősebb ipari üzemét hozták itt létre. A falucska főterén üvegharang emlékeztet a régmúlt idők dicsőségére.
A kicsiny templomdombon takaros, türkiz tornyú kápolna rejtőzött, mely Szent Márton tiszteletére épült 1794-ben. A domb alatt, a fenyők árnyékában bácsika árulta mázatlan kerámiáit, és csak nehezen tudtam választani a piciny őzikék, mókusok és négylevelű lóherék közül. A Faluházzal szemben, a kulcsosház rejtette a pecsétet. Egy kíváncsi, vörös cica írta le a nyolcasokat a lábaink között és érdeklődve nézett bele a fényképezőgép lencséjébe. A Klumpás Konyha felől finom illatok szálltak felénk, de ellenálltunk a kísértésnek, és bükkerdőkben haladtunk tovább Zobákpuszta felé. A kopasz fák közül olykor-olykor elénk tárult a táj és a Misina tető a TV toronnyal.
Az avarból még most is bújtak elő gombák, de a legnagyobb meglepetést a zöld virágokat hozó illatos hunyorok okozták, kik fittyet hányva a télre, teljes pompájukban virítottak. A Hidasi-völgy alján patak csordogált, a Ferde-vízeséshez hasonló sziklavetődéseken megannyi zúgó képében folyt át a víz. A parton mohos, ősöreg matuzsálemek őrizték az erdő csendjét, ám egyszer csak hangos ropogásra lettünk figyelmesek. Egy szálfa épp akkor dőlt ki a szomszédos dombon, magatehetetlen törzse széttörve huppant az avaron.
A völgy egy szűkebb szakaszán mésztufa gát alatt haladtunk el, és egy kimosott gyökerű fa képében mesevilágba csöppentünk, megérkeztünk a Csurgó-forráshoz. A fa gyökerein keresztül kis vízesésként zúdult alá egy kis patak vize, mely egy sziklán szétfröccsenve kereste további útját. A szétszóródó vízcseppek közt halvány szivárvány ívelt, a gyökerek közti rögökön dús, üde zöld mohapárnák nőttek. Alig győztük fotózni, jócskán túltett a Csepegő-sziklán is.
Már jócskán benne jártunk a délutánban, amikor Komló külterületére, Zobákpusztára érkeztünk. Itt megszereztük az újabb pecsétet és tartottunk egy kis szünetet. Már nagyon kezdett lehűlni az idő, így megszaporáztuk lépteinket. Elhaladtunk a Vasas-forrás mellett, és eljutottunk egészen a Köves-tetőig. Az út melletti buszmegállóban próbáltunk kicsit átmelegedni az utolsó napsugaraktól, de erre azért pálinkával is rásegítettünk. Szerencsénkre nem kellett sokat várni, épp jött egy busz, ami levitt minket Pécsre, így alkonyatra már a szállásunkon lehettünk, és a fűtött társalgóból kukucskálhattunk ki a Misinán magasodó, színes fényekben pompázó TV toronyra.
Másnap reggel beköszöntött december és az idő is téliesre fordult, csillogó dér borított mindent. Túránkat a Köves-tetőn folytattuk, ezúttal felmásztunk a kilátóba is, ahonnan ráláthattunk a környező hegyekre, mint az 535 méter magas Misinára, a 604 méter magas Hármas-hegyre, vagy a 681 méter magas Zengőre. Elkerített külszíni fejtés mentén ereszkedtünk le a Köves-tetőről, majd egy kis víztározóhoz értünk, melyben tükröződtek a reggeli fénytől még narancsos színben fürdő fák. Ismét bükkösben haladtunk tovább, a kék égen szétterülő, legyező formájú felhők alatt. Jégtüskék ágaskodtak a szeder leveleiről, a fagyott tócsák vizében légbuborékok táncoltak.
Délután érkeztünk Árpád-tetőre, ahol kicsit pihentünk, majd az üdülőket és turistaházakat magunk mögött hagyva ismét az erdei ösvényen róttuk a kilométereket. Most is találkoztunk szúrós csodabogyó bokrokkal, a kerek, piros bogyók apró paradicsomokra hasonlítottak. Most már a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzetben jártuk. A bükkök mellett megjelentek a tölgyek is, és feltűnt, hogy egy ősöreg kocsányos tölgyet bekerítettek. A kerítésen emléktábla és leírás állt, ami szerint a tölgy a Tripammer-fa nevet viseli.
Egy történet szerint Tripammer Károly Pécs szabad királyi város erdőhivatalának erdőmestere volt, aki hazafelé tartott, amikor az erdőben megtámadta egy sebzett vadkan. Kénytelen volt az akkor még fiatal fára felmászni, és a fél éjszakát ott tölteni, míg úgy gondolta, lemászhat. Másnap elment a fához, aminek az életét köszönhette és hálája jeléül összekötött két ágát, hogy hirdesse életmentő szerepét. Később körbekerítette és emléktáblával jelölte meg.
Az eredeti fa a hetvenes évek elején egy viharban kettétört és elpusztult, ma az emlékfa szerepét egy a közelben álló másik kocsányos tölgy vette át, ma ezt látjuk bekerítve.
Az újabb pecsétet a Fehér-kúti kulcsosháznál szereztük meg, ekkorra már kissé elfáradtunk és fáztunk is. Mivel az autósokkal még egyeztetni kellett, a várakozás helyett a túrázást választottuk, és utolsó erőnkből elmentünk a Büdös-kúti kulcsosházig. Már ment le a nap, és alkonyatra értünk ki az erdőből a műút szélére, ahol a csapat autókba tudott szállni. Azt hiszem, most is volt mire visszaemlékezni!
Terülj-terülj asztalkám Óbányán.
Zúgó Óbányánál.
Újabb zúgó.
A Csepegő-szikla ottjártunkkor nem volt épp túl látványos.
Ragaszkodás.
A Ferde-vízesés kibillent kőzetrétegei.
Napfény-sávok.
Csipke.
Kisújbánya.
A falu üvegharangja.
Egy csacska macska arca.
A Szent Márton kápolna.
Madárbirs.
A Klumpás Konyha felől finom illatok szálltak.
Napsárga gomba.
Fiatal bükkerdő mentén gyalogoltunk.
Az ágak közül előbújt a Misina tető a TV toronnyal.
Harkály tintagomba.
Dimbesdombos tájra vetülő fénycsíkok.
Napsütötte erdőben.
Virágzó illatos hunyor örvendeztetett meg minket a kopár erdőben.
Na ez a szikla valóban csepegett, sőt igazi zuhanyzóvá vált.
Vasas-forrás.
Másnap reggel deres volt az erdő.
Dérbe borult mohaerdő.
Bóbita, bóbita táncol.
A köves-tetői kilátó.
Kilátás a Mecsekre. A távolban a Misina a TV toronnyal.
A Hármas-hegy és a Zengő.
Jégtüskés szederlevelek.
Fényjáték a víztározónál.
Bükkerdőben.
Érdekes formájú felhők.
Turistaház Árpádtetőn.
A Tripammer-fa.
A Fehér-kúti Kulcsosház, avagy Wolf József Turistaház.
Lepketaplók.
Büdöskút.
Források:
A Mecsek legvadregényesebb völgye - Turista Magazin
Üvegesek útja információs táblák
Köves-tetői információs tába
