Ezen a hétvégén mindkét nap Molnaszecsődről indítottuk túráinkat. Az első napon Jákig vitt utunk a DDK 1. számú szakaszán, a másodikon azonban a Vasi-hegyhát-Rábamente tájain barangoltunk, ami már a 2. számú túrához tartozik. Ezzel elértünk az Őrség határáig, a következő túrákon így a szerek világába érkezünk majd.
Korán reggel érkeztünk a Rába partján fekvő Molnaszecsődre, ahol az Árvíz presszó finom kávéjától kicsit felélénkülve beütöttük az első pecsétet. A Rába hullámai acélszürkével vegyített kék és zöld színekben siettek útjukon, a túloldalon kidőlt fák szakították meg a kopár aljnövényzet egyenletes szövetét. Egy idős bácsi elmondása szerint az elkövetők hódok, akik az éjszaka leple alatt döntögetik a fákat. A község éke a kis harangláb, melynek tetején gerlepár turbékolt. A harangláb mellett emlékpark terült el, az alacsony fűben százszorszépek virítottak tavaszt ígérve.
A községet elhagyva szántóföldek mellett haladtunk, a sűrű bozótban egy-egy siló bújt meg. Az egykori katonai létesítmények ma szalmabálákat rejtettek. Az út mellett cserjék közt megbúvó fűzfák álltak, ágaikon barkapamacsokkal. Felszántott, napon szikkadt bőrű és vetéstől zöldellő földek váltották egymást, és a sík vidék már-már az alföldi tájakra emlékeztetett volna, ha a látóhatárt nem zárták volna le az Alpok hóval borított hegyei. A ragyogó napsütés és kora tavaszi idő nagyon kedvezett nekünk, ilyen terepen nehézkes lett volna télen a hóban, a fagyott talajon haladni, nyáron pedig a tikkasztó hőségben. Csak egy-egy fa vagy fasor adott árnyékot, kút pedig sehol, így áldottuk a szerencsénket.
Délután megérkeztünk Egyházasrádócra. Egy kis patak mentén értünk be a településre. Bal kéz felől elhagyatott, egykor szebb napokat látott kúria bújt meg a fák mögött, majd a főúton átkelve elhaladtunk egy ódon magtár mellett. Megörültünk a vasútállomás épületének, ahol pihenhettünk volna egy kicsit, de a pecsét nem itt volt, így végül a Pub kocsmánál bélyegzés után telepedtünk le a kerthelyiség székeire.
A sík terepviszonyoknak köszönhetően gyorsan haladtunk, ennek ellenére délután azért kezdtünk elfáradni, így már alig vártuk, hogy feltűnjenek a látóhatáron a jáki templom ikertornyai. Elkerített terület felé tartottunk és előttünk csukott kapu zárta el az utat. Szemből épp egy traktoros jött és mondta, menjünk csak tovább, a vadak miatt kellett kerítést felhúzni. Ahogy közeledtünk Ják felé, találkoztunk is állatokkal, először a traktor hangjától megijedt három fiatal vaddisznó rohant el a kerítés mellett, majd őzek szaladtak a vetésben és csatlakoztak a többiekhez, melyek meredten néztek irányunkba, majd amikor rájöttek, hogy nincs veszély, megnyugodva legelésztek tovább.
Hamarosan előbukkantak a várva-várt templomtornyok, de még egy nagy kerülőt kellett tennünk, hogy végül Jákra érjünk, ahol ismét bementünk a templomba, és fotóztuk a csodaszép bélletes kapu figuráit és a napfényben csillogó fejű oroszlánokat. A szállásunk Sárváron volt, így ki a tévé előtt elterülve, ki a fürdő meleg vizében dagonyázva kezdte meg a túra fáradalmainak kipihenését.
Vasárnap reggel ismét Molnaszecsődről indultunk. Kicsit gyönyörködtünk a Rába vizében majd a hídon áthaladva hagytuk el a települést. A műút mellett bandukoltunk és szemben, egy dombocska tetején Döröske Árpád-kori templomtornyának sziluettje rajzolódott ki. Ahogy a dombocska aljára értünk, a kék jelzés a bal kéz felől elterülő tó felé irányított minket, de nem hagytuk volna ki a lehetőséget a kicsiny templom megtekintésére, így felbandukoltunk hozzá, és nem bántuk meg. A régi, takaros parasztházak szegélyezte utcácska végén állt, fehér falaiból áradt a középkori hangulat.
Visszatértünk a kék jelzésre és a tó felé tartottunk. A fűben hóvirágok kis csoportjai fehérlettek, szorgalmas méhek zümmögtek körülöttük elégedetten. A tóparton még csend honolt, a víz zöldesen csillogott, nem háborgatták még csónakok. Citromlepke libben a napfényben. Ódon présházak és nyaralók között haladtunk, majd megérkeztünk Döbörhegyre. A tavasz egyre jobban meglátszott a kiskerteken, itt-ott kikeleti bangiták rózsaszín virágai vegyültek a téli jázmin sárga virágaival, míg a fűben a hóvirágok mellett itt-ott az ibolyák kéklettek. Már nem volt messze Szarvaskend és az újabb pecsételőhely, a Kofi kocsma.
Az utolsó etaphoz érkeztünk, már csak Nádasdig kellett eljutni, Halogyot a következő alkalomra tartogattuk. Ahogy elhagytuk Szarvaskendet, egy erdős részen róttuk utunkat, egyszer csak nagy csörtetés közepette három megtermett szarvas robogott át előttünk, majd tűnt el ismét a fák közt. Hiába lógott a fényképezőgép a nyakamba, nem sikerült őket lencsevégre kapni, de sebaj, később még találkoztunk őzekkel, ami kicsit kárpótolt.
Nádasdig az út mondhatni, eseménytelen volt. A szántóföldek között mentünk, sík terepen, a semmi közepén. A messzeségben az Alpok fehérlett, és néha egy-egy út menti kereszt a kék ég alatt. Nagymizdónál tavacska és park várta a látogatót, az egyik udvarban cica figyelt minket.
Nagy nehezen megérkeztünk Nádasdra. Felmentünk a templomdombra, ahol a katolikus templom keleti oldalán védőépítmény alatt látható az egykori templom 11. századi rotundája. A művelődési ház előtt nagy ricsaj fogadott bennünket. Fenyőrönkre licitálva és vicces menyegzőt tartva búcsúztatta a telet a település apraja-nagyja. Részemről is jöhet a tavasz!
A Rába partja Molnaszecsődnél.
Gerle.
Csillogó víz.
Molnaszecsőd.
Barkák.
Szántók közt.
Erdőfolt.
Elhagyatott kúria Egyházasrádócon.
Ugyanitt magtár.
Zuzmó a kerítésen.
Az egyházasrádóci vasútállomás épülete.
Víztorony.
A látóhatáron felbukkant a Schneeberg hóborította tömbje.
A dombocska mögül kikandikált Egyházasrádóc templomának tornya.
A semmiben.
Kék a kékben.
Vadászles.
Három riadt vaddisznó.
Lassan megérkezünk Jákra.
Őzek a vetésben.
Ják templomának tornyai.
A Rába másnap reggel.
Tapintható csend.
Hóvirágok Döröskénél.
Döröskei házikó.
Az Árpád-kori templom.
A Döröskei-tó.
Tópart szoborral.
Citromlepke.
Házikó a gyümölcsösben.
Döbörhegy temploma.
Ibolyák.
Bangiták és téli jázminok.
Szarvaskend kakasos evangélikus temploma.
Őzek.
Út menti keresztek.
Cica Nagymizdón.
Nádasd temploma.
2020. február
