Még január elején jártunk Koldusszállásnál, ahol megszakítottuk a 11. számú túrát, majd dideregve vártuk a buszt Tatabánya-Fagyűjtőtelepnél. Most május vége volt, és a színes virágokban tobzódó erdő csalogatóan hívott minket.
Az M1-es autópálya beton alagútján áthaladva megcsapott minket az erdő illata. Már az első lépéseknél lila virágaival pipiskedő bükkönyök fogadtak, később egy cincér állta utunkat. A koldusszállási vadászlakig most már nem kellett elmennünk, az ősöreg fák mentén felfelé vezető úton haladtunk tovább. A harsogó zöld erdők útját bekötőút váltotta, mely mentén kőkereszt és padok csábítottak pihenésre, majd repcevirágok és bodzabokrok kíséretében értünk el rajta Tornyópusztáig.
Tombolt a május. A virágos réteket rózsaszín kelyhekkel teli vadrózsabokrok szegélyezték. Szegfűk, harangvirágok, aszatok bontották szirmukat, és még elcsíptünk egy utolsó íriszt is egy rét szélén. Őzsaláta borította az erdők alját, az út szélén nagyezerjófüvek ágaskodtak. A rovarvilág is gazdagon képviseltette magát. Virágportól kába bogárkák, tarkalepkék és molyok, a levelek fonákján pedig kövér hernyók kerültek a fényképezőgép lencséje elé.
Felkapaszkodtunk a Somlyó hófehér sziklákkal hintett fennsíkjára, ahol rácsodálkoztunk a feltáruló tájra, majd pecsétet szereztünk a somlyóvári kulcsosháznál. Tölgyfák között vezetett az út, a jelzést vadetető cölöpére festették. Eztán szántók mellett bandukoltunk és nem bírtunk elszakadni egy vöröshere-mezőtől. Nem lehetett elég képet készíteni a vöröses-rózsaszínes virágok tömegéről, melybe egy-egy pirosan világító pipacs és kéken ragyogó szarkaláb mellett sárgán rikító repce és narancsos katicavirág vegyült.
A sűrű bozótosból később bal kéz felől elhagyott temető időette sírkövei bukkantak elő. Az elmosódott, kőbe vésett nevekre ma már nem sokan emlékezhetnek.
Eztán vörös téglából rakott kémény és elhagyatott épületek mellett haladtunk el, egykor itt ipartelep állt. Nem bírtunk ellenállni a mindenütt növő dús bodzabokrok virágernyőinek, és szedtünk egy jó adagot belőlük. Milyen jó is lesz télen teát főzni belőle!
Hamarosan beérkeztünk Nagyegyházára. Kecskék és juhok szaladgáltak az egyik gazdaságban, a villanydróton fecskék tollászkodtak. Szépen kialakított parkban költöttük el elemózsiánkat, majd az egykori tehénistállónál (ami ma Hangistálló néven rendezvényközpont) vettük be magunkat az erdőbe, ahol ismét az M1-es autópályát keresztezve, annak gyalogos alagútján át vágtunk neki a Zuppa-tető emelkedőjének. Itt gyönyörű orchideákkal találkoztunk, de nagyezerjófű és harangvirág is szegélyezte az ösvényt. Leereszkedtünk a Hajagos lapályára, és innen már nem volt messze Szárliget vasútállomása, ahol pecsétszerzés után zártuk a túrát.
Nem kellett sokat várni a vonatra, ami hazarepített minket Budapestre. Este a konyhában már száradt a bodzavirág, illata a májusi erdőt idézte.
Az M1-es autópálya alagútján áthaladva folytattuk a 11-es szakaszt.
Üde erdő.
Bekötőúton Tornyópuszta felé.
Útszéli pihenő kőkereszttel.
Virágmező.
Vadrózsa virágai.
Írisz bújik meg a csalitosban.
Úton.
Változatos rovarvilág.
Szegfűk.
A Somlyó tetején.
Szirmát bontó aszatok.
Virágkoszorú.
Májusi virágfelhozatal bükkönnyel, nagyezerjófűvel, vadrózsával, harangvirággal és őzsalátával.
Vöröshere mező.
Előtérben katicavirágok.
Kavalkád.
Szarkalábak.
Elhagyott temető.
Ez a jelzés jó régi lehet.
Kicsiny farm Nagyegyházán.
Tollászkodó fecske.
Sárga ház elé sárga íriszek dukálnak.
Bányász emlékmű.
Orchidea parádé.
Újból átbújunk az M1 alatt, gyalogos alagúton.
Szárliget vasútállomása.
Paprikavirágos vasúti hangulat.
2020. május
