Ezúttal egy csodaszép, látványosságokban bővelkedő, múltidéző szakasz következett, a DDK 3. számú túrája. A hétvége első napjára a DDK Szentgyörgyvölgy és Magyarszombatfa közé eső szakaszát terveztük be.
Elvétettük ugyan a lehajtót az autópályán és sikerült átmenni egy kis időre Szlovéniába, de így legalább láthattuk Nemesnép haranglábját elsuhanni mellettünk a reggeli fényben. Még így is időben, a többiek érkezése előtt parkoltunk le a Vitéz kocsma előtt Szentgyörgyvölgyön, így kényelmesen megihattuk az itt kapott habos cappuccinot és kávét, majd beütöttük a pecsétet. Egy helyi bácsika érdeklődött arról, mi járatban vagyunk errefelé és büszkén mutatta a fotót a telefonján, mennyi vargányát talált a napokban. Tele van az erdő - mondta csillogó szemekkel, és ez a mondat sokáig visszhangzott a fejemben.
Lassan összegyűlt a csapat, első utunk a református templomhoz vezetett. A kívül oly egyszerű, fehérre meszelt templom belseje igazi kincset rejt. Belépve elámultunk a kazettás famennyezet bárányfelhős mintázatán, a festett virágokon és csillagokon, a fa berendezésen. Kékes fényben ragyogott a templom, melyben rajtunk kívül az égvilágon senki más nem volt.
A templomtól visszagyalogoltunk a falu főútjára, és a kék jelzésnek megfelelően elindultunk rajta, elhagyva Gózon Imre református tanító, amatőr régész szobrát, Sárkányölő Szent György szobrát és a kitelepítettek emlékművét. Szebbnél szebb porták, virágoskertek, gyümölcsösök mellett haladtunk, egy-egy kapualjban cukkinivel, paradicsommal, házi tojással megpakolt, becsületkasszás asztalkák várták a vándort. A hőségben rezgett a levegő, napraforgók szívták magukba a meleget. A földeken szénát pergetett egy gép.
Árnyas erdőkön és virágzó réteken keresztülhaladva érkeztünk meg Velemérre, ahol a vártnál nagyobb nyüzsgés fogadott minket. Csoportok és túracsapatok váltották egymást az Árpád-kori Szentháromság templom bejáratánál. A román és gótikus stílust is magán hordozó templomot először 1360-ban említik az oklevelekben. Freskóit Aquila János radkesburgi festőmester készítette 1377-78 körül olyan különleges tájolással, hogy a napfény a jeles napokon az azokhoz kapcsolódó jelenetet világítja meg. Ezért a templomot "a fény templomának" is nevezik. A XIX. század elején üresen, elhagyatottan állt, míg Gózon Imre református tanító fel nem ismerte az épület valódi értékét és Rómer Flóris művészettörténész-régésszel, a Magyar Tudományos Akadémia tagjával és Szenczy Ferenc szombathelyi püspökkel karöltve meg nem mentette a templomot az enyészettől.
Miután kívül-belül megnéztük ezt a valóban egyedülálló templomot, egy óriási hársfa alatt megpihentünk kicsit, majd folytattuk az utat. A kék jelzésen fut a Sárgaliliom tanösvény, mely a helyi népi építészet még meglévő képviselőit fűzi fel, bemutatva az itt élők életmódját. Korábban az építkezés anyaga a fa volt, ám a XIX. századra áttértek a kő és a tégla használatára. Míg az előbbi anyaghasználatra példa a boronafalú gazdasági épület, emeletes kamra (kástu) vagy a kukoricagóré, utóbbira jellegzetes példa a lerövidült tornáccal kiegészült épület, amit kódisállású háznak hívnak. Aki még jobban érdeklődik a helyi sajátosságok iránt, mindenképpen látogassa meg a Helytörténeti és Aquila János gyűjteményt, továbbá a Sindümúzeumot. A sindü szó a zsindely helyi megnevezése, azonban nem fazsindelyt, hanem tetőcserepet jelent.
Hamarosan Gödörházára érkeztünk, ahol a kicsiny, 1790-ben épült református harangláb várt minket. Harangját ne kongassuk meg, mert a helyiek haláleset, temetés vagy valamilyen veszélyhelyzet miatt használják. Tartsuk tiszteletben ezt a szokást!
Már nem jártunk messze Magyarszombatfától, de még hátravolt a Ritás-domb erdősége, ahol nem csak gombákkal találkoztunk, hanem szelídgesztenyékkel is, a sündisznószerű termések még zölden lengedeztek a faágak végén. A dombtetőn (296 m) geodéziai torony sejlett fel lombok mögül.
Lassan-lassan megérkeztünk Magyarszombatfára, ahol most is szépséges fazekastermékek vártak. Pecsételés és erőgyűjtés után azonban még nem zártuk a napot, mert volt látnivaló a környéken, amit nem hagyhattunk ki. Így autóba pattantunk és ezúttal az egész csapattal meg sem álltunk a szlovéniai Selo (Nagytótlak) községig.
Sietnünk kellett, mert csak 17 óráig volt nyitva az itt található, a 13. század környékén épült, Szent Miklósnak szentelt körtemplom vagy rotunda. Építését a templomos lovagokhoz kötik, bár erről nem sokat tudunk. Elképzelhető, hogy egy nagyobb középkori épületegyüttes maradványa. A körtemplom és a hozzá tartozó harangláb tetejét zsindely fedi. A templom belsejébe három hosszúkás ablakocskán szűrődik be a fény, a fal alsó részében kőfülkék helyezkednek el, melyek valószínűleg ülőfülkékként szolgáltak. A falakat korai gótikus, lineáris stílusú freskók díszítik, több közülük sajnos erősen megrongálódott az idők során. 1864-ig szárnyasoltár kapott helyet az apszisban, melyen Szent Miklós és a három magyar királyi szent, Szent István, Szent Imre és Szent László ábrázolása látható. A szárnyasoltár ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét gazdagítja.
Mielőtt elhagytuk volna Szlovéniát, girbegurba, néha a GPS által javasolt kacifántos utakon (már ha volt jel) közelítettük meg a hármashatárt. A hármashatárkövet a trianoni döntés után, 1922-ben állították a magyarországi Felsőszölnök, szlovéniai Magasfok (Martinje) és az ausztriai Rábaszentmárton (Sankt Martin an der Raab) között. Ma már emlékhely, melyet először 1989. májusában nyitottak meg, ez volt az első határnyitás a vasfüggönyön keresztül. Tanösvény is vezet itt, a táblákon a helyi növény- és állatvilág jelenik meg. A zöldellő páfrányok és mindenféle gombák mellett itt találkoztunk idén először ciklámenekkel, melyeket finom illatuk árult el.
Ennyi kaland után már csak vacsorázni akartunk, amire kiváló hely lett a bajánsenyei Határcsárda. A forróságtól kitikkadva hamar elfogytak a fröccsök, a többi pedig már történelem.
Tűzoltókocsi Szentgyörgyvölgyön.
Szentgyörgyvölgy református temploma.
A csodaszép templombelső.
Az "Uj Élet" termelőszövetkezet épületei egy másik korról mesélnek.
Gózon Imre református tanító, amatőr régész és Sárkányölő Szent György szobra.
Kitelepítettek emlékműve.
Bókoló napraforgók.
Becsületkasszás terülj-terülj asztalkám.
Virágok mindenütt.
Egy a kedves kis porták közül.
Árnyas erdő.
Aki bújt, aki nem (galambgomba)
A veleméri Szentháromság templom.
A freskókkal teli falak.
Óriási hársfa aljában pihentünk meg.
Kéklő hortenziák a temetőkertben.
Piroslik az alma.
Itt már a Sárgaliliom tanösvényen jártunk. A Sindümúzeumot a járványhelyzetre való tekintettel sajnos zárva találtuk.
Virágzó rétek közt.
Érik a som.
Helytörténeti és Aquila János gyűjtemény.
Kukoricagóré.
Csendélet.
A gödörházi harangláb.
Szelídgesztenye nem túl szelíd tüskéi.
A Ritás-dombi geodéziai torony.
Fazekasház Magyarszombatfán.
A Szent Miklósnak szentelt körtemplom vagy rotunda Seloban (Nagytótlak). Ezúttal sikerült bejutni, nem úgy, mint múltkor.
Freskók.
A hármashatár emlékhelye.
Illatozó ciklámenek.
Vargányás gombaleves, finom hal és fröccs vacsorára.
Források:
A Veleméri templom az Őrséginfón
2020. augusztus