A harmadik nap reggelén ismét napsütéses időre ébredtünk, de ahogy elindultunk Bázakerettyéről, újra elkezdtek gyülekezni a felhők az égen. Ez nem tartotta vissza a horgászokat és a pihenni vágyó családokat, akik a Kistolmácsi-tó partján élvezték a friss levegőt.
Kistolmácson a Tó Büfében ütöttük be a pecsétet, majd elhagyva a tavat és a part menti, szépen gondozott parkot, takaros porták mellett vitt tovább az utunk egy halványsárga templomocskáig, majd a már megszokott út menti kereszt várt minket. Egy kissé meredekebb domboldalon vettük be magunkat az erdőbe, a magas fűben lila és rózsaszínű csillagfürtök ágaskodtak. Egy vízmosásban találtuk magunkat, ami a szőlőhegyre vezetett minket. Itt romos és felújítás alatt álló házikók és présházak sora keretezte a tájat, melyre Szent Donát szobor képmása vetette vigyázó szemeit. A házakat elhagyva a fiatal erdőben egyre másra tűntek fel a kosborok. Legalább háromféle is virított a szegfűk és kutyatejek között, lila virágaik hosszú fürtökben nőttek.
A szántóföldek menték pipacsok virítottak, szirmaikat vadul tépte a fel-feltámadó szél, mely hozta az esőt is. Beértünk Borsfára, a művelődési ház előtt gyorsan felkaptuk az esőkabátokat, mert egyre jobban esett. Piciny templom sárgállott az út mentén. Sokáig a főutcán haladtunk, majd egy hirtelen jobb kanyarral egy újabb domb hátán másztunk fel. A szántóföldek mentén búzavirágok, margaréták és pipacsok hajlongtak, de szerencsére az eső már csak szitált, nem lett volna kellemes nyílt terepen bőrig ázni (megint). Még jött egy kis dagonyázás, mire beértünk Valkonyára, ahol a túra névadójáról, Rockenbauer Pálról elnevezett turistaháznál beütöttük az utolsó pecsétet.
Ezt az etapot hamar megjártuk, és alig múlt el dél, amikor a csapat a búcsúzkodás után hazafelé vette az irányt. A mi autónk azonban még nem Budapestet ütötte be úti célnak a GPS-be, hanem a Jeli Varázskertet.
Az arborétum a Kám község határában fekvő, a középkorban elpusztult település, Jeli területén fekszik. A különleges adottságokkal rendelkező terület azonnal megihlette gróf Ambrózy-Migazzi István botanikust, a "virágos grófot" (1869-1933), amikor helyet keresett egy botanikus kert létrehozásához, ahol növénycsodái otthonra lelhetnek. Az arborétum az április-májusi időszakban nyíló rododendronjairól híres, és ma már nem csupán a bódító illatú lila, piros, rózsaszín, fehér és sárga virágokkal borított cserjék közt tekergő ösvényeken járható be, hanem lombkorona-sétány, kilátó és japánkert is tartozik hozzá.
Ezt a szépséget a pocsék idő ellenére sem lett volna szabad kihagyni, így hát nekiindultunk és egy órányi autóút után szemerkélő esőben barangoltuk be a különféle színekben pompázó kertet. Eső ide, eső oda, kalandosra sikerültek ezek a napok is, júniusban folytatjuk!
A Kistolmácsi-tó.
Nyugalom.
Elhunyt motorosok emlékműve a tó menti parkban.
Idill.
Kisboldogasszony-templom.
Festett kőkereszt.
Csillagfürtök.
Házikók.
Pipacs és vadrózsa.
Két esőzés között. Dimbes-dombos táj.
Templomocska Borsfán.
Falusi hangulat.
Minta.
A Rockenbauer Pál Turistaszálló Valkonyán.
Orchideagyűjtemény az 5. túraszakaszról.
Gróf Ambrózy-Migazzi István szobra a Jeli Varázskertben.
Bibék.
Rododendronok a fenyők közt.
Sárga és narancs.
Virágos nyugalom.
A színes virágok háttérnek is szépek.
Azért akad más szépség is itt.
Rododendronok gazdag szín- és formavilága.
Sétaút.
Újabb pad virágtengerrel.
Kilátó.
Japánkert és a kilátóhoz vezető út felülnézetből.
Bambuszliget.
Egyéb szépségek.
Patakot átszelő erdei ösvény.
Kis tó vize feszül a lombok alatt.
Forrás:
2021. május
