Most, hogy végigjártuk a DDK-t és bekerült az utolsó pecsét is, zárótúrán búcsúztunk el a dunántúli tájaktól, és megemlékeztünk Rockenbauer Pálról, a túra névadójáról.
A találkozó Mecseknádasdon volt egy nyirkos, ködös reggelen, ám a borongós időjárást némileg ellensúlyozta, hogy az erdő már színpompás lombokban díszelgett. A túrát a Szent István kápolnától, és a mellette fekvő temetőtől indítottuk. Hamarosan Óbánya fölött jártunk, ahol a zöld jelzésen "Rékavár" feliratú tábla irányított egy kissé meredek kaptató irányába. Itt-ott csodabogyó bokrok zöldelltek, a szúrós levelek közt piros bogyók ültek. Egy harangvirág árválkodott a sárga avarban. Némi szuszogás után meg is érkeztünk Rékavár romjaihoz. A vastag levéltakaró alól kibukkanó kőrakások és alacsony kőfalak sejttették csupán a vár jelenlétét, melyben a legenda szerint Skóciai Szent Margit, Szent István unokája született. Egy fatörzsre szögelt tábláról nyomtatott és befóliázott papírlapok lógtak, a vár részletes ismertetőjével.
Tovább kaptattunk a dombok egymásutánján, ám hirtelen minden elhomályosodott. Egyik pillanatról a másikra alig láttunk az orrunkig, a fák ágai közt pedig tejköd tekergőzött, kirajzolva az erdő rétegeit, amikor is az elől álló fák élesebben látszanak, míg a mögöttük állók már csak sejtelmesen, szürke árnyékként állnak két világ határán, mint a mesékben.
Már nem volt messze a Belátó-kilátó, melyet már akkor meg akartunk látogatni, amikor anno az Óbányai-völgy DDK szakaszát tettük meg. Akkor sajnos az esős időjárás nem kedvezett, de most eljött az idő a pótlásra. Szerencsénkre a nap is előbújt néhány percre, így a kilátóból mesés panoráma nyílt a fák közt húzódó Óbánya főútjára és bájos házaira.
A kilátótól leereszkedtünk a Réka-völgy irányába, ahol elértük a Réka-lakot és a szomszédságában fakadó Etelka-forrást. Itt kisebb pihenőt tartottunk hogy erőt gyűjtsünk, mert innen kezdtük meg a kapaszkodást a Mecsek legmagasabb pontja, a Zengő (682 m) felé.
A táj finoman szólva is lélegzetelállító volt. A meredek úton többször megálltunk szusszanni egyet. Egyre feljebb és feljebb jutottunk, még a ködöt is magunk mögött, pontosabban alatt hagytuk. Megkönnyebbülés volt megpillantani a régi geodéziai torony köré épült fa kilátót, melynél nagy volt a forgalom. Túrázók csoportjai jöttek-mentek, örültek a szikrázó napsütésnek és a gyönyörű kilátásnak, ami itt fogadta őket. A kilátóból valóban gyönyörű volt a táj. A messzeségben látszott a Misina-tető a pécsi tévétoronnyal és Piszkéstető az obszervatóriummal, közöttük pedig tengerként hömpölygött az erdőket is elnyelő ködtenger. A kilátó lábánál kőfalak maradványaira lettünk figyelmesek. Ezek a réges-rég elpusztult Zengővár romjai. A középkorban Vashegynek hívták, ám nem lehet róla sokat tudni.
A Zengőről a zöld kereszten kezdtük meg az ereszkedést. Eltűnt a napfény és visszatért a komor köd. Már sötétedett, mikor a sárga jelzésen elértük Pécsváradot. A Vár még nyitva volt, így beosontunk az udvarába néhány fotó erejéig, ám volt még aznapra egy halaszthatatlan elintéznivalónk. Zengővárkonyba autóztunk, ahol az öreg szelídgesztenyefák közötti némaságban koszorút helyeztünk Rockenbauer Pál, a Dél-dunántúli Kéktúra létrehozójának vörösmárvány sírjára.
Pécsen foglaltunk szállást, hogy a zárótúrát a következő napon további látnivalókkal gazdagítsuk.
Mecseknádasd felé autózva áthaladtunk Kakasdon. Az impozáns Faluház.
Mecseknádasd, Szent István kápolna.
Kaptató Réka-vár felé.
Színes az erdő.
Szúrós csodabogyó és egy harangvirág.
Rékavár romjai.
Eligazítás.
Köd lepte el az erdőt.
Belátó-kilátó Óbánya fölött.
Alattunk fekszik Óbánya.
Patakvölgyben.
Réka-kunyhó.
Az Etelka-forrás.
A Zengő kilátója.
Felhőtenger a Misinával és a pécsi tévétoronnyal.
Piszkéstető az obszervatóriummal.
Gomolygó köd.
Tévétorony-félsziget.
Lefelé a kilátó lépcsőin.
Táncoló tölgyek.
Pécsvárad temploma.
Pécsvárad központja.
A várudvar.
Rockenbauer Pál sírja.
2021. november