Ezúttal a Gödöllői-dombság nyugati részén, a Küdői-hegy közelében, a Nagytarcsa és Isaszeg közötti, javarészt felhagyott katonai területen tettünk egy kis 13 kilométeres kirándulást.

Jelzetlen utakon haladtunk, tájékozódásul csupán néhány vadles szolgált a még kopár tájban, melyet azonban már kezdtek átmelegíteni a február végi napsugarak. Mogyoró barkái ontották a virágport, a fákon mohák és zuzmók zöldelltek, az avarban néhány piros csészegomba virított, és pici hajtások igyekeztek a fény felé. A szelíd lankák talaját már jó ideje megbolygatta az ember, így a kanadai aranyvessző és az ezüstös termésekkel ékesített selyemkóró birtokba vett mindent, amit csak tudott. Nem véletlenül hívják őket özönnövényeknek.

Szántóföldek nyújtóztak mellettünk, barna hátukat barázdák szeldelték, melyek azt mutatták, itt bizony gondos munka folyt az ősszel. A vékony sávokban zöldellő vetés arra utalt, hogy hamarosan felszabadulnak a szunnyadó energiák. Erdős terület mellett sétáltunk, lépteink zajára őzek szökkentek tova a fák közt. Az út szélén egy koponya mutatta, hogy erre sok vad jár, sajnos nem mindegyik élhet sokáig. 

Hamarosan visszafelé kanyarodtunk kiindulópontunk felé. A poros út száraz fűcsomói között póznák sorakoztak, itt húzódott a Barátság kőolajvezeték. A távoli szántóföldek repcét és kukoricát ígértek. Nemsokára kiderül, hogy beteljesül-e.

Mogyoróbarkák.

Kanadai aranyvessző és selyemkóró.

Kanyargó földút.

Szántás.

Tapintható csend.

Lassacskán zöldell a vetés.

Zuzmók.

Piros csészegomba.

Koponya.

Barátság kőolajvezeték.

Útvonalunk.

Tájékoztató tábla a Küdői-hegyről.

2022. február