Ezen túránk során átnyergeltünk a Vértesből a Gerecse tájaira, és Csabdiból érkeztünk meg Szárra Óbarokon keresztül, miközben érintettük az Országos Kéktúra útvonalát is.

Egész napra esőt ígértek, bár amikor leszálltunk a buszról Csabdiban, még sütött a nap. A takaros kis község házai közül templomtornyok kandikáltak ki. Az evangélikus templom felé vettük az irányt, mert nagyon érdekesnek találtuk. Innen már látszott az Árpád kori romtemplom a túloldalon és alig vártuk a felfedezését, így végül elfelejtettünk pecsételni. Sebaj, a legközelebbi túra is innen indult, így nem lett nagy baj. A templomdombról visszaslattyogtunk a főút irányába, átkeltünk a falut átszelő Szent László-patakon és elhaladtunk a  Szent László katolikus templom mellett.

Átkeltünk a kellemes hangulatú, szépen karban tartott házakkal tarkított Szabadság utcán és a Dobogónak nevezett hegyhát felé vettük az irányt, melynek előterében, egy gondozott tisztáson állt a romtemplom. Ma már csak egy torony maradványa látható, de a rekonstrukciók alapján azt mondják, hasonlíthatott a zsámbékihoz. 

Nekiindultunk a Dobogó emelkedőjének, ahol fenyőkkel tarkított tisztásokon számtalan, vízcseppekkel telehintett tavaszi héricset és ibolyát találtunk. Virágzott a kökény is, fehérlő bokrok szegélyezték az utat, majd szántóföldek sorakoztak fel.

Óbarok Szikla utcáján, furcsa mód egy darabig az M1-es autópálya mentén haladtunk, a pecsétet az autópálya aluljárójának falán találtuk. A falu többi része már egy kicsit távolabb van innen, így nem hallottuk többet az autók hangos zúgását. A falu felett fehér sziklatömb, az Öreg-kőszikla-tető tornyosodott.

Utunkat a Váli-víz vadregényes, keltikékkel és hunyorokkal színezett völgyében, kidőlt fák korhadó törzsei közt folytattuk. A turistaút a patak és az azt szegélyező sziklák között húzódott és egy ponton olyan szűk lett az átjárás, hogy majdnem a patakban kellett sétálni.

Kiértünk a völgyből, és az erdő fái közt gondosan karban tartott katonasír bújt meg, mellette tábla állt, azon térkép, leírások és egy tokban egy vaskos napló. Réteken haladtunk tovább, felettünk a költői elnevezésű Lófingató-hegy sziklavonulata fehérlett (a túrafüzetben Lóingatónak írják).

Aszfaltúton érkeztünk meg Nagyegyházára, becsatlakozva az OKT útvonalára, és a Park-tó Klub mentén rózsaszín virágkoszorúba borult vérszilvafa sor ragyogott. Az út mentén állatfarm füve zöldellt, birkák, kecskék legelésztek rajta, kis gidák ugrándoztak szüleik körül. Tintakék felhők gyülekeztek előttünk az égen, így megszaporáztuk lépteinket. Szerencsére időben elértük a kis pihenőparkot, és egy pavilon alatt meghúzhattuk magunkat, amikor eleredt az eső. Előkerültek a táskákból a szendvicsek és persze egyből egy kunyeráló cica is.

Az eső hamar elállt, így nekiveselkedhettünk utunk utolsó etapjának, ami áthaladva az M1-es alagútján, a Zuppa megmászását jelentette. Szerencsére a KDP a 385 méter magas Zuppa-tető alatt fut, így a csúcsra most nem kellett feltornásznunk magunkat. A sziklás rétek gazdag növényvilága most is megmutatkozott: az alacsony fűben tavaszi héricsek és törpe nőszirmok virítottak.

Végül megérkeztünk Szárra, és vonatra pattanva indultunk haza Budapestre.

Csabdi evangélikus temploma.

Szent László-templom.

Díszes ablak.

Tornácos ház.

Csabdi térképe.

A templomrom.

Tavaszi héricsek.

Ibolyák és kökényvirágok.

Szántók mentén.

Készülődés vetésre.

Úton Óbarok felé.

Az autópálya szomszédságában.

Autópálya aluljáró.

A pecsét.

Óbarok.

Egy kedves részlet.

A Ló(f)ingató-hegy.

Hunyorok és keltikék.

Mohacsápok.

A Váli-víz völgye.

Most már teljesen ráláttunk a Ló(f)ingató-hegy vonulatára.

Korhadt tuskó.

Katonasír.

Vérszilva sor Nagyegyházán.

Eső jön.

Nagyegyháza kedves parkjában menedéket találtunk az eső elől.

Egy cica is csatlakozott hozzánk, uzsonnát remélt.

Vérszilva virágai.

Bányász emlékmű.

Alagút az M1-es alatt.

Kankalin, hérics, nőszirom.

Zöldellő galagonyák közt.

Húsvéti (vér)nyúl a szári vasútállomáson.

2023. április