Nagyon szép reggelre ébredtünk. A kert füvei és virágai tele voltak hintve harmatcseppekkel és a szemközti sziklák mögött szikrázott a nap. Mindez azt feltételezte, hogy ma igazán klassz időnk lesz!
A második napunkon a túrát Aggteleken kezdtük. Terveztük, hogy a barlangokat is megnézzük, de egyrészt a bizonytalan időjárás következtében megemelkedett talajvíz-szint miatt egyes barlangok nem voltak látogathatók, így maradt a vegytiszta túrázás. Ezt persze senki sem bánta. Én pedig kaptam egy feladatot: legalább még egyszer el kell jönnöm ide, hogy a Világörökség gyűjteményembe bekerüljön az Aggteleki-karszt.
A Baradla-barlang aggteleki bejáratától indultunk és hamarosan az országhatár mentén találtuk magunkat, melyet határkövek is jelöltek. A fűben találtunk néhány tavaszi virágot, mint például kankalint, ami kissé fura, mert máshol már régen elvirágoztak. Fagyzugos helyeken azonban előfordul, hogy a természet nem sieti el a dolgát.
Ahogy visszanéztem, láttam a barlangot rejtő sziklákat a messzibe nyúló szántóföldek lezárásaként. Lankákon vitt minket az út a réteken, ahol marhacsorda legelészett a szlovák oldalon, és megannyi agárkosbor tűnt fel a fűben a magyar oldalon. Fotótémában tehát nem volt hiány. Hamarosan beértünk az erdőbe, elértük a vicces nevű Rókalik-tetőt, majd sáros, dagonyázós utakon haladtunk tovább. Itt újra találtam orchideát, ezúttal madársisakot és örültem, hogy ennyi ritkasággal sikerül összefutni.
Aztán amikor ismét rétek mellett haladtunk el, az orchidea-lista újabb fajtákkal bővült. Ha jól határoztam meg őket, akkor egy tő bíboros kosborral és sok-sok tarka kosborral futottam össze.
Zádorfalvát műúton értük el, balra a temető húzódott, jobbra egy dombocskán magasodott a falu református temploma. Fehérre meszelt, műemlék épületek mellett haladtunk el, az egyik kertből kerti törpék kukucskáltak ki. A kocsmában aztán megszereztük az újabb pecsétet és tovább indultunk Gömörszőlős irányába. A falu végén átkeltünk a Szuha patak hídján és a Bors-völgy füves ösvényein mentünk tovább. Egy idő után az út vizenyős és tacsakos lett, a kökény és galagonya bokrok pedig kissé felkaristolták bőrünket, de ez nem szegte kedvünket.
Hamarosan elértük a Karu fészke nevű dombtetőt és nyílt, füves dombok között ereszkedtünk le Gömörszőlősre. A falu most még bájosabb arcát mutatta. A délutáni napfényben virított még pár szál tulipán, itt sem rohan előre annyira a természet, mint nyugatabbra. A népi lakóházak ablakán fehérlett a függöny és a falu nyomós kútja már messziről kéklett.
Itt vártuk be egymást, és amikor mindenki megérkezett, örömmel konstatáltuk, hogy remek napokon vagyunk túl és melyek során több, mint 30 km-t tettünk meg. Elégedetten szálltunk autóba és indultunk hazafelé.
Reggeli kilátás az "Upponyi-szoros" szikláira.
Harmatcseppek az árvácskákon.
A Baradla-barlang aggteleki bejárata.
Bimbós orgonák a zuzmóval benőtt kerítés mögött.
Letérünk az országútról.
A határmezsgye csapásán haladtunk.
Visszatekintés a barlangot rejtő sziklákra.
Szántóföldek és legelők között.
Tavasz a réten és az erdőben egyaránt: kankalinok, rekettyék, leánykökörcsin termések és gyöngyvirágok.
Agárkosborok a réten.
Táj felhőkkel.
Erdei fények.
Kissé sáros az út.
A zöld ötven árnyalata.
Már csak 5 km.
Erdei idillek lepkékkel.
Madársisak orchidea és len.
Végtelen mezőkön.
Újabb orchideák: bíboros és tarka kosbor.
Lanka.
Balerina.
Zádorfalva, református templom.
Műemlék épület.
Kerti törpék sora.
Átkeltünk a Szuha-patakon.
Csorda.
A mocsaras réten elbújva találtunk egy vadon nőtt nárciszt.
Kardoslepkék násza.
Újra Gömörszőlősön.
Tulipánok.
Délutáni fények.
2017. május
