A múltkori esős időjárás miatt nem tudtuk ezt a szakaszt megtenni. A két napos kirándulásunk második napján szerencsére ismét gyönyörű őszi idő volt, így nem kellett B tervet kovácsolni. Ezzel a szakasszal kiegészítettük a 7. számú túrát.
Reggel Úrkúton pecsétet szereztünk, majd ismét a csárda-hegyi Őskarszt sziklái között nézelődtünk, és ha már lehetőség nyílt rá, bejártuk, amilyen alaposan csak lehetett. Innen indultunk tovább a pihenőparkig, ahol a kút is áll. Kis ösvényen hagytuk el a települést, messze előttünk pedig már látszott úti célunk, a Kab-hegy.
Utunk során a kab-hegyi úton, majd számozott nyiladékokon haladtunk. Egy erdészháznál pecsétet szereztünk, majd megkezdtük a hegy megmászását. Az adótornyok egyre nagyobbnak és magasabbnak látszottak, ahogy közelítettünk feléjük. A hegytetőn álló Kinizsi Pál-kilátóról kitárult előttünk a táj. Halványan látszottak a tanúhegyek és valahol a messzeségben csillogott a Balaton picike darabja.
A kék égen különös formájú felhők csoportja úszott, de egyszer csak furcsa, rekedtes hangokat hallottunk és hirtelen feltűnt egy csapat madár. Kezdetben azt hittük, vadludak, de kiderült, hogy darvakat látunk. Én életemben először találkoztam ezekkel a madarakkal, így nagyon örültem, hogy erre jártak.
Tölgyes erdőben haladva jöttünk le a hegyről, majd egy óriási réten haladva közelítettünk Nagyvázsony felé. Itt egy birkanyáj legelészett, és az ellenfényben csillogó szőrük versenyre kelt a fűfélék és az aranyvesszők bugájának ezüstös fényével. A csupasz bokrokon ökörnyálak szálltak, megspékelve a látványt.
Egy idő után szántóföldek és egy löszfal mellett mentünk el. Az őszi vetés üdén zöldellt, de a felszántott földek csupaszon barnállottak, csak a felhők árnyéka vetült rájuk kicsi foltokban. Elértük az országutat és már közelebbről látszott a Kinizsi-vár. A várnál pecsételőhely várt minket, és lőttünk néhány képet az alkonyi fényekben úszó falakról. A naplemente az autópályán ért minket.
Ismét az úrkúti Őskarsztnál.
Úrkút, a kút.
Avíttas táblák mutatják az irányt.
Kilátás a kab-hegyi Kinizsi kilátóból. Valahol jobbra, a ködben bújik a Balaton.
A kilátó.
Darvak szálltak az égen.
Visszatekintés az egyik adótoronyra.
Érdekes formájú felhők csoportja úszott az égen.
Gombatelep.
Nyarat idéző vadmurkok.
Mögöttünk a Kab-hegy és adótornyai.
Zuzmó egy ágon az avarban.
Átsüt a nap egy tölgyfalevélen.
Meztelen csiga gombán lakmározik.
Lila virágocska a lehullott levelek közt.
A Kab-hegy, messzebbről.
Birkanyáj a délutáni fényben ezüstös bugák és ökörnyálak között.
Őszi vetés.
Szikrázó ökörnyálak.
Betakarítás után, csupaszon.
Löszfal.
Nagyvázsony, Kinizsi vár.
2017. november