Tény, hogy a sziget élővilága nem olyan végtelenül gazdag, mint egy trópusi országé, de azért a turistának nem lehet oka panaszra. Számos tengeri madárfajával okkal hívhatnánk mondjuk Madárparadicsomnak. Ottlétünkkor sajnos vajmi keveset láthattunk belőlük, még a híres nemzeti madárral, a lundával sem találkoztunk, de azért sikerült összefutni egy-két tipikusan észak-európai fajjal

Ha tengerpart, akkor számomra kagyló! De hiába kerestem, nem találtam egyet sem. Egy törött üveg nyakán azonban sok-sok kacsakagylót (Lepadomorpha) fedeztem fel, amik valójában rákok.

Izland legnagyobb turistaattrakciói a bálnák és a delfinek (bár én velük sem találkozhattam). Szervezett hajóutak során csodálhatók meg ezek a nem mindennapi tengeri emlősök. Izland a mai napig vadássza a bálnákat, a bálnahús éttermi specialitás, de nemzetközi egyezmény határozza meg, hány egyed lőhető ki. A legális bálnavadászat azonban még így is nagy port kavar, a zöld szervezetek nem örülnek neki és egyes hírek szerint Izland Európai Uniós csatlakozását is hátráltathatja. Érv és ellenérv van bőven, de tény, hogy egyre több bálnavadász tér át inkább bálnales szervezérére.

A sziget egyéb emlősei közül említésre méltó a sarki róka (Alopex lagopus), a híres izlandi póni és a birkák tömkelege. Rénszarvas és jegesmedve ritkán vetődik az északi tájakra, utóbbiakat rendszerint kilövik.

Vonuló lúdcsapat.

Énekes vagy sárgaorrú hattyúk ((Cygnus cygnus) a reykjavíki Tjörnin-tó vizén.

Ugyanitt nyári ludak (Anser anser) sütkéreznek a parton az őszi napsütésben. Mikor közöttük lépdeltünk, nem repültek el, csak arrébb húzódtak, nagyon szelídek. Mindegyik egy egyéniség: mintha grimaszolnának vagy mosolyognának. Igazán el lehetnek kényeztetve, mert jó húsban vannak.

Tarka réce vagy harlekinréce (Histrionicus histrionicus) fiatal példánya a Seljalandsfossnál. A vízesésből lett patakocskában úszkált, nagy örömömre, hiszen igazán északi madárfaj, amivel nem mostanában fogok újra találkozni. Érdekes módon a vízesések és zuhatagok között költ.

Sirály mélázik a belvárosban.

Izlandi pónik legelésznek az Eyjafjöll vulkán lejtőin. Az izlandiak annyira védik ezt az ősi fajtát, hogy amelyik állatot kiviszik az országból, már nem térhet vissza. Állítólag nagyon könnyű rajtuk lovagolni.

Négylábú gyapjúgombolyagként legelésznek a birkák Skógarban. Izlandon nem festik a gyapjút. Olyan színű a pulóver fonala, amilyen színű a birka gyapja eredetileg volt.

Rákocskák bújnak vissza kagylószerű házukban a víki tengerparton. A "kacsakagyló"-telep egy törött üveg nyakán nőtt. Visszadobtuk őket az óceán vizébe. (Bár egy-két órával később a dagály miatt úgyis ismét vízbe kerültek volna.)

Végezetül egy-két szó a sarki rókáról. Ritkán kerül emberi szem elé, így hát nem találkoztam vele sem. De legutóbbi olvasmányom róla szólt, így mégis tudok írni egy-két sort erről a csodaszép bundásról. Mivel Izland sokszor komor, kietlen, sőt, kegyetlen, a természeti erőkkel való harcot a néphit gazdag mondavilággá formálta, képzeletbeli lényekkel a főszerepben. Mindebből merít Sigurjon Birgir Sigurđsson (művésznevén Sjón) izlandi író-költő A macskaróka című regényében. Maga a macskaróka szó magyarázatra szorul. A mű magyarra fordítója, Egyed Veronika ekképpen fogalmaz: 

A skuggabaldur köznévként egy természetfeletti lény neve, amely a néphit szerint házimacska és sarki róka keresztezéséből jön létre akkor, ha a róka az anyaállat, és a macska az apa. Ha ez fordítva történik azaz a macska az anya és róka az apa, akkor az utódokat skoffínnak hívják. A skoffín a hiedelem szerint ártalmatlan, mert a macska tulajdonosa még idejében észreveheti a dolgot és elpusztítja az utódokat. A skoffín szót ezért  tréfásan használják 'bolondos, játékos, huncut' értelemben is, például gyerekekre. A skuggabaldurok viszont vadon születnek, és beavatkozni nem lehet, ezért ezt az állatot nagyon veszélyesnek tartják, babonás félelem kapcsolódik hozzá. A mitológia szerint a skuggabaldur beszélni tud, megátkozhat embereket, és közvetetten a halálukat okozhatja.

2011. október