A forró nyári napokon a túra mellett jólesik egyet csobbanni is, így mindenképpen egy ilyen hétvégére időzítettük utunkat a 8. és 9. számú túra útvonala mentén a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi körzetben, és fürdőztünk az Orfű melletti Pécsi-tó vizében. Az első napon a 8. túra Felsőkövesd - Abaligeti-barlang szakaszát tettük meg.

Kalandos-göröngyös utakon tudtuk megközelíteni Felsőkövesdet, ahol a rekkenő hőségben egy óriási hársfa alatt készültünk fel a túrára. Előkerültek a sapkák, napszemüvegek és a naptejek, meg persze a kellő mennyiségű víz. A pecsétet a kis harangláb melletti hirdetőtáblánál szereztük meg, majd a kabócák énekétől hangos táj egyetlen bekötőútján, a meggy- és eperfák közt indultunk neki.

Utunk során ráléptünk a Fekete István Emlékösvényre, ahol táblákon olvashattunk részleteket az okleveles gazda és népszerű író munkásságából. A tanösvény az ún. Hollófészekig tart, ami a környék legmagasabb pontja a maga 358 méterével. Ha vesszük a fáradságot és felkaptatunk ide, csupán a tengerszint feletti magasságot jelölő táblát találjuk itt, de ráakadhatunk egy geoládára is.

Alig múlt egy hete, hogy amikor egyik öregebb vadőrünknél firtattam, hogy az erdő legszebb szálas részét mért hívják Hollófészeknek. Talán hollók költöttek ott valamikor?

Az csak szóbeszéd kérem. Hát a Tatárugratót mért híjják Tatárugratónak? Ki tudná azt megmondani, hogy megugratták-e itt a tatárokat?

Fekete István: Hollófészek (részlet)

Nimród Vadászújság, 1935. június 10. 

A lankás táj szikkadt mezői, legelői és aranyló búzatáblái mentén kaptattunk a forróságban, a szemekkel teli kalászok lustán lengedeztek a csekélyke szellőben. A távolban csak egy-egy háztető bukkant fel, és vadászlesek őrizték a csendet. Néha szarvasbogarakkal találkoztunk és már Abaliget vasútállomásánál jártunk, amikor egy kardoslepke libbent el a vadmurkok fehér tányérvirágzatai felett.

A vasútállomásnál kalandosan szereztünk pecsétet, mert a dobozba darazsak fészkelték be magukat, ahogy azt óva intő feliratok is jelezték. Itt rövid pihenőt tartottunk, majd utolsó erőnkkel nekiveselkedtünk a túraszakasz síneken túli felének. Pechünkre jókora emelkedő következett, vagy csak jókorának éreztük, mert ekkorra már teljesen ki voltunk tikkadva, de legalább a táj is kicsit változatosabbá vált hatalmas bükkfákkal tarkított irtásaival, ahol kopár szálfák meredeztek az ég felé.

A Köves-dűlő megfakult rétjein keresztül érkeztünk meg Abaligetre, ahol a kék jelzés mellett fekete színű, denevéres jelzés mutatta, hogy már nem vagyunk messze az Abaligeti-barlangtól, és a templom tornya is hamarosan felbukkant a láthatáron. Kész felüdülés volt megpillantani a község tavacskáját csónakjaival és strandjával. A barlang és a közelében álló Denevérmúzeum ugyan már bezárt, de a pecsét beütése után már csak egy hideg italra vágytunk.

A szállásunk Orfű-Tekeresen a tóhoz közel volt, így kijárt nekünk a hőség utáni frissítő csobbanás. A kellemes vízben kellően lehűltünk és még érdekes kagylókat is találtam. A napot egy finom harcsafilével zártuk. Kell ennél több?

Harangláb Felsőkövesden.

Meggyfa az út szélén.

Nyári táj.

Hollófészek.

Bárányfelhők alatt.

Bókoló kalászok.

Búzatáblák mentén.

Lankás tájakon.

Kalászok.

Táj vadászlessel.

Egy szerelmes favágó munkája.

Orlay-murok Abaligetnél.

Téglaépület a vasútállomással szemben.

Virágportrék.

Élő és holt szarvasbogarak, kardoslepke, és a pecsételődoboz lakói.

Úton Köves-tetőnél.

Feltűnnek Abaliget házai és templomának tornya.

Jelzés denevérrel.

Abaliget tavacskája.

Denevérmúzeum.

A barlang bejáratánál elhelyezett emléktábla.

Az Orfűnél hullámzó Pécsi-tó.

Kagylók és egy csiga a tóból.

2020. július