A forróság kitartott, de a lendületünk is, így a túrasorozat harmadik napja is emlékezetesre sikeredett. Erre a napra már csak rövidebb szakaszokat terveztem be, azok is javarészt oda-visszák voltak, ilyen tikkasztó hőségben ugyanis nem árt odafigyelni az erőtartalékokra.
A reggelt a lőveri erdőben töltöttük el, az autókat a Károly-kilátó parkolójában hagytuk. Amint kiszálltunk, már éreztük is a ciklámenek illatát és egyből megpillantottuk a lilás virágokat az avarban. Vetettünk egy pillantást az ágfalvi csata emlékművére. A csata hőseinek az ún. Rongyos Gárda tagjainak köszönhetően dönthetett Sopron és környéke népszavazással a hovatartozásáról. Innen néhány lépésre található a 2020. júniusában átadott Trianoni Emlékpark. A Boszorkány meseösvényen haladva bemászhattunk annak mesebeli házikóiba, gyűjthettünk mesefigurás pecséteket és kipróbálhattuk a boszorkányok seprűit is. Hamarosan megérkeztünk a Kőhalmy Vadászati Múzeumhoz, ahonnan már teljes magasságában látszott a Romwalter Károly soproni nyomdász és lapkiadóról elnevezett Károly-kilátó.
Visszasétáltunk a ciklámen illatú erdőben a parkolóig, majd a Fáber-rét felé vettük az irányt. Alpesi társaihoz képest ez a hegyi rét aprócskának számít, nekem mégis a világot jelentette, sokat járok erre gyerekkorom óta. Nyáron millió színes virág tarkítja, nedvesebb részein orchideák és íriszek nyílnak. Felette magasodik a Soproni-hegység egyik csúcsa, a Várhely és kilátója, következő állomásunk.
A Várhely beszédes neve onnan fakad, hogy itt jött létre a kora vaskor legnagyobb közép-európai, földsáncokkal körülvett telepe. Az ásatásokat 1887-ben Bella Lajos soproni középiskolai tanár kezdte, majd a '70-es években folytatódott a terület feltárása, mely során többek között alakos vázák, urnák és holdidolok is előkerültek. A Károly-kilátó parkolójából a Récényi úton autóztunk végig a Várhely-kilátót jelző elágazásig, ahol pihenőhely is fogad. Innen vezet a csúcsra az a kellemes erdei út, mely mentén a sáncvárhoz tartozó halomsírok buckái még most is tisztán kivehetőek az erdő fái közt. Még mielőtt elérjük a kilátót, érdemes kicsit körbenézni a lábánál, mert láthatunk itt rekonstruált vaskori női sírt, benne az innen előkerült leletek másolataival, és itt áll Bella Lajos emlékműve is. A kilátó és környéke kedvelt kirándulóhely, emellett évente itt rendezik meg a nagy sikerű Kelta fesztivált, mely megidézi a vaskori elődöket és életmódjukat.
És ha már felmásztunk a Várhelyre, véletlenül se hagyjuk ki a kilátót sem, innen tárul elénk a legszebb kilátás Sopron és környékére, sőt, egészen Ausztriáig elláthatunk, amerre a horizontot a Rozália-hegység és a Schneeberg tömbje töri meg.
A Várhelynél ismét autóba pattantunk, majd az egész hegyet körbeautózva annak lábához, egy padokkal ellátott pihenőhelyhez érkeztünk, hogy innen induljunk a Poloskás-bérc tetején álló kilátó meghódítására. A szerpentinút hívogatott, hogy rajta menjünk, ám nekünk jobbra kellett letérni, az út menti kis patak fahídján. Figyelni kell, könnyen el lehet téveszteni, szerencsére a szerpentint eltorlaszoló fakitermelés figyelmeztet, hogy valami nincs rendben. Az árnyas úton kényelmesen lehet haladni egy darabon, de a magasabban fekvő szakaszokon igencsak kimosta a víz, és a sziklás-köves terep (és persze a trópusi hőség) nehezítette a feljutást. A szép táj és a számtalan ciklámen azért némileg kárpótolt minket. A Poloskás-bérc tetején álló Béke-kilátóból ismét láthattuk a Schneeberget, ám Ausztria felett már esőfelhők tornyosultak. Némi pihenés után visszagyalogoltunk a pihenőhelyhez.
A vacsoráig volt még időnk, így ellátogattunk Brennbergbe, ahol a templom épületében található a helyi kocsma alias Bányász Pince, ami elég bizarr látvány. A templom előtti téren nyugdíjazott csille állt, emlékeztetve a község dicső bányász múltjára, mely 1759-től egészen 1953-ig tartott.
Görbehalom szélén terül el a Fehérúti-tó. A horgásztó szürkésen csillogott, ahogy a napot lassan eltakarták a közelgő viharfelhők és a távolban olykor-olykor morajlott egyet az ég. Körbejártuk a tavat, megcsodáltuk a tóban tükröződő fákat, majd eljött az ideje a vacsorának, aminek helyszínéül különleges helyszín szolgált.
A Görbehalmi Bányászmúzeum ötlete már több, mint tíz éve pattant ki a tulajdonos Szigethi Sándor fejéből. Az azóta gyarapodó és szépülő múzeum ad otthont számos helytörténeti értékű fotónak, és a bányászok mindennapjaival kapcsolatos tárgyaknak. Láthatunk itt egyenruhákat, termelési naplókat és szerszámokat, de ehetünk is egy jót a kockás abroszos asztaloknál, amihez elengedhetetlen a házigazda néhány anekdotája és egy jó pálinka. Ezt a napot nem is lehet máshogy lezárni, mint a régi jó bányász köszöntéssel:
Jó szerencsét, azaz Glück auf!
A Trianoni Emlékpark.
A Boszorkány meseösvény manóháza.
A Kőhalmy Vadászati Múzeum épülete.
A Károly-kilátó.
A Soproni Városszépítő Egyesület plakettje az erdő egyik padján.
Öreg tölgyek a Fáber-rétnél.
A Fáber-rét.
Vaskori halomsírok a Várhelyen.
Irány a kilátó!
Vaskori női halomsír rekonstrukciója és leletmásolatok.
Bella Lajos emlékmű.
A Várhely-kilátó.
Kilátás az Alpok irányába.
A TV-torony.
Sopron tornyai.
Páfrány a Poloskás-bércen.
Ciklámenek.
A poloskás-bérci Béke-kilátó.
Esőfelhő közeleg.
Medvelepke.
A brennbergi kocsma-templom.
A bejárat.
Csille emlékeztet a bányászmúltra.
Fehérúti-tó.
A Görbehalmi Bányászmúzeum.
Oroszlány bányászai által adományozott csille a múzeum előtt.
Bányász egyenruhák.
Jó szerencsét, azaz Glück auf!
Források:
2020. augusztus
