Mint utólag kiderült, ez a túra volt az idei utolsó. A Covid közbeszólt, és kénytelenek voltunk lemondani a többi utazást és szállást. Így a 2020-as évet a 4. számú túra Kislengyel-Zalatárnok távval zártuk.
Reggel elbúcsúztunk a Barabásszegi Vendégháztól és kedves háziasszonyától, aki frissen sütött finomságokkal indított útnak minket. A többiekkel Kislengyelen találkoztunk a pecsétet rejtő buszmegálló utcácskájának tetején, a szépen felújított haranglábnál. Innen indultunk neki a napi penzumnak és bevettük magunkat az akácfákkal tarkított erdőbe, ahol a szemerkélő esőben csillogtak a falevelek és bogyók. Most is rengeteg gombát találtunk, így nem volt kérdés, mi lesz a vacsora, ha este hazaérkezünk. Régi temető düledező sírjai mellett haladtunk el, aztán egy gazdasághoz értünk, ahol bikák bámultak ránk bambán, majd egy lovarda mellett próbáltunk előrejutni a csalános susnyásban, míg végül kiértünk a műútra. Valójában most gyalog is megtettük azt az utat, amit reggel részben autóval, hiszen visszaérkeztünk Becsföldére és Barabásszegre, így még egyszer utoljára rápillanthattunk szálláshelyünkre és a vele szemben álló templomra.
A műúton haladtunk tovább Becsfölde hangulatos buszmegállói, házai és egy újabb harangláb mentén, majd földúton folytattuk. Kereszteztük a Kislengyeli-patakot, beértünk Győrfiszegre, ahol a buszmegállóban vertünk tanyát, előkerült az elemózsia, majd mikor kipihentük magunkat, átsétáltunk a közeli Petrikeresztúrra, ahol meglátogattuk Págyi Zsóka kerámiaműhelyét egy kis vásárfia reményében.
Ahogy elhagytuk Győrfiszeg házait, eleredt az eső, gyorsan előkerültek az esőkabátok. Kissé kedvtelenül kaptattunk fel a Patóhegyre, ahol a helyiek borházai sorakoztak, melyek közt gyümölcs-, dió- és gesztenyefák álltak. Némelyik házikó a teljes pusztulás szélén állt, a rogyadozó tetőket és hiányzó ablakokat benőtte a borostyán. A Patóhegyen azonban bájos borházfalu is épült, a kis házak pedig szálláshelyként üzemelnek.
Ahogy kiértünk az erdő fái közül, kerítéssel védett, végeláthatatlan szántóföldek terültek el előttünk. A sittel felszórt földút csábított, hogy menjünk tovább rajta, azonban a kerítésen kialakított átjárón kellett letérni róla. Így vagy egy órát a kies, felszántott földek között, a kukoricatövek csonkjainak sorai mentén gyalogoltunk.
Zalatárnok határában dúsan zöldellő, még virágozni próbáló facéliamező, majd egy tökföld fogadott minket, és egy romos, talán egykor magtárként üzemelő ház mentén közelítettük meg a települést. A pecsétet a Koktél presszóban ütöttük be, ezzel zárva a napot. Este facéliacsokor és egy kosár gomba emlékeztetett a zalai tájakra.
Vidám színű rézvirágok a Barabásszegi Vendégházban, ahol megszálltunk.
Barabásszeg temploma.
A vendégházhoz pihenőhely is tartozik.
A templom és a pihenőhely.
Becsvölgye-Pajzszeg haranglába.
A felújított kislengyeli haranglábtól indultunk.
Őszi erdő.
Régi temető.
Őzlábak.
Három bamba marha.
Moly.
Lovarda mellett haladtunk el.
Becsvölgyei buszmegállók.
Meztelencsiga siet az aszfalton.
Becsvölgye-Salomfa-Majosfa haranglába.
Csirkék mindenütt.
Az utolsó toboz.
Fűzfák mentén.
Hóbogyók.
Két kíváncsi eb.
Őszi idill Győrfiszegen.
Győrfiszeg, buszmegálló, egy kis pihenő.
Págyi Zsóka kerámiái.
A Patóhegyen.
Enyészet.
A természet visszaveszi, ami az övé.
A trükkös kerítésátkelés után a szántóföldeken keresztül vitt az út.
Kukoricaföld.
Facélia (mézontófű) mező.
Csokor kanadai aranyvesszőből, facéliából és gilisztaűző varádicsból.
Útirányok.
Romos épület az út szélén, egykor talán magtár lehetett.
Zalatárnok temploma.
Tűzoltókocsi.
Krizantémok törnek át a kerítésen.
Pecsét csipkedísszel a Koktél presszóban.
Források:
Zala megyei Értéktár: Göcseji haranglábak
2020. október
