Újra hétvége, újra túra, de ezúttal megspékelve egy hétfővel a kiruccanást, hogy a lazításra is maradjon idő. A DDK 6. és 7. túrájával csaptunk bele a júliusba. Szombaton a 7. túra Mesztegnyő és Kisvid-Nemesvid szakaszát, míg vasárnap a 6. túra Zalakaros - Zalakomár - Nemesvid szakaszát hagytuk magunk mögött.
Mesztegnyőn a Faluház udvarában gyűlt össze a csapat, és épp jött egy úr, aki kinyitotta nekünk az épületet, így meg tudtuk nézni a település néprajzi és helytörténeti gyűjteményét, mely épp átrendezés előtt állt, de még így, kissé kuszán is bájos volt viseleteivel, kerámiáival és kézműves termékeivel. Szemben a késő barokk Nepomuki Szent János templom állt, fehér tornya büszkén magasodott a házak fölé. Mesztegnyő híres a Rétesfesztiváljáról, az úr is sietett, mert még sok volt a tennivaló.
Ahogy kiértünk a településről, egyből nyílt terepen, búza- és árpaföldek mentén gyalogoltunk a gomolyfelhőkkel tarkított kék ég alatt. A napraforgótáblák még nem sárgállottak, csak néhány sornyi virágtányér nyújtózott a nap felé, a többiek még zölden várták a lehetőséget a kitárulkozásra. A már beérett repcetáblában margaréták és szarkalábak virítottak, itt-ott még akadt egy szál pipacs is. A forróság nem kímélt minket, cipőink porfelhőket vertek a homokos talajon.
Sokáig meneteltünk így, és bár csodaszép volt a nyári táj, kissé eseménytelen. A jelzésekkel is akadt gondunk, jó párszor letértünk a kék jelzésről. Szerencsére később kisebb erdősávok védtek minket a tűző naptól. Az akácfák között, az út szélén kis harangtorony állt. Óriási aszatok tornyosultak a törékeny mezei virágok fölé, tüskés törzsük megálljt parancsolt a felé közeledőknek. A háttérben kőkereszt bújt meg, amihez ezek után nem volt kedvünk odamerészkedni. Hamarosan megérkeztünk Illancsmajorhoz, és egy fa árnyékában ebédszünetet tartottunk. Egy tócsa nedves peremén káposztalepkék gyülekeztek, próbáltak némi nedvességet magukba szippantani, majd tovareppentek.
Áthaladtunk Nagyszakácsin, majd egy erdős, szúnyogokkal teli szakaszon, míg kiértünk a Nemesvid-Kisvid felé tartó országútra. Kisviden a pecsétet egy családi ház kerítésénél leltük meg. Az út mellett kopott harangtorony állt, ráférne a felújítás. Eztán ismét erdős területen vágtunk át, egy szakaszon illatos fenyők alatt mentünk, majd jelzések hiánya miatt jócskán letértünk a kékről. Már csak néhány kilométer választott el minket Nemesvidig, de egy kis szakaszon ezúttal a szúnyogok mellett egy ember nagyságú csalánoson is át kellett verekednünk magunkat. Szerencsére hamar kiértünk a susnyásból és ismét a napon gyalogoltunk a szántóföldek mentén. Fehér torony ágaskodott előttünk, mely a temető kápolnájához tartozott, majd végre beértünk Nemesvid központjába, ahol a büfé épülete rejtette a pecsétet. Az önkormányzat épületénél fordultunk az autókkal, és Zalakaros felé vettük az irányt, ahol a szálláshelyünk volt.
Este a kilátóból rápillantottunk a távolban húzódó tanúhegyekre és finom vacsorát költöttünk el a Kilátó Borozóban, kellemes befejezéséül a kitérőkkel együtt mintegy 20 km-es túrának.
Mesztegnyői reggel.
A Faluház.
Bárányfelhős táj.
Homokos úton meneteltünk a hőségben.
Napraforgók.
Beértek a kalászok.
Margaréták a repce termései közt.
Megannyi pici napkorong.
Rózsabogár a vadmurok virágzatán.
Iránymutatás. Sokszor híján voltunk és letértünk az útról.
Seprencék tengere.
Eldugott kápolna az út mentén.
Aszatok tornyosultak, kőkereszt bújt meg a fák közt.
Illancsmajor.
Szomjukat oltó lepkék egy tócsa peremén.
Nagyszakácsi, felhagyott kert.
Beporzás.
Kisvid, harangláb.
Árnyas fenyves.
Nemesvid, temető.
Nemesvid központjában.
Polgármesteri hivatal.
Kilátó, Zalakaros.
Kilátás a tanúhegyekre.
2021. július
