Ezen a napon folytattuk a DDK 8. szakaszát, ezúttal Zselickisfaludról Simonfa irányába bandukoltunk.
Elhagytuk Zselickisfalud központját és egy betonos úton, ám mégis az erdő fái közt mentünk, amikor hangos csörtére lettünk figyelmesek. Egy kutya két fiatal vaddisznót kergetett a falu irányából a sűrű erdő felé. Elhagytuk az erdősávot és a fák közül előbukkant a dimbes-dombos táj. A cirok magokkal teli bugákkal koronázott szárai sorakoztak az egyik oldalon. Napsütötte réteket szeltünk át, a száraz fű közt már csak néhány szál virág lengedezett, többjükön egy-egy hernyó lakomázott.
Hamarosan ismét erdős területre értünk, ahol az aljnövényzetet a zsidócseresznye felfújt, narancsos termései színesítették. A száraz idő ellenére néhány gomba is képviseltette magát és az őszi kikericsek kisebb-nagyobb csoportjai is előbukkantak.
Megérkeztünk Kardosfapusztára, majd a Zselici Tájvédelmi Körzet szívében található Zselici Csillagpark épületéhez is. Nem véletlen a helyválasztás, ugyanis az erdőségeknek és a táj adottságainak köszönhetően ez a terület ritkán lakott, így a fényszennyezés is roppant alacsony, zavartalanul figyelhető meg az égbolt és annak minden csodája. Sosem jártam még ilyen helyen, így nem állhattam meg, hogy legalább az előtérbe ne kukkantsak be, ahol különös távcsövek álltak, a falakon megannyi tabló lógott. A Csillagpark kis parkjában a padok elrendezése a csillagképek alakzatát utánozta. Az épülettel szemben, a fák közt található egy 25 méter magas kilátó, ahonnan egészen a Kelet-Mecsek hegyeiig ellátni.
Kis pihenő után folytattuk utunkat az erdőben. A közelben szarvasbőgés hallatszott, az öblös hang visszhangzott a fák közt. Következő állomásunk Rokolypuszta volt, kis kápolna és pihenőhelyek várták a kikapcsolódni vágyókat. A tó most teljesen ki volt száradva, törött kagylóhéjak borították a medret. A zöld fűben kikericsek virítottak, és kiszáradó vadgesztenyék alkotta allén haladtunk el mellettük. Ismét az erdőben vezetett az út, és hamarosan érintettük a Dél-dunántúli Piros útvonalának Rokolypuszta pecsételőhelyét, aminek pecsétjét be is könyveltem a füzetembe extra jutalomként.
Már közeledtünk Simonfa felé, amikor a lombok közt kabócák hangos éneke törte meg a csendet. Kiértünk az erdőből, és egy darabon a 67-es országút mentén róttuk a kilométereket. Itt az alacsony fűben találkoztunk egy fotogén ájtatos manóval, aki végül türelmét vesztve rontott neki a fényképezőgép lencséjének, majd lehuppant a földre és elinalt.
Simonfa tóparti parkja mentén értük el a templomdombot és a templom közelében álló Meteor turistaháznál beütöttük a pecsétet. A nap zárásaként a parkban pihentünk meg, ránk fért a csaknem 20 km legyaloglása után.
Zselickisfalud temploma.
Ezen az úton mentünk épp, mikor átrohant előttünk két kis vaddisznó, nyomukban egy kutyával.
Ciroktermés.
Zselici táj.
Vadászles bálákkal.
Hernyók.
Zsidócseresznye termések.
Farakás.
Látogató az őszi kikericsen.
A 25 méter magas kilátó a Zselici Csillagpark mellett.
Kilátása Kelet-Mecsekre.
A Zselici Csillagpark.
Ropolypuszta.
Kiszáradt tómeder.
Haldokló vadgesztenye sor.
Belefutottunk a Dél-dunántúli Piros egyik pecsétjébe.
Bodobács-buli.
Gyapjas tintagombák.
Katángok.
Imádkozó sáska modellünk.
Madárpár a korláton Simonfán.
Útirányok a templomdombon.
A simonfai templom.
2021. szeptember
