A Dél-dunántúli Kék után új kihívás következik, nekivágtunk a Közép-dunántúli Pirosnak. Első utunk a Zirc és Vinye, míg a második a Vinye és a Gerence-völgy közötti szakaszt ölelte fel. Elkelt a télikabát ezen a március elejei hétvégén, de már láttuk a tavasz első jeleit.
Zircről indultunk a hűvös reggeli időben, megszereztük az első pecsétet a művelődési háznál, röpke pillantást vetettünk a kéttornyú apátságra, és elhagytuk a település utolsó házait is, melyeket szántóföldek váltottak. A földek mentén ébredező fák sorakoztak, a fűzfák ágait teljesen beborították az ezüstös barkák.
Hamarosan a még eléggé fagyos, jégcsipkékkel szegélyezett Cuha-patak szegődött mellénk, és az elkövetkező kilométereket vele együtt tettük meg a róla elnevetett, vadregényes völgyben. Épp a hóvirágokról beszélgettünk, hogy remélhetően találunk belőlük párat, amikor szemünk elé került az első tő. Aztán újabbak és újabbak bukkantak fel, tömegével borították az erdők alját. A völgy bükkfái közt omladozó házikó nézett a kanyargó patakra. Az avarban sárga kankalinok csoportja virított, a mogyoró barkáin átsütött a nap, és a part menti, girbegurba fákon komoly rágásnyomok mutatták, hogy itt szakképzett favágó-hódok laknak, akik szemmel láthatóan a gátépítésben is jeleskednek.
Megérkeztünk a következő pecsételőhelyünkhöz, a Porva-Csesznek vasútállomáshoz. A büfében a forralt bor és egyéb finomságok mellett igazolófüzetet és térképet is lehetett vásárolni, a büfé melletti helyiségben vasúttörténeti kiállítás kapott helyet. A padokon elővettük az elemózsiát és pihenőt tartottunk. Az idő sajnos romlani kezdett, elbújt a nap és szállingózni kezdett a hó. Hamar fázni kezdtünk, így megszaporáztuk lépteinket.
A mélyülő völgy eztán teljesen más karaktert öltött. Hatalmas sziklatömbök és érdekes sziklaképződmények között gyalogoltunk, a völgy felett húzódott az 1896-ban készült vasút alagútjaival és viaduktjával, melyen időnkét elrobogott egy-egy vonat. A Gubányi Károly vasútépítő mérnökről elnevezett híd alatt folytattuk utunkat, de itt fel lehetett menni a sínekhez az itt álló emlékműhöz is. A vad sziklaformás völgy tovább folytatódott, padok és asztalok várták az erre járó turistákat és a kihelyezett fa táblákról az itt élő növényekről és a híres bakonyi betyárokról tudhattunk meg többet.
Végül megérkeztünk Vinyére, és a büfénél lévő pecséttel érvényesítettük a füzeteinket, amihez egy cica asszisztált. Amíg vártuk az autókat, útnak indultunk, hogy ne fagyoskodjunk. Már sötétedett és a hó időnként szállingózni kezdett. Egy behajtani tilos táblával jelzett erdei útig jutottunk, ahonnan reggel folytattuk a túrát. Este pedig Cseszneken szálltunk meg, ahol az ablakból látszott a vár és finom vacsorát kaptunk.
Most már ilyen piros pecsételőkre vadászunk.
Zuzmó és som sárgállik.
Szeretett útvonal.
A kissé fagyos Cuha-patak.
Tél végi táj.
Zizegő termések.
Az első hóvirágok.
Később már mindenütt hóvirágok nyíltak.
Patakvölgy.
Jégcsipkék.
Kunyhó az erdőben.
Mogyoróbarkák.
Hódrágta fák és gátak a patakon.
Kikelet.
A kankalinok is előbújtak.
Kanyar.
Jön a vonat.
Porva-Csesznek vasútállomás.
Vasúttörténeti kiállítás.
A távolban egy bauxitbánya.
Sziklaformák.
A Gubányi Károly híd.
Emlékmű a sínek mentén.
Alagút.
Pihenőhely a sziklák között.
Törpéknek tűntünk alattuk.
Barlangnyílás.
Pihepuha barkák.
Segédmacska.
Jól esett a meleg vacsora.
2022. március
