A városban nem volt már hó, ennek ellenére felraktam a kamáslit, mert a közeli hegyek jócskán fehérlettek. Szikrázó napsütésben suhant a HĖV Budapestről Pomázig, ahol beálltunk a sorba a Dobogókő felé induló busznál. Sokan ácsingóztak már itt, ki szánkóval, ki túrabotokkal a kezében, a gyerekek izgatottan várták, hogy végre kitombolhassák magukat.

Dobogókőn nagy hó várt minket, legalább bokáig süllyedtünk benne, de az utak és ösvények havát már jól letaposták, így óvatosan lehetett csak haladni. Szánkótalpak csíkjai fénylettek rajta ezüstösen, egy padon pedig répaszemű, kövérre hizlalt hóember pihent a napsütésben.

A báró Eötvös Loránd menedékház ereszeiről jégcsapok lógtak, tetején vastagon állt a hó. Pecsételés után megcsodáltuk a kilátást a Dunára és a környező hegyekre, majd nekivágtunk, hogy teljesítsük a Dobogókő-Rozália-téglagyár közötti, 15. számú túrát. A puha hó szürkés és kékes árnyalatokban játszva szikrázott körülöttünk, a fák ágairól néha leperegtek az olvadozó rögök és puffanó hanggal landoltak. Hamarosan elértük a Zsivány-sziklák andezitbreccsa sziklacsoportját, majd jobb kéz felől feltűnt a Boldog-Özséb kilátó.

Pilisszentkeresztre érve pecsétet szereztünk a kocsmánál, majd a falu szélén elértük a Kovácsi (vagy más néven Dera)-patakot. A patak mentén haladtunk, majd átkeltünk rajta, és a befagyott víz kristályszerű formáiban gyönyörködtünk. Megérkeztünk a patak áttörésébe, a meredek sziklafalak szegélyezte, vadregényes Szurdokba, melynek keskeny, csúszós útján óvatosan lépkedtünk, miközben ki kellett valahogy kerülni a többi kirándulót. Lassan haladtunk amúgy is, mert a kis zubogók jégcsaporgonái és a vékony jég alatt lüktető víz minduntalan fotózásra csábított.

Amikor kiértünk a Szurdokból, már előttünk magasodtak a Kevélyek hegyei. A Hosszú-hegy oldalában kapaszkodva értük el a csobánkai Szentkutat, ahol kis pihenőt tartottunk. A Csobánkai-nyeregről leláttunk az Oszoly mészkősziklái alatt elterülő Csobánka színes házaira és a Kevély-nyereg felé tartottunk. Itt madárcsicsergésre lettem figyelmes és észrevettem két-három kergetőző őszapót. Az olvadó jégcsapokon osztozkodhattak, melyek csúcsán duzzadó vízcseppekből kortyolgattak.

Felküzdöttük magunkat a Kevély-nyeregre, ahol szusszantunk egyet. Nehéz dolog a hóban járni, de ezért az erőfeszítésért még egy pecsét járt. Végre elkezdett lejteni az út, megkezdtük az ereszkedést Pilisborosjenő irányába. Egy cserjés szakaszon majdnem elvétettük az irányt, de az előttünk magasodó fenyők megerősítették a tényt, hogy jó felé járunk. A homokkő sziklák alatt megpillantottuk a Teve-sziklák bizarr formájú tömbjét, és tőle messzebb az "egri vár" romjait (Itt forgatták az Egri csillagokat). Közelítettünk a falu felé, visszatekintve a Vendel-hegy oldalára a kálvária kőkeresztjeinek sziluettje köszönt vissza.

A falu szélén pónik majszolták az elébük vetett takarmányt, mögöttük a hó borította szántóföldek fehér tengerként futottak a horizontig. A távolban már látszottak a budai hegyek, a Hármashatár-hegy az antennáival és az alattuk megbúvó Guckler Károly-kilátóval.

A Rozália-téglagyárnál újabb pecsét várt, majd rohantunk a buszra, mintha a hótaposás még nem lett volna elég.

Kilátás Dobogókőről.

A jégcsapokkal díszített báró Eötvös Loránd menedékház.

Puha hótakaró.

Hol van már a tavasz?

Répaszemű hóember.

Behavazott erdő.

Csillogás.

Zsivány-sziklák.

Boldog Özséb-kilátó.

Kovácsi (vagy Dera)-patak partja.

Beértünk a Szurdokba.

Jégalakzat a patak vizén.

Egy megfáradt fa a kék jelzéssel.

Csobogás a jég alatt.

Befagyott zubogó.

A letaposott hó csúszóssá tette az utat.

Irány a Kevély-nyereg!

Szentkút.

Csobánka az Oszoly ormaival.

Árnyékok a hóban.

Őszapó iszogat egy olvadozó jégcsapról.

Délutáni fények.

Alvó rügyecskék.

A leváló fakérgen aranylóan süt át a nap.

A Kevély-nyergen.

Teve-sziklák.

Az "egri vár".

Pilisborosjenő határában.

Kálvária.

Póni legelészik a falu határában.

A távolban a Hármashatár-hegy adótornyai, tövükben a Guckler Károly-kilátóval.

Hó-tenger.

2018. február