Elérkezett a túra napja, melynek tanulsága az, hogy nem elég beírni a GPS-be, hogy Sonnleiten (itt található a Sebastian-vízesés), hanem utána kell nézni, hogy az a Sonnleiten valóban a szóban forgó Sonnleiten, és nem egy másik. Mint kiderült ugyanis, van még egy ilyen település, így sikerült röpke 70 km-t téves irányba kocsikázni úgy, hogy még a km szám is stimmelt. Ennyit a bejárásról... Nem véletlenül pontosítják a helységneveket így, mint pl. Puchberg am Schneeberg vagy Reichenau an der Rax.
A nap során ismét bejártuk a júniusi útvonalat, annyi különbséggel, hogy most nem kerültünk a Mamauwiese hüttéje felé, mert zárva volt, így pihenőt sem ott tartottunk. A korábbi esős, borús napok miatt komolyan aggódtam, hogy rossz időnk lesz a túra ideje alatt, de a szerencsénk kitartott mindvégig, és szikrázó napsütésben csodálhattuk meg a vidéket, ami augusztus végén - valljuk be - már elég ritka.
A Schneeberg vonulatai mindvégig kristálytisztán látszottak, egy felhő sem takarta el őket. Jó volt látni a táj változásait június óta. A kosborok és margaréták helyett teljesen másfajta növények, mint a lila aszatok, sárga fészkesvirágúak és kékes lómenták tarkították a réteket, az erdők alján pedig megjelentek az enciánok és tárnicsok, valamint az illatozó ciklámenek és az őszi kikericsek. Egyre többféle bogyó piroslott a fákon és cserjéken, a lucfenyők ágai tobozoktól roskadoztak.
A Sebastian-vízesés kitartóan zubogott a sziklák közt és a patak csobogói között mohák és páfrányok zöldelltek. A Mamauwiese rétjein lusta bocik ejtőztek, és cseppet sem zavartatták magukat még akkor sem, mikor közöttük haladtunk el. A kaptatós szerpentinúton a csapat lelkesedése kicsit lanyhult, de a táj kárpótolt minket, visszanéztünk a völgyre és a szemközti, alacsonyabb hegyekre, melyek a zöld ezer színében pompáztak. Fújtatva érkeztünk meg az Edelweisshüttéhez, ahol lehuppantunk a padokra. Kijárt az a sör! Közvetlenül mellettünk legelészett egy csorda, két "fűnyírás" közben néhány tehénke kíváncsian nézegetett felénk.
Némi pihenés után felpattantunk és a sílifttel leereszkedtünk Losenheimig, majd visszakanyarodtunk a Sebastian-vízesés parkolójához, a kiindulópontig. Visszanéztünk a Schneeberg kéklő ormaira, melyek egyikén az Erzsébet kápolna körvonalazódott ki. Hazafelé beugrottunk Puchbergbe (Puchberg am Schneeberg, ugyebár) majd egy tókör és egy fagyi után Kobersdorf (Kabold) irányába kerülve (kastélynézés), a harkai határátkelőn keresztül érkeztünk vissza Sopronba.
A Sebastianhütte.
A Sebastian-vízesés.
Az erdő mélyén már illatoznak a ciklámenek.
Pirosló bogyók érnek mindenütt.
A csorda nem zavartatta magát, békésen pihent tovább a fűben, mikor arra jártunk.
Szieszta.
A nyár végi rét virágai.
Visszatekintés a völgyre.
Erdő-mező virágai.
Tárnicsok és enciánok.
Sziklából kinőtt fák.
Fényben fürdő páfrányok.
Mocsári gólyahír.
Felértünk a gerincre.
Tőlünk karnyújtásnyira legelésző tehenek.
Átló.
A felvonó.
Őszi kikericsek a fűben.
Visszapillantunk a tisztán látszó ormokra.
Érik a som.
Délutáni fények.
Muskátliból kacsintgató műtehén Puchbergben.
A tó körül.
A Schneeberg tetején tisztán látszik az Erzsébet kápolna.
Kobersdorf (Kabold) vára.
2018. augusztus
